fbpx Skip to content

Patent trollnak nevezik azt a céget, amelyik összegyűjt, felvásárol különböző szabadalmakat és a gyanútlan alkalmazókat kiperli a gatyájukból.

Steve Jobs az iPhone 2007-es bemutatóján büszkén hangoztatta, hogy teljesen levédték a multitouch gesztusokat. Úgy látszik a bürokrácia malmai Amerikában is lassan őrölnek, mivel a hivatal csak kedden jegyezte be ezek egy típusát. A szabadalom az érintőképernyőn történő tartalom-megjelenítésre és többujjas zoomolásra vonatkozik. Azonban a bejegyzés olyan széles mértéket ölel fel, hogy egy szakértő szerint az összes mobilgyártót szétperelhetik, kezdve a HTC-n, folytatva a Motorolán, a RIM-en, a Samsungon és az LG-n keresztül egészen a Nokiáig. A szakértő még azt is elmondta, hogy a funkcionalitás olyan széles, hogy manapság enélkül nem lehet versenyképes okostelefont gyártani.

Persze egyértelmű, hogy nem az Apple találta ki az érintőképernyőt és a multitouch-ot, de ők védették le először, így övék a jog. A cég korábban hangoztatta, hogy beperli a multitouch-ot felhasználó gyártókat, (a Google az első Android verziókba nem is merte beépíteni a gesztusokat), de eddig nem csinált semmit, vélhetően a bejegyzésre várt. Most két lehetőség közül választhat:

  1. Peren kívül megegyezik a többi gyártóval, szép summa üti a cég markát, ráadásul folyamatos bevételre számíthat.
  2. Elindul a pereskedés. Nyílván a cégek érdekeik védelmében összefognak, és közösen lépnek fel az Apple ellen. Ez már nem egyszerű háborúskodás, hanem jogi világháború lesz.

A szabadalom egy esetben érvényteleníthető: ha valaki bebizonyítja, hogy a saját megoldása nem utánozza (majmolja) az iPhone multitouch gesztusait. Ez azért elég nehéz lesz. A szerzett jogok csak az Egyesült Államokra érvényesek, de az Apple akár el is érheti, hogy a többi készülék amerikai forgalmazása megszűnjön. Nem lehet tudni mit hoz a jövő, de kíváncsian várom a fejleményeket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

19 Comments

  1. Jimny, te megnézted ezt a videót, mielőtt megírtad a cikket? nem a multitouch-ról van szó általában. Csak az sérti meg a szabadalmat, aki egy gesztussal (jelen esetben egy ujjal) az egész weblapot mozgatja, de egy másik gesztussal (két ujjal) a weblapon belül egy frame-ben elhelyezett másik tartalmat külön tud zoomolni (ezen a videón ezt egy beágyazott google maps részlettel illusztrálták).
    A patent troll kifejezést pedig egészen más cégekre szokták használni. Általában ezek olyan cégek, amik semmi mással nem foglalkoznak, mint szabadalmak felvásárlásával és ezek alapján mások beperlésével.

  2. Ha perelés lesz és nyer, nem lesznek vetélytársak és az apple is lelassul a fejlesztésben. Mi szívjuk meg

  3. A vége szépen az lesz hogy az Apple a Microsoft sorsára jut és szépen feldarabolják.

  4. Nem értem, hogyan lehet visszamenő hatállyal valakit perelni egy olyan szabvány esetében, amit csak később védetek le, mint ahogy a másik oldal használni kezdi? Egy nem valóságos, de egyszerű példa: ha sikerül elvédetnem a kenyeret mint olyat (ami persze lehetetlen, de a példa kedvéért képzeljük el), akkor perelhetném az összes, már létező pékséget, aki kenyeret mer sütni anélkül, hogy nekem fizetne? Ez nonszensz…

  5. Jó, azért azt se gondoljuk, hogy az Apple Hübele Balázs módjára akarja “kinyírni” a többi céget. Okosan fogják megoldani és a versenytársakat európában nemfogják elveszíteni mivel erre a területre nem vonatkozik.

