fbpx Skip to content

Következő cikk jelent meg a Network World-ben, amely nagyon jól megragadja az iPhone vs. kihívók viszonyát. A cikket kivonatosan ismertetem.

Két-három havonta jön egy telefon, amely iPhone-gyilkosként hirdeti magát, azonban ezen készülékek eladási számokban messze alulmúlják az iPhone eladásait.

Vegyük a legnagyobb riválisnak tartott Palm Pre-t, amely valóban jó kis telefon flash-el és multitaskinggel. Azonban az első hétvégén az USA-ban elemzői vélemények szerint mindössze 50-100 ezer készüléket adtak el belőle. Az első iPhone-ból még 2007-ben az első hétvégén 146 ezer fogyott, míg a 3GS-ből több mint egymillió darab.

Nemcsak a Palm, hanem a Blackberry Storm, Samsung Instinct és az Android-alapú HTC G1 gyártói is vakarhatják a fejüket: mit kell máshogy csinálniuk?

Apple nagy ugrása

Amikor két évvel ezelőtt az iPhone berobbant a piacra, úgy tekintettek rá, mint egy forradalmian új, paradigmaváltó készülékre. Valójában az Apple logikus lépése volt a hordozható készülékek piacán lévő vezető pozíciójának megőrzésére. Miután az iPoddal és az iTunes-al piacvezető lett, természetes fejlődésnek tűnt hang-és adattovábbítást a készülékbe tenni.
Carolina Milanesi, a Gartner elemzője szerint az iPhone folyamatos sikere legalább annyira köszönhető más Apple készülékeknek és szoftvereknek, mint saját maga nagyszerűségének.

“Technológiai szempontból lehetnek jobb készülékek a piacon, mint az iPhone” mondta Milanesi “De nincs olyan, amely összeségében ilyen kiemelkedő felhasználói élményt nyújt, mint az iPhone.”

Egy terület, ahol az Apple szinte behozhatatlan előnyre tett szert az az, hogy megengedte harmadik fél általi alkalmazás-fejlesztést és ezen programok árusítását az AppStore-ban. Egy éve indult az AppStore, ma már 60000 alkalmazás található meg benne, kilenc hónap alatt 1 milliárd letöltést eszközöltek a felhasználok. Ellenben például a Palm nemrégiben csúsztatta el a webOS szoftverfejlesztő környezetének kiadását nyár végére. Ez azt jelenti, hogy külső programozók csak több havi késéssel kezdhetnek Palmra fejleszteni.

“Apple rengeteg munkát ölt az SDK fejlesztésébe és ez a számokon meg is látszik. ”mondta Forrester Research elemzője, Ted Schadler. “És ezek nem csak magánhasználatú alkalmazások. Vannak üzletiek is, mint pl. a Cisco WebEx, Salesforce és az Oracle.”

Az egyetlen cég, amely a külső fejlesztők általi alkalmazás-fejlesztésben meg tudta volna szorongatni az Apple-t az a Google lett volna, mivel az Android fejlesztői környezetét hónapokkal az iPhone SDK előtt nyilvánosságra hozta. De mivel az Android egy olyan operációs rendszer, amelyiket egyik készülékgyártó sem tekint teljesen a magáénak, ezért még időre van szüksége, hogy olyan népszerűségre tegyen szert, mint az iPhone.
Úgy látszik rövid távon a kihívóknak szintén valami forradalmi újat kell nyújtaniuk. Egyik ilyen lehet a Sony “gaming phone”-ja, amelynek fejlesztéséről már régóta pletykálnak. Spekuláció szerint a PSP-hez hasonlítana és jobb játékélményt nyújtana, mint az iPhone. De Milanesi szerint ez egy merész feltételezés. Sok játékos dönthet úgy, hogy ők csak egy hordozható játék-platformot akarnak, amelyet nem zavarnak meg mindenféle kommunikációs résszel.

