fbpx Skip to content

Manapság már nem annyira “divat” az iPhone-függetlenítés. Aki nem akar szolgáltatófüggő készüléket venni, az megveheti gyári függetlenül. Szoftveresen évek óta nem lehet függetleníteni az új készülékeket. Aki pedig nem akar sok pénzt költeni az új telefonjára, az megveszi valamelyik szolgáltatónál.

maxresdefault

Azonban mégis lehetnek olyan helyzetek, amikor függetleníteni szeretnénk a készüléket, azonban ezt hivatalosan nem tudjuk megtenni, mert nem mi vásároltuk, vagy adott esetben már sajnos nem ismerjük az eredeti tulajdonost, aki legtöbb esetben szükséges a hivatalos függetlenítéshez. Ezekben az esetekben az egyetlen opció a készülékcsere, vagy külföldi függetlenítő oldalak felkeresése, amik sokszor bizony be is csaphatják az embert.

Sokszor kapunk ezzel kapcsolatban megkeresést, de a magyar szolgáltatókat általában egyik ilyen függetlenítős oldal sem támogatja. Még október elején írt nekünk egy olvasónk, hogy ő két olyan oldalt is talált, ahol ezt megtennék – ráadásul szemtelenül olcsón, 20 fontért:

Screen Shot 2015-11-04 at 10.06.32

Kiemelnénk, hogy a jelentősen olcsó ár már önmagában meg kéne nyomja a vészcsengőt, de amikor valakinek nincs semmi más lehetősége egy készülék függőségének feloldásában, kapva kap az ilyen alkalmon.

Végül az officialiphoneunlock.co.uk oldalt választottuk, mivel az tűnt “megbízhatónak”. Régebbi készülékeket (például iPhone 4s, 5, 5s) talán még érdemes is függetleníteni, ha nincs más opció, azonban mindez nagyban függ attól, hogy mennyibe kerülne a függetlenítés. Mivel egy iPhone 4s, 5 nagyjából 40-80.000Ft-ért kapható a használt piacon, így ha a függetlenítés 25-30.000Ft, akkor nyilván nem szeretnénk kifizetni a telefon értékének a felét. Nézzük ezt gyakorlatban.

officialiphoneunlock.co.uk

Az officialiphoneunlock.co.uk magyar Telekom és Vodafone készülékeket tud függetleníteni “hivatalosan”. Ez azt jelenti, hogy mindkét szolgáltatónál van valami kapcsolatuk, amivel el tudják indítani a függetlenítési eljárást anélkül, hogy nekünk igazolnunk kéne, hogy a tulajdonosok vagyunk. Jogilag ez persze már más kérdés. Ez a következőképpen néz ki:

Screen Shot 2015-10-09 at 11.13.35

19.99 font, legalábbis a felső leírás alapján. Ez a nagyjából 9.000Ft mondjuk egy teljesen vállalható összeg, és legtöbbször jelentősen olcsóbb is, mint ha szolgáltatónál függetlenítenénk hivatalosan. Azonban, ha valaki szemfüles, akkor láthatja, hogy ez egy Pre-Order, és lehetséges, hogy többe fog kerülni.

A másik probléma a fizetés, kizárólag bankkártyával tehetjük ezt meg, amit jelen esetben egyáltalán nem neveznék biztonságosnak, sőt, az oldalon korábban lehet látni a PayPal jelet, de fizetéskor sehol sem találni:

unlock-paypal

Pedig a PayPal biztonságos lenne. Később megértitek, hogy miért nem lehet PayPal segítségével fizetni.

24 óra múlva a következő e-mailt kaptuk, amiben az áll, hogy fizessünk további 30 fontot a függetlenítésért. Ez azt jelenti, hogy (kedvezményesen) 49 fontnál járunk, ami megközelítőleg 21.000Ft.

Screen Shot 2015-11-04 at 10.24.32

Ez már nem éppen baráti ár, illetve ugyan felhívták a figyelmünket, hogy bizony lehetnek többlet költségek, de azért több mint dupla annyit fizetni érte nem éppen korrekt. Persze ilyenkor mit csinál egy normális ember? Inkább azt mondja, hogy még sincs erre szükségem, kérem vissza a már befizetett 19 fontot. Nos, ez sem lehetséges, és persze ezt is leírták már korábban:

Screen Shot 2015-11-04 at 10.31.04

Tehát a cég jogosan védekezhet egy esetleges email, telefonhívás esetén is, hogy bizony ezt leírták az oldalon, és ezzel felhívták a figyelmünket, amivel egyébként semmi probléma nem lenne, ha nem lennék megvezetve.

Ha viszont lenne PayPal is fizetési lehetőségként – ahogyan annak logója az oldal fejlécében egyébként azóta is folyamatosan kint van – akkor lehetne nyomni egy dispute-ot ilyen esetekben, és visszakapnánk a pénzünket.

