fbpx Skip to content

Négy béta verziót követően, három héttel az iOS 9.2 beta 4 megjelenése után az Apple pár perce kiadta az iOS 9.2-t.

megjelent-ios9.2-cover

A 9.2 elsősorban az Apple Music funkció fejlesztéseit hozza, karöltve a Mail Drop szolgáltatással nagy fájlok küldésére, és kijavít pár hibát. Emellett érkezett OS X 10.11.2, tvOS 9.1 és watchOS 2.1 magyar nyelvvel együtt is.

A hivatalos 9.2 buildje 13C75, ami megegyezik a 9.2 beta 4 buildjével, a kettő tehát ugyanaz a verzió. Akinek tehát a 9.2 beta 4 van a készülékén, annak nem jelenik meg frissítésként a hivatalos verzió.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Ez a kiadás többek közt a következő funkciókat, fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmazza:

  • Az Apple Music fejlesztései
    • Létrehozhat új játéklistát, amikor dalt ad egy játéklistához
    • A legutoljára módosított játéklista megjelenik legfelül, amikor dalokat ad játéklistákhoz
    • Az iCloud letöltésgombjára való koppintással letölthet albumokat vagy játéklistákat az iCloud-zenekönyvtárából
    • A Saját zene és játéklisták nézetben lévő dalok mellett megjelenő új letöltésjelzővel megtekintheti, melyik dalok vannak letöltve
    • Megtekintheti a zeneműveket, zeneszerzőket és előadókat, miközben klasszikus zenét böngészik az Apple Music katalógusban
  • A News új Legnépszerűbb webhelyek szakaszában elolvashatja a nap legfontosabb híreit. (A funkció az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában érhető el.)
  • A Mail Drop a Mailben a nagyméretű mellékletek küldéséhez
  • Az iBooks most már támogatja a 3D Touch funkciót a tartalomjegyzék oldalainak, a jegyzetek és könyvjelzők, valamint egy könyv keresési eredményeinek betekintéséhez és kibontásához.
  • Az iBooks most már támogatja a hangoskönyvek hallgatását a könyvtár böngészése, más könyvek olvasása és az iBooks Store böngészése közben
  • Az iPhone támogatja az USB-kameraadaptert fotók és videók importálásához
  • A Safari stabilitásának fejlesztése
  • A Podcastok stabilitásának fejlesztése
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely miatt a POP e-mail fiókkal rendelkező felhasználók nem érték el az e-mail mellékleteket
  • Egy olyan probléma megoldása, amely néhány felhasználónál azt okozta, hogy a mellékletek átfedték az e-mailben lévő szöveget
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely miatt a Live Photos kikapcsolhatott egy előző iCloud biztonsági mentésből való visszaállítás után
  • Egy olyan probléma megoldása, amely miatt előfordulhat, hogy a Kontaktok keresési eredményei nem jelennek meg
  • Egy olyan probléma megoldása, amely megakadályozhatta, hogy a Naptár mind a hét napot megjelenítse a heti nézetben
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely miatt iPaden a Kamera képernyő feketére váltott videó rögzítésekor
  • Egy olyan probléma megoldása, amely instabilitást okozhat a Tevékenység alkalmazásban a nyári időszámítás kezdőnapjának megtekintésekor
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely megakadályozhatja, hogy az adatok megjelenjenek az Egészség alkalmazásban
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely megakadályozhatja a Wallet frissítéseit és a Zárolási képernyő jelzéseinek megjelenítését
  • Egy olyan probléma megoldása, amely miatt az iOS frissítése megakadályozhatja egy jelzés bekapcsolását
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely miatt néhány felhasználó nem tudott bejelentkezni az iPhone keresése funkcióba.
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely megakadályozta bizonyos iCloud biztonsági mentések befejezését
  • Egy olyan probléma megoldása, amely az iPad billentyűzete véletlenül bekapcsolta a szövegkijelölési módot
  • A billentyűzet reagálási sebességének növelése a Gyors válasz funkció használatakor
  • Továbbfejlesztett írásjelbevitel a 10 billentyűs kínai (pinyin és vonás) billentyűzeten az írásjelek kibővített nézetével és a jobb prediktív bevitellel
  • Egy olyan probléma kijavítása a cirill billentyűzeten, amely miatt a Caps Lock bekapcsolt URL-ek beírásakor vagy e-mail mezőkbe való íráskor
  • A hozzáférhetőség fejlesztései
    • A VoiceOver problémáinak javítása a Kamera arcészlelése közben
    • A VoiceOver képes felébreszteni a képernyőt
    • A VoiceOver 3D Touch kézmozdulattal elindíthatja az alkalmazásváltót
    • Az Irányított hozzáférés problémájának kijavítása a telefonhívások befejezésének megkísérlésekor
    • Továbbfejlesztett működés a Kapcsolóvezérlés felhasználói számára a 3D Touch használatakor
    • A Képernyő kimondása funkció beszédsebességgel kapcsolatos problémájának kijavítása
  • Az arab nyelv (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek) támogatása a Siriben

