fbpx Skip to content

3gvs3gsÉrdekes írás jelent meg a MacWorld-ben a 3GS 3G-s hálózati vételéről.
Amint a cikkíró megkapta a 3GS-t, szinte azonnal tapasztalta, hogy a telefon többet van EDGE hálózaton, mint 3G-n, nem úgy mint korábbi 3G-s készüléke. Mivel a régi telefon a felesége használatában van, letesztelte őket. Mindkettőn kikapcsolta a wifit és azt tapasztalta, hogy számtalan esetben a 3GS EDGE-n volt, míg a 3G a 3G hálózaton. Azokban az esetekben is előfordult, amikor a két készülék egymás mellett feküdt. Fordítottja soha sem történt meg. Utánanézett az interneten és mások is tapasztalták ezt a jelenséget.
Nosza, felhívta az Apple Support-ot. Ott elmondták neki, hogy ez teljesen normális, nincs vele semmi probléma. Ugyanis a 3GS-ben lévő szoftver status bar kijelzése pontosabb, mint a sima 3G-ben lévő szoftveré. Amíg a 3G telefon 3G hálózatot mutat, lehet hogy már EDGE-n van. Más szóval a két készülék ugyanazon a hálózaton van, de eltérőt mutat. A probléma leginkább akkor jelentkezik, ha a 3G hálózat szélén vagy. Ilyenkor kapcsolgat ide-oda.
A problémával kapcsolatban felmerül néhány kérdés:
1, Miért kapcsolgat a 3GS, amikor a 3G-s szignál erős? Az Apple Support szerint a megnövekedett forgalom miatt csökken az elérhető sebesség, ezért kapcsol EDGE-re.
2, Másrészről az Apple állítása szerint – de ezt a cikkíró nem tudta megerősíteni – a hálózat a frissen csatlakozottaknak elsőbbséget ad. Ez azt jelenti, hogy a megnövekedett forgalom miatt a legrégebben csatlakozottakat rakja át EDGE-re. Ennek kiküszöbölésére annyit kell tenned, hogy a Settings -> General -> Network menüpontban kikapcsolod a 3G-t, vársz pár másodpercet és visszakapcsolod. Viszont ez a művelet a cikkírónak nem mindig járt sikerrel.
Arról nincs információnk, hogy a 3.1-es firmware-ben javították-e ezt a problémát.
Addig is jöjjön egy ujjgyakorlat a jelerősség megállapítására. A Tárcsázóba írd be a *3001#12345#* karakterkombinációt, majd nyomd meg a Call gombot, mintha hívást kezdeményeznél. Erre feljön a Field Test Mode. A jelerősség numerikusan megjelenik a bal felső sarokban, a térerő helyén. Látsz egy negatív számot, amely ha minél nagyobb, annál erősebb a 3G-s jel. Tehát a -50 jobb, mint a -100. Az ideális jelerősség -50 körül van. Nekem -100-as értéknél a letöltés 2500 kbps, a feltöltés 192 kbps volt.
Érdekes bug, azért az Apple odafigyelhetett volna jobban a sima 3G-s firmware-re.

Olvasd el a hozzászólásokat is

20 Comments

  1. Hát minél többet nézem, annál szarabb lesz a jel.

    -89-ről kezdte és elért -95-re és kikapcsoltam.