  6. A jobbklikk pedig a microsoft kezében van, az sem piskóta…

  7. ezt az undorító ultrazsidó szar céget hogyha megcsinálja… eddig is elég unszimpatikus volt az üzletpolitikájuk egy normál ember számára de ez még undorítóbb lenne mint amit a facebook űz! piacvezető, akit elkap a hype láz és megveszik a termékeit utána nem is váltanak max házon belül szal csökkenni nem igen fog a mutatóik, de nekik még több s több kell? na kíváncsi vagyok mennyire mutatkozik meg a zsidó véna Steve-n…

  8. @hartam: Megnéztem a videót. Nem hiszem, hogy mást írtam, mint Te.

    Az Apple ezek alapján nyugodtan nevezhető Patent trollnak, mivel egy olyan megoldást védetett le, ami széles körben elterjedt és nem ők találták ki. Csak ők voltak az elsők aki bejegyeztették, ezt kihasználva perelhetik a többieket.

  9. Ha csak most jegyezte be a hivatal akkor nem lesz belőle semmi. Visszamenőleg nem tudsz szabadalmat érvényesíteni, hiszen egészen a bejegyzésig nem tudja ellenőrizni senki, hogy sérti e az egyiket… Aki viszont csak most teszi be a készülékébe a multitáccsot az már ciki.

  10. @petrusxx hozzászólásod moderálva nem megfelelő hangnem miatt.

  11. Sziasztok!
    Hatalmas problémával állok szemben, hátha van valakinek jó ötlete 😀
    Úgy néz ki, hamarosan külföldre utazom, és ott is maradok jó ideig 😀
    VISZONT: van egy i4-em, t-mobilos, márciusban vettem, tehát még majdnem 2év hűségem van rá…
    ügyfélszolgálaton azt mondták, hivatalosan akkor függetlenítik ki, ha kifizetek egy szép 120ezres összeget a szerződésbontásért (+20 függetlenítés).
    Mit tudok tenni? Ennyi pénzem nincsen rá, de a telefont sem akarom a szekrénybe tenni, hogy majd 2év múlva használni tudjam…
    ultrasn0w is kilőve, 4.3.3 BB 04.10.01

    Valakinek egy jó ötlete?
    Előre is köszi

  12. DjBeny: GEVEY SIM 😉

  13. és nem rúg érte senki fenékbe? vagy nem cink, hogy angliában használnám? 😀

  14. Pedig ez kőkemény trollkodás, bár kifejezetten jövedelmező is lehet, ha nem fognak össze ellene és nem bizonyítják, ez annyira triviális, h nem levédhető. (nem hiszem, hogy ezért bárki is hajlandó lenne licence díjat fizetni)

  15. DjBeny , ha megtartod az elofizut , akkor is szerzodésmótosításnk minosul ?

  16. Laca69: ha megtartom, akkor sem függetlenítik ki, amíg nem jár le a hűség…
    tehát patthelyzet… avagy a gevey 100% biztonságos megoldás?

  17. DjBeny:
    Add el,és kint veszel ujat..:D
    Angliaban dolgozva nem lenne tul nehez:))

  18. nem értem mi itt a para. ha az apple ezért beperel bárkit, aki használja ezt a megoldást, az annyit változtat, hogy a keret (frame) tartalmát nem 2, hanem 3 ujjal lehet mozgatni és kész. ahogy a videóban is elmondja, a szabvány pontosan arra vonatkozik, hogy a “fő tartalmat 1 ujjal, a keret tartalmát 2 ujjal” lehet mozgatni. semmi másra. se a “pinch to zoom”-ra, se a kétujjas scrollra, se semmire ezen a konkrét eseten kívül a beágyazott keret mozgatásával kapcsolatban.
    aki szerint enélkül nem lehet versenyképes telefont gyártani, az elég balfasz szakértő lehet.


Add a Comment