fbpx Skip to content

Most zajlik Las Vegasban a CES 2012. Ez egy minden évben megrendezett technikai show, amin rengeteg kütyüt mutatnak be, és még több kiegészítőt. Sok nagy cég itt mutatja be a jövő technológiai újdonságait, és termékeit, amivel szeretnének a konkurencia elé kerülni, és megnyerni a vásárlókat. Annak ellenére, hogy ez a rendezvény nem konkrétan az Apple-ről szól, azért nagyon érdekes lesz nekünk is. Sok Apple termékhez tervezett kiegészítőt, kütyüt mutatnak be itt. A tavalyi CES egyik slágere például a Parrot AR.Drone volt. Ilyen volt még iPod tulajdonosoknak az iPig-is, ami azóta ugyancsak meghódította hazánkat.

CES 2012

Nézzük meg mi várható 2012-ben, mi az amit eddig bemutattak a CES-es:

Elsőként egy labdát mutatnék be nektek. A labda fantázia neve Sphero, amit okostelefonnal lehet irányítani, így persze iPhone-nal és iPad-del is. A labda csak egy eszköz, a fejlesztők leginkább az alkalmazásra feküdtek rá. Lehet előre legyártott pályákon játszani, saját magunk is szerkeszthetünk a labdának pályát, megannyi opció létezik, hogy kihasználjuk a Sphero-t. Multiplayer kedvelőknek is ajánlott, mivel a labda képes színt változtatni, így könnyen megkülönböztethetjük a többi játékostól a miénket.

Szóval nem semmi a kütyü! 🙂

Tinké! Egy kis kiegészítő iPhone-hoz, ami “törődik veled”. Tulajdonképpen megméri a pulzusodat, kiszámolja az oxigénszintedet és még megannyi más dologban tud segíteni:

A Blue Microphones bemutatta 2012-es iPhone-os, iPad-es mikrofonjait. Ezek 99 és 199 dollárért kaphatóak majd, gyönyörűen néznek ki, és különböző technológiával elvannak látva például: voice isolation (hangszigetelés), intelligent mute (intelligens némítás), és noise-cancelling (zajszűrés). Jackdugó bemenetet és USB-t támogatnak, főleg iPad esetén, mert ott más alkalmazással is használhatjuk majd a mikrofont.

Még mindig azt kell mondjam, nagyon szépek! 🙂

Nézzük most meg az iCade termékeit. Ők egy nem mindennapi kiegészítőt gyártanak. iPhone, iPad, iPod-hoz szerezhetünk be Retro “tokokat”. A régi, Arcade típusú játékokat játszhatjuk velük “régi stílusban” 🙂 Ezek a tokok egyfajta kontrollerként működnek, és retro stílusban irányíthatjuk velük az iPhone-nt vagy iPad-et.

Bemutatom a vízálló iPhone-t, amivel azért elég szkeptikus vagyok. A Liquipel nevű cég kifejlesztett egy olyan technikát, amikor az iPhone-t egy speciális anyaggal vonják be, és így teszik vízállóvá. Ez a technikai újdonság első körben csak Licensre vásárolható meg, például megpróbálják eladni az Applenek, de ugye ennek 100%-ban kell működnie, 99.9% egyszerűen NEM elég.

Rakéta kilövő egység iPhone-hoz? 🙂 Bemutatom az iLaunch Thunder-t, mely nem csinál mást, csak iPhone-nal vezérelve kilő pár rakétát.

Swivl! Újabb olyan kütyü, ami vagy hasznos, vagy teljesen haszontalan része lehet az életünknek. A kütyű nem csinál mást, mint követ minket. Hogy hogyan is néz ki ez a valóságban?

Egyelőre ennyi. Természetesen, ha látunk még “hasznos” kütyüket a CES2012-ben, ismét írunk rólunk.

[poll id=”24″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Ez a Sphero nagyon ott van 🙂
    Egy ilyet be kell szerezni!

  2. Igen a Sphero tényleg poén, csak 129.99 dollár 🙂 A többi cucc is kb olyan, hogy “ha nincs mire kidobni a pénzed vedd meg”! Amúgy egyikre sem tudnám azt mondani, hogy hú ez tényleg hasznos.

  3. Talán a Swivl az hasznos lehet. Nekem az tetszik a legjobban.

  4. A Sphero-t láttam már ezelött is… és nekem nagyon tetszik 😀 Bárcsak ne lenne olyan drága 🙂

  5. en a vizallosagnak nagyon orulnek,plane mivel mar egyszer beazott egy iphone-om…

  6. A labdát azt olyan helyeken tudnám L képzelni amit (mint értelmes dolog) nagyon nehéz megközelíteni. Pl szűk csatornarendszer, vagy összeomlott házak közé bemenjen.. Vagy 1 marsjáró.. És ez a labda csak a komoly cuccnak a levetkőztetett része, amit odaadnak nekünk, h milyen jó játszani, és így visszaforgatják a kutatásokara fektettet pénzt.. Szerintem semelyik cuccot nem csinálják CSAK civileknek, de ez nekünk is jó, mert a PL hadseregnek szánt profi cuccból mi is tudunk profitálni 1 kicsit 😀 Persze jól át van dolgozva a civilek részére készített játék.. 😀

  7. egy kiegészítő vakut ha feltalálnának jobban tudnák örülni 😀

  8. @iPali:
    Láttam már valahol…
    LED-es és folyamatosan világít, tehát videózáshoz is jó.
    Saját tápellátása van.

  9. A Liquipel-t lehet kapni. 60$ a Liquipel oldalán!

  10. sziasztok
    egy kis segítség kellene
    a Kecskeméti T-Pont1 telefonszámát szeretném megszerezni ahol egy ügyintézővel is lehet beszélni
    mivel nem vagyok T-mobile előfizető ezért azon a telefonszámon amit a T-mobile oldalán találok az nem jó
    előre is köszi

  11. Caro!

    Ne is keresd, mert nincs olyan szám amin beszélni tudsz velük direktben. Sajnos csak hosszas telefonálgatás után lehet emberi hangot hallani, de az is egy központi ( talán Pesti…) kollega vagy kolleganő.

  12. kár, hogy nem lehet senkivel beszélni
    most ha átmegyek Kecskemétre és ott sincs telefon akkor megint csak dobálom ki a pénzt


Add a Comment