  2. Hát ez azért nem gyenge….”Ugyanis a 3GS-ben lévő szoftver status bar kijelzése pontosabb, mint a sima 3G-ben lévő szoftveré.” Értitek ugye ? Nem ám bugos a firmware, nem rosszabb minőségű a hardware, áááá, dehogy…Hiszen akkor nem lehetne horror árréssel csillagászati áron árulni.
    Sajnos úgy tűnik hogy az Apple elkezdte azt csinálni az Iphone-nál, amit már régóta csinál az Imacnél és a Macbooknál – egyre olcsóbb és rosszabb minőségű alkatrészekből rakja össze a gépeket – mint pl. a Macbookok elszineződő háza, vagy mondok komolyabbat : Emlékeztek a hírhedt Mac OS X 10.5.6 frissítésre ? Hazavágott egy csomó gépet, mert az update frissítette a gépek EFI firmwarét, és hát a firmware-el valami nem volt rendben. A gépek lefagytak, vagy kernel panic-ot adtak, már amelyik elindult, mert volt ami el sem indult többet. És mi volt erre a reakció ? Idézek az appleblog.hu-ról : “Egy Apple viszonteladó úgy nyilatkozott, hogy a tünetek szerinte alaplaphibára vezethetőek vissza, ő legalábbis ezzel próbálkozik majd ezeknél a gépeknél. A garanciaidőn túli Macek esetében azonban a vásárlónak kell kifizetnie az alaplap cseréjét, ami nagyjából megegyezik egy új gép árával.” Ha kiborult a bili, rákenik a vásárlóra, vagy csak szimplán elkezdenek összevissza hazudozni.
    Az UI meg a felhasználói élmény egy dolog, szerintem Steve bácsi és brigádja egyre (pénz)éhesebb, és csak a csillagászati profit számít semmi más. Hogy ne tudjál BT-n file-t küldeni mert az ingyen van, hogy ne tudjál az Iphone-ban meg az iBook-ban akksit cserélni, csak Apple szervízben stb. A másik ami felháborító a beleszarok mentalitása a Apple-nek, például a flash támogatással kapcsolatban, vagy pl. a alu keyboardok, amik csak alu Macen működnek normálisan. A régi gépeken firmware frissítés kellett volna, a felhasználók petícitót nyújtottak be az Apple-nek, eredmény nulla. Egyszerűen nincs belőle pénze, nem foglalkozik vele. A Apple support katasztrófális, vagy egyszerűen nem kapsz választ, vagy valami sablonnal elhajtanak ( telepítsd újra. az oprendszert és társai ).

  3. Nálam is -97 -en van szinte folyamatosan. Belváros, Kálvin tér… 🙁

  4. nekem -59 is lement 13 ker. Váci ut! 🙂 ez azért már gondolom nem rossz! :s

  5. …” Tehát a -50 jobb, mint a -100. Az ideális jelerősség -50 körül van. Nekem -100-as értéknél a letöltés 2500 kbps, a feltöltés 192 kbps volt.”…
    -100nál tehát a leggyengébb esetben elég gyors a kapcsolatod. biztos hogy helyesen irtad amit irtál?

  6. Nekem -100 – -105 🙁

  7. Digitális gyorstalpaló:
    Digitális technikában a jel erőssége csak abból a szempontból számít, hogy megkülönböztethető-e a jel a fehérzajtól (fehér-zaj: mindig jelen lévő elektromágneses háttérsugárzások összessége). Jelerősség nem ugyanaz mint a jel minősége! Interferencia esetén a legerősebb jel sem add semmilyen információt! Átviteli sebesség csak nagyon kis mértékben függ a jelerősségtől. Sokkal inkább a szabad időrések számától.
    “Vízszerelőknek”: Adott egy 100 mm átmérőjű cső, amin 100 liter víz képes átfolyni másodpercenként. Na erre a csőre rákötünk 50 csapot, amik egyenként 5 liter vizet képesek átengedni másodpercenként. Ha most, ha minden csapot kinyitok, nem mindegyiken fog átfolyni 5 liter, mert a cső nem bírja!
    Kb. ugyanez van a digitális jelátvitellel, a rendelkezésre álló adatátviteli sebességet amit az adott bázisállomás tud osztódik el a telefonok között, ha mindenki épp letölt lassú lesz a sebességed, ha csak Te nagyon gyors… Függetlenül attól milyen messze vagy a bázisállomástól, vagy milyen erős a jel amit veszel…

    Valódi vízszerelőknek: tisztában vagyok vele, hogy egy 100mm-es csövön igen nehéz, sőt valószínűleg lehetetlen 100 liter vizet átnyomni másodpercenként… 🙂

  8. Őőő magyarból buktam középiskola első osztályában… 🙂 Fogalmazási hibákért elnézést… Én szépen beszélni Magyartot nyelvet…