Új opció a Térképek beállításaiban – a beszédhang szüneteltetése segítségével a navigáció közben például a podcastok és hangoskönyvek lejátszása automatikusan felfüggesztésre kerül:

iOS9.2b1-Terkepek

Jailbreak?

Az iOS 9.2-re egyelőre nem jelent meg jailbreak, így aki bármi okból is függ a jailbreaktől, annak azt tanácsoljuk, hogy még ne frissítsen iOS 9.2-re. A legfrissebb jailbreakelhető verzió jelenleg a 9.0.2, erről itt írtunk részletesen: Pangu 9 – megjelent az első untethered jailbreak az iOS 9-hez!

Az Apple még a 9.1-ben javított ki többet is a Pangu által kihasznált hibákból, így a jailbreak egyelőre kérdéses.

És hogy miért kell annyit várni egy jailbreakre? Erről itt írtunk bővebben: Gyakori kérdések: miért nincs még jailbreak adott iOS-verzióra, miért kell ennyit várni?

SHSH

Az iPhone 4s-től kezdődően technikai okokból jelenleg nincs lehetőség az SHSH-k felhasználására. Ha valaki nem akar frissíteni, akkor vigyázzon a készülékére, és ha az felajánlja a frissítést, akkor azt ne fogadja el, vagy ha az iTunes tesz így, ott is nyomjon mégsemet, az esetleg a készülékre letöltött OTA frissítési csomag pedig már törölhető, ha sok helyet foglal. Magától egyetlen készülék sem frissül.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Letöltés

Ha valaki szeretné lementeni a 9.2 IPSW fájlját, az az alábbi linkekről teheti meg:

iPhone:

iPad:

iPod touch:

Olvasd el a hozzászólásokat is

88 Comments

  1. Beta 4 miert nem jelzi ki?

  2. Remelhetoleg jobb lesz mint a 9.1 (i5)

  3. Mert ugyan az mint a Beta 4 (13c75)

  4. Megjelent a watchOS 2.1 magyar nyelv támogatással:)!!

  5. Na bazzeg én a beta4-et használom, oszt abban is van ám hiba, pl.: ha szerkesztem a most játszódó listát nem görget magától, ha mozgatáskor elérem a képernyő szélét. IOS 6 óta vettem észre azt a problémát, amivel a mai napig szembesülök néha, hogy ha egy új számot adok egy lejátszási listához, és azt feljebb akarom mozgatni, nem azt mozgatja, hanem azt, ami előtte volt az utolsó, ezt egy újraindítás mindig megoldotta iOS 6-on, de most sokszor az sem segít. Nem igaz, hogy ennyi idő alatt ezt nem lehetett kijavítani.

  6. @nakerma1: Nem ugyan az mint a beta 4, nálam nem, meg ha ugyan az lenne már réges rég kiadta volna az Apple.

  7. Sziasztok és van erre az új vadhús kettő egyre magyar VoiceOver is?

  8. @FFeller: Nálad lehet a hiba, tedd fel totál resettel és friss rendszerrel a telót, törölj le mindent, és tényleg friss rendszer legyen az, semmi backup, semmi visszaállítás mert a backup-al lesz a baj nálad. Nálam jó.

