fbpx Skip to content

Egy Apple-termék vásárlója a kicsomagoláskor találkozik először magával a termékkel, ezért anno Steve Jobs és Jonny Ive komoly időt szentelt a termékek csomagolásának kialakítására. Már magának a doboznak és a benne elhelyezett tartozékoknak is összhangban kellett lenniük egymással, nem csak úgy belehányva, mint ahogy néhány más telefonnál láthattuk, hiszen a kicsomagolás is hozzátartozik a vásárlói élményhez.

Tegnap napvilágot látott néhány kép, melyeken a doboz és a benne lévő telefon, valamint a tartozékok láthatóak. A dobozt kinyitva rögtön kedves telefonunkat láthatjuk meg, ami szokás szerint egy műanyag tartóban van.

Ezt kiemelve, doboz felső részében külön csomagolva található a háromévi munkával kifejlesztett EarPods fülhallgató. Valószínűleg azért van külön csomagolva, mert az Apple ezt külön is árulja, például a legújabb iPod Touch-hoz ez nem jár automatikusan – illetve mert így tokot is kapunk a füles tárolásához. Megtalálható még a dobozban a hálózati töltő, valamint az új 8-pines Lightning USB-kábel.

A képeket elnézve látszik a tökéletességre törekvés. Péntektől számtalan videó készül majd a készülék kicsomagolásáról, amiről mi is be fogunk számolni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

36 Comments

  1. Az új iTouch-hoz jár az új füles! Nézzétek meg a hivatalos oldalon, meg a keynoteban!
    (amúgy asszem meg az új nano-hoz is jár)

  2. pont ezt akartam írni
    in the box: Apple EarPods, Lightning to USB Cable, iPod touch loop

  3. Jaj mar alig varooom.. Meg kilencet kell aludni:D

  4. @RKG: Köszi, javítva!

  5. @jimny: Nm 🙂
    A füles doboznak nagyon örülök, remelem így ki fogja bírni a 2 évet 🙂

  6. Hali!

    Az iOS 6 ma jelenik meg? Izgatottan várom már. Thx!

  7. Azert rohej hogy errol a “szegeny” 5-rol minden kiszivar/og/gott … kovetkezo telonal jo lenne odafigyelni es tenni valamit az info szivargas ellen is

  8. Apple részvény 700 dodó. Gondoltam veszek, de nem vettem mégsem. Hallgatnom kellett volna az ösztöneimre, és bízni az almásokban. Az új szifont meg jusztis megveszem, bár eddig azt gondoltam, hogy várok még. I4 em van, és szerintem úgy van kitalálva a fejlődés menete, hogy minden másodikat érdemes megvenni. Ezen már külsőleg is látszik, hogy az új, ami ugye a 4-4s nél nem látszott. Egyszerű pszichológiai fogás, de müxik. 😉

  9. @fabi83: Igen,ma jelenik meg.

  10. az tetszik benne, hogy eleve 33 e-mail-el kapjuk a telefont! :D:D:D

  11. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  12. az a boot idő megvolt vágva vagy tényleg ilyen gyors :OOOO

  13. VÁÁÁÁÁ Kell nekem egy olyan fém tartó mint a videóban!!!!
    Ki tudja milyen márka vagy honnan lehet olyat szerválni?

  14. @szikszai11: Látszik a vágás!!

  15. @szikszai11: A kéz árnyékát ha nézed, akkor látszik!

  16. Tök jó! És mikortól Letölthető az új szoftver?

  17. @Norrbi: Ma jön ki valamikor.

  18. Előre is elnézést kérek! Valaki megtudja nekem mondani, hogy ki él itt kint angliában a szifon csapatból? Handrás?

  19. Megnéztem pár “iPhone 5 hands-on” videót, és két dolgot figyeltem meg:

    1) 10-ből 9-en már ezt a telefont is két kézzel kezelték

    2) már tudom miért nem akarnak az iOS felhasználók nagyobb képernyőt: a nyavalyás “vissza” gomb a bal felső sarokban van, amit a 4″-os képernyőn már nem olyan egyszerű 1 kézzel elérni… tehát emiatt biztosan sokan átváltanak a 2 kezes használatra

    Én egyébként 3 hónapja használom a “hatalmas” Galaxy S3-at, de eddig még nem tűnt fel, hogy nehezebb lenne használni a nagyobb mérete miatt. Természetes, hogy 2 kézzel használom, mint ahogy a számológépet is egyik kézben tartom,a másikkal pötyögök rajta… ezekre a dolgokra az ember oda se figyel. Nagyon kényelmes a használata, és a nagy kijelző valami hatalmas előny!!! De majd az iPhone 5 felhasználók is ugyanezt fogják mondani: a nagyobb az jobb, és nem kényelmetlenebb (kivéve a visszalépés gombot, ami Androidon ugyebár a jobb alső sarokban van, mint soft-key).