“Úgy gondolom sok játékos inkább egy teljes értékű Playstationt akar, mint egy telefon alapú videojáték rendszert.” mondta Milanesi ”A végén lesz egy telefonod és egy kis méretű készüléked a videojátékoknak. Nem hiszem, hogy a “gaming phone” olyan sokat hozna a Sonynak.”

Eddig a cikk. Én még hozzátenném – mert annyira nem jött ki az írásból -, hogy az iPhone egyedi operációs rendszere is a siker egyik összetevője. Windows Mobile-al igen nehéz lett volna ilyen eredményeket elérni.
Remélem igazuk lesz az elemzőknek és az iPhone sokáig a topon marad. Persze kellenek konkurensek, de csak annyira, hogy újabb fejlesztésekre sarkalják az Apple-t 🙂

— Post From My iPhone

Olvasd el a hozzászólásokat is

34 Comments

  1. Jó kis cikk, de kiváncsi lennék az eredetire is. 😀
    Személy szerint én is ezt mondtom mindenkinek aki kérdezi hogy miért is jó a szifon: “Technológiai szempontból lehetnek jobb készülékek a piacon, mint az iPhone de nincs olyan, amely összeségében ilyen kiemelkedő felhasználói élményt nyújt, mint az iPhone.”

  2. @Adamos: igy van.. 🙂 Én csak azt utálom a legjobban amikor én elvagyok a szifonnal nem verem magam h nekem van a világ legjobb telcsije, akkor jön vmi omniás és elkezdi xarozni a szifont…. hiába mondom: ember nekemis van win mo-m tudom mi az, használtál már szifont???
    de csak az ebet kötik a karóhoz…. lehet egy két funkcióban jobb a wm de érintésben, használhatóságban, netezésben ez a szifon VERHETETLEN!!!!!!!
    de azért senkinek fel sem tűnik h mindent ehhez hasonlít mindenki!!! vajon miért???? ÖÖÖÖÖÖÖ költöi kérdés volt. 😀

  3. ebben tudna vki segiteni?
    Sos!! ratettem a 3g-mre az mms, tetheringet,logo fixet, vettem egy 3 gigas adat csomagot, de nincs netem a szifonon! viszont nincs netem csak ez a mobilnet tehat van vmi beallitas amivel el tudnam inditani a szifon netjet? elore is koszi a segitseget Vezo
    nem tok netezni vele és zavar…. plz help :))))

  4. A sok nagyokos abban téved, hogy az iPhone nem holmi AppStore miatt lett sikeres, vagy mert olyan gyönyörű lenne. Van ennél 100x szebb, exkluzívabb telefon is. Amikor kijött a legelső iPhone azon jobbformán még csak WiFi volt tehát nem sokat AppStore-oztak az emberek. Viszont amikor a 3G megjelent adatcsomagokkal egybekötve akkor már mindenki valamilyen netes szolgáltatáson lógott. Az iPhone-al is vannak gondok, nem is kevés csak az Apple olyan készüléket tervezett amely ezeket feledteti. Maga az össz benyomás az ami jó. A multi-touch, az óriási szép kijelző, a gyorgy OS és a könnyed, logikus használat. A legtöbb készülékgyártó amikor valami nagyot akar alkotni akkor általában valami nagyon okos, de nagyon bonyolult készülék születik. Mindegy is ez, nehéz összefoglalni az Apple sikerének a titkát. Aki egyszer Apple készüléket használ az többet mást úgysem fog. A többi meg nyomkodja az okos Nokiáit… 😀

  5. Egyébként meg biztos sokan emlékezünk arra, amikor még az appstore-nak híre-hamva sem volt még, csak Installer…. akkor is vitték a telefont mint a cukrot. Az eredeti cikkben írták hogy az hogy egy telefont csinált az apple, az egy logikus továbblépés volt az ipod-okból. Talán az ipod alapozta meg a legjobban az iphone útját a jó felhasználói felületével, és az iTunes integrációjával. Ugye anno ElJobso is úgy adta elő hogy 3 az egyben amiből az egyik az ipod volt….