  9. Ipad pro töltési hibát sikerült javítani? A leírás nem említi.

  10. Nálam is beta 4 nem adja ki a frissités lehetőséget

  11. @robesz94: @mozo17: Mert a telefon a beta verziót is 9.2nek érzekeli…….ennyire egyszerü! Hisz ki is írja hogy “telefonja naprakész ios9.2.
    Beta=próba

  12. Egyszer olvashatnám már azt hogy "kijavít egy olyan hibát,amely miatt hívás fogadàskor még fél óráig rezeg/csörög a telefon a füleden"de hiába vizslatom a listát!:(

  13. Magyar siri, lesz valamikor ? 🙂

  14. De persze pinyin punyin meg arab meg…….baromságok javítva vannak,az üzenetek gyorsválaszkor befagyó billentyűzet(ha mellé nyomok a kűldésnek)és resetelni kell a telefont mert másként nem tűnik el,ez persze nincs javítva!!!!Zsírkutya!!

  15. Pityke:2120 januárjában várható:D

  16. Itt mindenki azt irta hogy a beta4 értesit majd a hivatalos 9.2rol…aztan mégsem!

  17. @mozo17: beta=proba resetelj 😀 egykis angol

  18. Hogy mik vannak! Most már jó a Naptár. 🙂

  19. remélem a spotlight nem lesz szétesve, mint ez esetek 90%-ban 9.1-ben….

  20. @farkas63, @robesz94, @tomika24, @mozo17: a beta 4-ről szóló cikkünkben azt írtuk: “Az iOS 9.2 beta 4 buildje 13C75”. a most megjelent 9.2 buildje is 13C75. ergo UGYANAZ. így nincs is miről értesítenie.

  21. @farkas63: Tuti nem, mert az iOS 6-on ez a hiba eleve másik készüléken volt, és soha életemben nem használtam backupot, egyébként úgy terveztem újrahúzom, ha kijön a hivatalos.

  22. i4-ről váltottam i5s-re icloud lehúztam a beállításaimat de hihetetlen hogy ilyen bug van tényleg az ios-ben hogy felveszem a telefont és várnom kell 1 secet mire felveszi nem pedig azonnal.ios6-on semmi ilyen gondom nem volt.remélem ezzel kezdenem valamit mert eléggé kiborító.de legalább a naptárat javíották elvileg.

  23. Jailbreak mikor várható 9.1-re.??

  24. @varadisimi: külön bekezdésben ki van emelve a jailbreak a cikkben, lásd:

    Az Apple még a 9.1-ben javított ki többet is a Pangu által kihasznált hibákból, így a jailbreak egyelőre kérdéses.

    ennél több információ egyelőre nincs. ha lesz, nyilván cikk is lesz róla, ahogy egyébként mindig.

  25. "Az iPhone támogatja az USB-kameraadaptert fotók és videók importálásához"
    Ezt vajon a Lightning-digitalisAV vagy az -SD adapterre értik? Vagy mindkettőre? Vagy egyikre sem…

  26. Vagy mi az az USB kameraadapter?!

  27. Nálam 5s-en más lett a multitasking animáció, nem folyamatosan lehet váltani az appok között hanem egyesével lepked

  28. 5S: nálam sebességben, stabilitásban semmi sem változott 9.1-hez képest. A spotlight lehúzva a főmenüben ugyanúgy szaggat mint eddig.

  29. Az Apple a szememben egy nulla lett, amióta kijött az ios9 az iPad air2 készülékemmel gond volt …, ennyi idő kellett, hogy javítsák a hibát / remelem most már valami újabb nem jön elő …/ 🙁

  30. Nekem nem működik a dinamikus hátérkép illetve nem mozognak az ikonok a sima hátérképnél frissítés után. Másnál is van ilyen probléma? 🙁
    iPhone 5

  31. nalam i5-on a 9.1-gyel (vagy legalabbis utana vettem eszre) eltunt az airdrop a control centerbol, most a 9.2-vel sincs javulas :/

  32. Sziasztok.Szemelyes tapasztalatom alapjan mondhatom,hogy nagyon jo lett a 9.2.Nincsenek akadasok,gyorsan megy minden(iPhone 6 ). 🙂 Ajanlom frissiteni 9.1-rol. Most mar csak egy jb kellene

  33. Van valakinek tapasztalata i5s-el? Nekem most 8.4.1 van rajta, megeri frissíteni? Nem lesz lassú?

  34. Tegnap letöltöttem a 9.2-es IOS-t az i5-re.
    Most vettem észre, hogy nem menti el a fényképeket, illetve a fotóalbumól nem törli ki a képet. Úgy néz ki ,hogy kitörölte, de mikor visszalépek az albumba már újra ottvan.
    Másnál működik rendesen?