  9. @hencida: Kálvin téren sose lesz erős a jeled… mikrocellában vagy valószinűleg, ahol mindig kicsi a jelerősség! De ne aggódj, amennyiben van jel, van adatátvitel… (Ez olyan mint a digitális TV sosincs “zajos” kép (lassú adatátvitel), mert vagy kivehetőek a bitek, vagy nem… Ha kivehetőek látod a képet (jön az adat) ha nem nem… )

  10. @Télapó: Off… sőt shutdown… 🙂 (Átgondoltam: Ahoz hogy a 100mm-es csövön, 100 liter víz áramoljon át másodpercenként, 12,73 m/sec azaz 45,86 km/h-ás vizkiáramlási sebesség kell… nem is annyira lehetetlen… 🙂 )

  11. Ezt amúgy régen is lehetett már olvasni, hogy amit mutat a 3G az nem mindig 3G hálózat, hanem Edge illetve fordítva! Legalább már ezt is javították

  12. nekem ezt irja ki ha beirom a fenti kodot:
    “Error performing request
    Unknown error”

  13. @Hroland: igen, így volt. Lehet, hogy -50-nél kihozta volna a maximumot a készülékből.

  14. @Laama: jól írtad be a kódot?

  15. @Nash: Remelem, lenyugodtal, mert ez ebben a formaban minden volt, de nem megalapozott!

    @Laama: Honnan is kaptad a nevet? 🙂

  16. @Nash:

    ” Emlékeztek a hírhedt Mac OS X 10.5.6 frissítésre ? Hazavágott egy csomó gépet, mert az update frissítette a gépek EFI firmwarét, és hát a firmware-el valami nem volt rendben. A gépek lefagytak, vagy kernel panic-ot adtak, már amelyik elindult, mert volt ami el sem indult többet.”

    No így keletkeznek a városi legendák….
    Egyetlen rendszerfrissítés sem tartalmazott EFI frissítést, egyrészről, mert ahhoz teljesen más procedura kell (a telepítés elindítása után a gép leáll, ilyenkor a bekapcsoló gombot addig kell nyomni, amíg a power led el nem kezd ütemesen villogni, ezután elengedve elindul a frissítési folyamat, amit egy szürke képernyőn alul végigfutó csíkon lehet követni), különben le sem fut, másrészt kismillió hardverre telepítik fel, honnan tudná melyikre melyik menjen, harmadrészt önmagában nagyobb lett volna a telepítőfájl, ha csak közel 30 fajta Mac-hez való EFI firmware lett volna csak benne :D.

    A megoldás az volt, hogy a széthullott rendszerek gazdái olyan alkalmazásokat telepítettek a gépeikre, amik megkerülték az Apple rendszerét és a frissítés után már a bootolás közben kernel pánikot, vagy végtelen kék képernyőt okoztak. Hardveresen valójában egyetlen gépet sem érintett a probléma (egy PRAM reset és telepítő DVD-ről indítva a gépet megoldotta a gondot minden esetben).

  17. @Mordon: “No így keletkeznek a városi legendák….” :)))))

  18. “Nem ám bugos a firmware, nem rosszabb minőségű a hardware, áááá, dehogy…Hiszen akkor nem lehetne horror árréssel csillagászati áron árulni.”

    Az átlagban 199 dolcsiért árult készülék tényleg horror árréssel kerül forgalomba 😀

    Mond, te láttál mostanában Nokia N97-et, vagy HTC Touch Pro-t? No annak van horror árrése.. 🙂

  19. @Télapó: ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ mi az a mikrocella???? 🙂 Télapó… 🙂

  20. @Mordon
    “Az átlagban 199 dolcsiért árult készülék tényleg horror árréssel kerül forgalomba”
    persze, de nézd meg a havi előfizetési tarifát is mellé, mert ugye a szolgáltató többért veszi mint 199$, csak neked odadja annyiért hogy utánna 24 hónapig sok-sok ezres havidíjjat fizess felé, mert ugye a 3G sem 990Ft.

    A független, kötötségektől mentes készülék ára 619€-719€ aminél azért már van árrés:) (persze az értékesítőé is benne van)


Add a Comment