    Egyébként nekem is nagyon tetszene az iPhone 5, ha nem kéne miatta lemondanom pár hasznos funkcióról, amit az S3-nál megkaptam (memória bővítés, cserélhető akksi, SMS kézbesítési jelentés, egyszerű másolás bármilyen fájlkezelővel, 1 klikkes függetlenítés(!!!), élő háttérképek, widget-ek, színes LED-es értesítések – ezek nekem mind fontosak, ezért is hagytam ott az Apple-t 4 év után). Akinek viszont nem hiányoznak ezek a funkciók, annak tökéletes választás az iPhone 5.

  20. @trigmegistos: a Szifon csapatból senki nem lakik Angliában. Handrás partnerünk, de így cikkeket nem ír nálunk, meg neki még Magyarországon is alig van ideje élni a mostmár két XMS mellett. 😉

    @Bencissimo: már így a szöveg kicsit erős, de: http://9gag.com/gag/5395237 😉

  21. @Jadeye: Köszönöm!

  22. Annyira vicces egy-két komment. Komolyan mint, ha amerikába lennék. iTunes októberben jön, iOS ma 7 óra, a boot elég látványosan megvan vágva, az email meg a többi app ikon nyilván azért van mert ez egy utólagosan felvett unboxing és már rá lett töltve a biztonsági mentés. Magyarok vagyunk ne legyünk már buták.. 😀 ezeknél már csak azok a kommentek voltak jobbak más oldalakon, hogy tényleg lesz-e újjlenyomat felismerő, meg hologram benne.. :DDD

  23. Olyanok ezek a samsung s3 userek, mint a kis vakarcs kutyák. Ha meglátnak egy termetesebb kant, habzó szájjal bizonyítják, hogy ők is valakik. De ettől csak nevetségesebbek lesznek 🙂

  24. @Bencissimo: Látom annyira tetszik az új S3, hogy vissza kell járnod egy Apple eszközökkel foglalkozó oldalra, hogy írhass valamit mert máshol nem figyelnek rád. Nem vagy véletlenül kicsit irigy? Ha igen nem gond, mond meg nyugodtan azt is meghallgatjuk.

    iOS és Android fejlesztő is vagyok és olvasgatom az iOS és Android portálokat is és miért van az hogy az egyiken állandóan szidják az iOS-t a másikon meg szakmai kérdésekkel foglalkoznak? Lehet találgatni melyik portál ahol nem szakmáznak. Elárulom zöld az embléma alapszíne de lehetne akár sárga is mert sugárzik az irigység – na megyek puffogni az Android portálra hogy mekkora sz*r az új iPhone…

  25. @Bencissimo: Szerintem tévedsz:
    Azért nem akarták sokan a nyújtott kijelzőt mert az iPhone az iPhone 2G-től az iPhone 4s-ig ugyan azokkal a képernyő arányokkal volt kapható.Így rengeteg app arra lett méretezve.Most megváltozott a képernyő mérete és rengeteg appot át kell majd portolni az új képernyőre,nem is beszélve a Cydia-ból letölthető cuccokról…Az Androidos készülékek a kezdetektől fogva különbő képernyővel voltak/vannak kaphatók -volt meglepően kicsi,volt/van óriási nagy.Az iPhone esetében ez hosszú ideig nem változott.

    Én személyszerint az iPhone 5 méreteivel még el lennék.

  26. na, vajon mi lenne az i5 dobozában? Xbox? vagy esetleg egy SIII?

  27. @Bencissimo: iPhone-n SMS értesítés:
    *A# formában kell elküldeni az SMS-t.

  28. @Jadeye: oh, akkor bocsánat!
    a lényeg, hogy működik a dolog, még ha kicsit kényelmetlenül is

  29. IPfone lehet hogy Pitbull lenne benne! DAALEEE!!

  30. de egy k adaptert azért tehettek volna a dobozba, hogy ne kelljen szívni az esetleges régi csatlakozók miatt fuck off

  31. @Jadeye: ott a pont!!! :-)))

  32. @Jadeye: ott a pont!!! 🙂

  33. @rollerpig: köszi! 🙂 Az akksi cserét és a memóriabővítést milyen kóddal lehet megoldani? 😛

    @Seaky77: azért olvasom a blogot, mert érdekelnek a hírek az Apple házatájáról. Az elmúlt években ideszoktam… Egyáltalán nem vagyok irigy, és ha jobban elolvasod, nem fikázok, csak rámutatok néhány zavaró hiányosságra. Ez hasznos lehet azoknak akik még nem tudtak választani.

  34. @Bencissimo: Memória növelésre,ha jailbreakelt a készüléked akkor letöltöd az iPhoneVM-et,de én mondjuk egyáltalán nem támogatom ezeket a gyorsítsd fel szoftveresen a készüléked című cuccokat.

    Nem értem minek neked az aksi csere.Soha nem hiányoltam.Egyébként ki lehet szedni az aksit csak rutinosnak kell lenned hozzá.Kicsit több idő.


Add a Comment