  35. jo isten, nalam megvan a hiba, termeszetesen user error. de hogy mas is okulhasson az en hulyesegembol: a settings > general > restrictions-ban valahogy kikapcsolodott a menusav (br nem remlik, hogy en nyomtam volna ki..).

  36. @Goethe:
    Nyugodtan frissíthetsz szerintem.

  37. @gygabor: i5 detto.

  38. Szerintem nem csak nektek, mindenkinek megvaltozott a multitasking. A regi sem volt az igazi, de ez igy szerintem a leheto legrosszabb megoldas 🙂

  39. @pergabb: mire gondolsz?mi a probléma?

  40. @halaszlaci: csak egyesevel lehet lapozni az appokat. az elozo megoldas tul gyors volt, ez meg tul lassu.

  41. @adamboc: nálam simán működik a lapozás gyorsan,nem értem nálatok mi a gond.

  42. Vagyis akkor ha gyári visszaállítást csinálok, utánna érzékelni fogja a 9.2-t? Most béta 4 van rajta.

  43. Én csak iTunes restore útján tudtam feltenni az official 9.2-t, mivel nekem is Beta 4 volt fent.

  44. @Spuris13: nem. mert ugyanaz a build. tehát nem, nem fogja ekkor sem feldobni. mert ugyanaz.

    @tcsaba89: a hivatalos 9.2 és a 9.2 beta 4 buildje ugyanaz. tehát a két verzió is ugyanaz.

  45. I6S tökéletes! 🙂

  46. Azt szeretném kérdezni – hátha valaki tudja a megoldást – lehet-e az iCoud biztonsági mentés mérete 1,3 gb, úgy, hogy csak a fotótár mérete több mint 3 gb. Mert én nem tudom elképzelni. ( i6, iOS9.2)
    Köszönöm.

  47. Köszönöm szépen, tartottam ettől, kb fél percig volt bekapcsolva a fotókönyvtár kb egy hónapja, azóta nem tudok rendes mentést csinálni az iCloudban, pedig egy kép sem töltődött fel azalatt…:(

  48. @halaszlaci nincs gond 🙂 eddig megporgetted akkor ment mint a meszes, most megrantod akkor is csak 1lapot ugrik a multitask, nyiss meg 10progit es latni fogod 🙂 szerintem ez mindenkinel ilyen lett, ha mar 3-an jeleztuk

  49. Jailbreak mikor lesz rá ?

  50. @Csabi996:
    Holnap megcsinálom Neked. Szólok ha kész.

  51. @pergabb: Nekem maradt a régi módszer, pörögnek a lapok mint az állat, nem változott semmi. i5S

  52. @Csabi996: külön bekezdésben ki van emelve a jailbreak a cikkben, lásd:

    Az Apple még a 9.1-ben javított ki többet is a Pangu által kihasznált hibákból, így a jailbreak egyelőre kérdéses.

    ennél több információ egyelőre nincs. ha lesz, nyilván cikk is lesz róla, ahogy egyébként mindig.

  53. @lalamper: mozgas csokkentes ki / be kapcs, igy valt az egyenkent lapozgatos es a porgetos kozott.

  54. Szerkesztők: Nem akarjátok még kivenni az SHSH-s részt a sablonból? Egy kicsit már idejétmúlt.:) Az újak úgysem tudják mi az, a régiek meg tudják hogy már rég nincs.

  55. @kisai: amikor nem volt benne, akkor folyamatosan jöttek a kérdések az SHSH-k miatt. így legalább egyértelműen ott van a cikkben, hogy ha frissítettél, akkor nincs visszaút, és így elolvasható az is, hogy miért.