  6. “verhetetlen” ?! – van amiben igen – van amiben nem

  7. Nálam az első lépés egy 2. generációs nano volt, ezután sorrendben lett egy classicom 120 gb, egy shuffle 2 gb és egy touchom 32 gb, és nem rég óta egy iphone 3g 16 gb. Az új safarit használom, és az itunes folyamatosan megy. Engem meggyőztek, amint látszik 😀

  8. Pár éve ki nem állhattam volna az Applet, most sokkal többre tartom, mint bármelyik más tech céget. Volt 80gigás féltéglás ipodom 2 is, scuffle, és most iphone. Engem meggyőztek. Igényes, precíz, elegáns, okos. Kell ennél több?
    Sakál

  9. OFF! 3.0 lokalizációról valami hír? Még csak tesztelni sem lehet?

  10. most akko megjelenne már a trémobilba, vagy milesz vele? mára vártam….

  11. @martinszitoz: majd… mint látszik, nem sietik el
    @nszebenyi: így van, azért sikeres, mert Apple… mert nem szarják le a szoftvert két verzió után (pl Nokia szokása), mert nem fél óra mire eljutok a böngészőig és az el is indul…, mert nem olyan az OS, hogy kb. 4 rátelepített progi után belassul (WinMo)… szóval ja, mert Apple filozófia: fizess, mert lehúzunk, de cserébe kapsz is valamit, amihez még 3 év múlva is nyújtunk támogatást….

  12. @bzolkaa: esküszöm, ez az utolsó sor olyan bajtársias volt, majdnem megkönnyeztem:)

  13. Nem értem, miért várja mostanra ,,mindenki” a GS-t , mikor megmodták, hogy JÚLIUS KÖZEPE!!!!!!!!
    Van tipp a 17.-i napra, de az nem egészen biztos….

  14. Omnia szörnyű. Iphone-om van több mint egy éve, és a kezembe vettem egy Winfos Mobile-os Omniát :S hát köszönöm szépen soha többet 🙂 olyan lassú az Omnia, hogy valami vicc (szerintem)

  15. Az iPhone lassan 1 etalon, iPhone vs.????????????????
    Már a feltételezés is vicc hogy valamelyik is lefölözné, abból kiindulva h ez a legjobb….
    Az OMNIA jó poén.
    És ahogy előttem is leírták, nem az AppStore-tól lett nagy, de melyik konkurensnek van ekkora háttere?????

  16. @rastawicc:

    Jövő hét közepére igérik a forgalmazás kezdetét, a készülékek már ki vannak szállítva az értékesítési pontokra. Nem lesz nagy hírverés és kiemelt üzletben való bemutató, simán megjelenik a választékban, mint bármelyik másik mobil.
    Nekem T-s kapcsolat jövő hét szerdára igéri a flottás előfizetés mellé igért 3GS-em.

  17. @Mordon: mennyibe fog fajni a keszulek? hany evre irod ala?

  18. @rastawicc: @bandesz: hát ez az szvsz is egy xar 😀 közelébe sem jöhet a szifonnak!!! :):)

  19. @dedyke: a folyamatos lokalizáción való nyavajgástól hidd el, nem lesz hamarabb. ha lesz, majd megtudod, mert akkora bötűkkel lesz kiírva, hogy VAN, hogy széjjelszakíccsa a monitort… de komolyan…

    ez nem személy szerint neked szól, hanem mindenkinek, aki nyivákol: a fordítás elég komplikált, mert a régi, ifhone.hu-s fájlokban rengeteg az elírás, félrefordítás, nemfordítás, vagy helyesírási és egyéb hiba. több ezer sort kell átnézni, plusz hozzákerültek a 3GS fájljai is nemrég. ez mind-mind idő.

    ha olyan fordítást akartok, amiben a magyar szöveg köszönőviszonyban sincs azzal, amit a telefon egyébként közölni akarna veletek, akkor oké. de ha funkcionálisan is használható fordítás kéne, amolyan Apple-angol szintű, akkor kéretik kibírni, míg elkészül.

    ugyanis a fordítást mindenki a szabadidejében, ingyen és bérmentve készíti. és ilyenkor marha unalmas a folytonos nyivákolást látni az oldalon, hogy mikorleszmár-mikorleszmár…

    türelem lokalizációt terem. köszi a megértést.