  56. Végre vége az akadozásnak(I6Plus)!!!! Ennek már pont itt volt az ideje! …törlöm jófogásról a hírdetést! (de tényleg)

  57. Na egy dolgot biztos nem sikerült javítani, az pedig az automatikus képernyő lezárás ideje. Mert hogy fél percnél még fél perc, 1 percnél is fél perc, 2 percnél 1 perc, 3 percnél 1:40, 4 percnél 2 perc, az 5 percet már nem mértem le… Aztán az ember nem érti, hogy mi olyan furcsa a telefonján, amikor az 1 perces lezárást használja…

  58. Ha a mágneses tokkal zárolom az iPadet, az újbóli felnyitás után nem jelenik meg a hangerő szintje a képernyő közepén, csak miután állítok a hangerőn alulról felhúzva a vezérlőközpontban. Utána jó. Ha simán a power gombbal zárolom a képernyőt, utána ugyanazzal, vagy a Home gombbal feloldom, rendben megjelenik minden esetben a hangerő szintje. Másnál is van ez?
    iPad Air, IOS 9.2

  59. @geem9: eleve nem is kellene sosem megjelennie a hangerő szintnek a zárolás feloldásakor.

  60. @Jadeye: de nem a feloldáskor, félreérted. Hanem bármikor, feloldás után. Feloldom a képernyőt, bejönnek az ikonok, rányomok valamelyik hangerő gombra, és nem jön elő a hangerő szintjének jelzése(szürke négyzet a kepernyő közepén), ha mágneses fedél becsukásával zárolom a képernyőt. Működik, miután csak simán a power gombbal zárolom a készüléket, és ugyanazzal feloldom.

  61. @geem9: ja értem. nincs kéznél smart cover és iPad, így akkor ezt sajnos passzolom.

  62. @Jadeye: na örülök ? Ha lesz esetleg a napokban valahol(vagy másnak is lenne), próbáld ki légy szíves, várom türelemmel az eredményt. Köszönöm!

  63. @viraxo: Helóka! Az én telefonom 30 mp-re állítva: 20 mp múlva elhalványodik, majd 30 mp-nél kikapcsol., 1 percre állítva: 40 mp-nél elhalványodik, majd 1 percnél kikapcsol. (4S) Hogy lehet, hogy ugyanazzal a verzió számú szoftverrel két telefon másképpen működik?

  64. És olyannal találkozott már más is, hogyha frissítek egy app-ot, akkor a frissítés után 2 ikonja lesz ugyanannak az appnak, amelyikből az egyik halványan látszik felirat nélkül, a másik pedig jó. A halvány csak azután tűnik el a képernyőről, miután a Beállításokban a Főoldal elrendezésének törlését megcsinálom. Ezt kb a 9.1 óta tapasztalom.

  65. @makimano:
    Hali! Az enyém 6S, tehát a két firmware különböző!

  66. Geem9; nekem air 2 van de ez nem jelentkezett még soha…, az ipadem az ios9 azt csinálta, hogy nem engedte az appokat kitörölni csak egy be-ki kapcsolás után és amikor a háttérből dobaltam ki a megnyitott dolgokat akkor az utolsó bezárásánál a képernyő feketére váltott egy pillanatra .., bármit csináltam , újraindítás , törlés a gépről aztán visszaállítás , nem oldotta meg a problémát …, most az 9,2 -vel tökéletes lett.

  67. @viraxo: más hardver, így más IPSW, de valójában ugyanaz a build, szoftveresen néhány funkció kivételével.

  68. @Edems: köszi a választ, és a linket! Várjuk türelmesen a hiba javítását.

  69. Sziasztok. Ipad minit most frissitettem ios 9.2-re, de a frissites ota nem nyitja meg a naptar funkciot. Mi a teendo? Tudtok segiteni?

  70. @Jadeye: köszönöm a segítséget, az összes beállítás törlése segített.

  71. 5s re raktam fel. Eddig a safariban működött az, hogy ha egy honlap mobilos verziója jött be, akkor a cim sorra kattintottam lehuztam es at tudtam váltani teljes nezetre. Ez most eltűnt. Hogy lehet váltani? Koszonom.

  72. @Goethe: alul nyomj a megosztás ikonjára, és ott az opciók között ott lesz.