  20. @Steev:

    Az, hogy nekem mennyibe kerül, az nem mérvadó, mert nem listaáron kapom majd.
    A boltokba állítólag a mostani 3G árán kerül majd, a meglévő 3G készletek meg akciós áron lesznek kiárusítva (kérdés, hogy a T-nél mit jelent az akciós ár 😀 )

  21. @rastawicc: i8910 🙂

  22. az iPhone érintőképernyője messze lekörözi a többit, sokkal finomabb, érzékenyebb!
    Az app store választékával meg a sarokba söpri a vetélytársakat!

  23. @Gerresu:
    első mondatodnak NEM adok igazat,- ha gondolod mutatok neked készüléket…
    második mondatodnak IGAZAT adok

  24. na ez mind szép és jó de azért van nála ütősebb pl LG Arena ami azért odaveri ezt merem úgy mondani hogy mind2-t használtam húzósabb ideig.a winfossal ne említsétek egy lapon mert a winfos egy fos. Nokia ˝nyomdosásról˝ meg annyit hogy nem tom ki azért a világvezető mobilgyártója és a piac egyik legrébbi résztvevője… .egyébként nem vagyok apple ellenes nekem is van ipodom és hamarosan lesz szifonom vagy touchom is de a fölösleges túlajnározást nem szeretem. Na ennyit szerettem volna. Béke 😀

  25. LG arena :)))))))) azdesz.r

  26. sajna kamerában meg wifiben megverte. A másodlagos kamera funkciókról és az xvid,divx-ről nem is beszélve.Jó LG na én is utálom de az a cucc sajna nagyon egyben van.XD mondjuk ez a cikk nem konkrétan a 3GS verhetetlenségéről szól de a 3G-nél fennt soroltakban jobb. Mondjuk fölös ezen versengeni mert mindig van egy jobb nincs olyan ami verhetetlen vagy tökéletes mert mindig van jobb. Béke!

  27. Hozzászólva a cikk tartalmához, én is egyet értek. Használom az iPhone-om, napi rendszerességgel, mellette van egy Samsung OMNIA is, amit kipróbálásképpen, lenyúltam a nővéremtől. Meg kell, hogy mondjam kegyetlen lassan reagál az érintésekre, pedig csak egy alap WM fut rajta semmi extrával.
    Szerintem az iPhone-t az Apple nagyon eltalálta. 🙂

  28. @dj_jump: csak az lg-t ne említetted volna….
    az csinálja a megbízhatatlanabb telokat nem nagyon bírják a strapát…. 🙁
    Nem vitatkozni akarok tényként közlöm!

  29. hali,
    egy telefon sem volt olyan hatással rám mint a Szifon. Lassan egy éve vettem és megunhatatlan………..

  30. Az LG Arena egy “buta” telefon az iPhone smartphone, nem egy kategória, így az összehasonlításuk is teljesen felesleges.

  31. Szánalmaskánk megint megjelent!!!

    Titokban elárulom,hogy nem verhetetlen:D:D:D!!!
    Ja és a kötekedőknek csak annyit,hogy belső infó :P:D

  32. arena amugy jo telo, anyamnak van olyan, surun nyomkodom. viszont ott van a problema, hogy van josok mhz, 400 vagy 600 nemtudom, viszonylag megfelelo mennyisegu ram de mit tudsz vele csinalni? van ra 3 alap game (gagyik), sehonnan se lehet szoftvereket leszedni hozza… tehat igazabol ott egy 5eves pc kepessegu telefon TELEFONALASRA meg talan netezesre de abban eleg lassu.. appstore miatt iphone agyonveri az arenat. egyebkent a touchscreenje telleg jo az arenanak.


Add a Comment