  73. @geem9:
    Sajnos én is frissítettem mert muszáj volt. 7.3 volt az iPad Air -en és párom mini retináján ami tökéletes volt leszámítva azt, hogy egy ideje kidobált a Safariból random egyre sűrűbben mid a kettő. Nálunk is ugyan ez a probléma, ha gombbal oldom fel működik, ha pedig smart coverrel nem jelenik meg a hangerő szabályozó (ettől függetlenül halkul és hangosodik). Még amit észrevettem, ha gépelek nem minden esetben van hangja az első leütött billentyűnek.
    Lezárás nélkül, ugyanott akár többször is. Volt teljes visszaállítás és új eszközként való beállítás és ez sem segített. Az alkalmazások közötti multitasking animáció és a keresés laggol. (iPad 2 -őn ios9.2 nem!!).
    Személyes véleményem, hogy egy nem túl régi eszközre nem megírni jól és optimalizálni egy op. rendszert ilyen hibákkal SZÉGYEN! Lehetne az Apple új szlogenje “Válaszd a jobbik rosszat”

  74. Ennyi idő óta , mármint a fisssités…, azt hiszem az Apple – val valami gond van; 6s linket nem enged másolni, eddig semmi gondom nem volt az iPhone 6s-el…, iPad air 2 ; ami nagyon zavaró volt az megszűnt / az appok kidobálásánál a képernyő feketére váltása / aminek örülök , viszont most , hamarább merül , továbbra is nem minden esetben engedi az appok törlését csak egy ki-bekapcsolás után.
    Mondja már meg valaki, hogy mi történik az Apple háza tájánál 🙁 VALAKI TUDJA?

  75. Nem mukodik az mms kuldes :(((((( valaki? Valamint ha leforditom a kijelzot az asztalra es elnemul a hivas vagy ebreszto ora … Az sem mukodik

  76. I5s 9.2
    Folyton keri az icloud jelszot.
    Valami hiba miatt nem jegyzi meg

  77. @Futurex, @jag, @pokica44: az itt leírtakat érdemes végigzongorázni: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

    @rebekanoa84: “Nem mukodik az mms kuldes”
    hálózati beállítások törlését próbáld meg.

    “Valamint ha leforditom a kijelzot az asztalra es elnemul a hivas vagy ebreszto ora … Az sem mukodik”
    a letakart képernyő érzékelése funkció csak iPhone 5s vagy újabb készülékeken érhető el.

  78. Az miért van hogy ha a fölső értesítő csúszkát lehúzom majd visszaengedem akkor az alkalmazás ikonok egy picit elmozdulnak a helyükről? Ha teljesen visszaengedem gombbal vagy kézzel akkor ugranak egyet legtöbbször balra.

  79. Sziasztok
    Ki lehet kapcsolni az elérhető frissítés értesítőjét ? Nem akarom feltelepíteni a 9.2-t, de folyton jelzi . Idegesítő 🙁
    Köszi

  80. Sajnos nem, engem is zavart és frissítettem…

  81. Tudom nem ide tartozik de mi lehet az, hogy pl. 6S-en bekapcsolt állapotban 2X finoman rákoppintok a home gombra, az ikonok lejjebb mennek, majd kis idő múlva vissza (iletve akkor is, ha megérintem a képernyőt)?
    De csinálta ezt 6-on is.
    Ez valami feature?

  82. Oksa, elmondták. Ez a kiskezű projekt része. 😀

  83. Sziasztok! Mivel itt a hozzászólásokban nem olvastam sok rosszat az IOS 9.2-ről és a téli szabadságolás alatt nincs szükségem a hívásrögzítésre és a jól megszokott Cydia adta kezelést megkönnyítő programokra frissítettem az 64 GB-s iPhone 5S-emet 9.02 -ről 9.2-re. A 9.02-essel ha hívnom kellett, már rosszul voltam, alig tudtam váltani kontaktok – előzmények – kedvencek fülek között, az előzmények akadoztak.
    Ezért bevállaltam a frissítést, ami nagyon jól működik, eddig hiba nélkül.
    – Van tapasztalata valakinek iPhone 4s-sel? 9.0-ról érdemes 9.2-re frissíteni a működés szempontjából?
    Hívásfogadási gondok miatt, a közleség érzékelő miatt, VoiceOver gyorsasága miatt?


Add a Comment