Ha eredetileg is ki lett volna írva a tényleges, 59.99 fontos ár, akkor mindenki saját maga eldönti, hogy most akkor szüksége van-e erre a függetlenítésre, vagy sem. Így azonban teljesen félrevezetik a vásárlót és ugye vagy kifizeti a további, kedvezményesnek feltüntetett 30 fontot, vagy pedig bukja a már befizetett 19-et. Ez így kvázi zsarolás, és semmiképp sem nevezhető korrekt üzletmenetnek.

Természetesen az oldalt kérdőre vontuk, azonban több hét elteltével sem válaszoltak egyetlen levelünkre sem. Furcsák a Facebook oldalukon látható vásárlói visszajelzések is, sokszor 20 hozzászólás helyett csak 6-ot látni és így tovább…

Az officialiphoneunlock.co.uk becsapja a vásárlóit. Egyáltalán nem ajánljuk a használatát, illetve mindenki saját felelősségére keresse fel ezeket az oldalakat és mindig figyeljen az apró betűs részletekre!

***

Kiegészítés: mi történik, ha ilyenkor mégis fizetünk?

A hozzászólásokban többen is felvetettétek, hogy nem jártuk végig az egész folyamatot. Időközben Dr. Keserű Imre olvasónk ezt az utat is végigjárta, és alább az ő tapasztalataival egészítjük ki a cikket.

Röviden: hiába fizetünk, akkor sem jutunk előrébb.

Sziasztok!

A cikkhez csak annyit tennék hozzá, hogy én az első körön túlmentem, befizettem a második körös díjat, és nem lett függetlenítve. Szóval tényleg gázos az oldal. Mellékelve az oldal által küldött email, hogy további díj befizetésével független lesz…

officialiphoneunlock-meg-tobb-penz

Érdekes advocatus hozzászólása.

Mivel Magyarországról indítottuk el a szolgáltatást, így csak azt tudjuk figyelembe venni, hogy magyar, pl. T-s mobilt tudunk-e függetleníteni. A PayPal embléma megtévesztő, és itt már gyanúsnak kellett volna lennie, ha fizetésnél nem tudom választani a PayPalt. Bár nem tudom, hogy ha nem magyar IP-ről nyitom meg az oldalt, akkor fizetésnél feldobja-e a PayPal lehetőséget (gyanítom nem).

Felvetődhet a kérdés, hogy erre az oldalra vonatkozik-e a magyar jog, magyar jog alapján el lehet-e velük szemben járni, meg kell-e felelniük a magyar jognak?

Az oldal az elektronikus kereskedelem szabályrendszere alá tartozik, kell hogy tartozzon. A kérdésre a 2001. évi CVIII. törvényben találhatjuk meg a választ, mégpedig a tárgyi hatálynál: a törvény hatálya azokra a szolgáltatásokra terjed ki, amelyet Magyarország területéről nyújtanak, vagy Magyarország területére irányulnak. Ezek alapján hogy egy külföldi szolgáltató kínálja-e szolgáltatását Magyarország területére, nagyon könnyen megállapítható: ha a szolgáltatás megrendelése akárcsak opcionális jelleggel, de fennáll (vagyis egy Magyarország területén lévő személy tud rendelni szolgáltatást az oldalról) magyar fogyasztók számára, a törvény alkalmazható.

Hogy milyen jogok, és milyen kötelezettségek vannak a feleknek azt nem a hivatkozott törvény tartalmazza, hanem a törvényi keretek között mozgó, a részletszabályokat kibontó 45/2014. kormányrendeletben, az úgynevezett távollévők között kötött szerződéssel.

Ennél a kormányrendeletnél fontos a szolgáltató (értsd: oldal üzemeltetőjének részéről, vagy ha úgy tetszik vállalkozásnak) részéről a fogyasztó tájékoztatása, különös tekintettel a szolgáltatás teljes árára. Most a részletszabályokba nem megyek bele, a kormányrendeletben mindent megtaláltok.

Jogsegély keretében egyébként arra is van lehetőség, hogy eljárjon a szolgáltatást igénybe vevő az oldalt üzemeltető vállalkozással szemben.

Dr. Keserű Imre

Olvasd el a hozzászólásokat is

49 Comments

  1. Köszönjük! Hasznos cikk volt!

  2. Az nem derul ki a cikkbol, hogy ha viszont kifizetem a teljes arat, akkor sikerul e a fuggetlenites. Gyanitom nem…..

  3. @kisnorbo: nem mentünk végig, nyilván elég volt 19 fontos összeg is, természetesen több levélváltás után sem kaptunk választ, így nem kockáztattunk további 30 fontot.

  4. Köszönjük a 20 fontos befektetést, hogy a cikk elkészülhetett! Értékelendő!

  5. Tehát ti is kidobtatok az ablakon 9e-t 🙂 ahogy én :/ Mondjuk érdekelt volna ha ténylegesen kifizetésre kerül az egész megtörténik-e az unlock 😀 Jelenleg én is itt állok 9e bent náluk de … igy … 😀

  6. én szoktam fügetlenítetni telefonokat, külföldieket. az ár változó attól függ melyik ország és melyik szolgáltató. ahol én szoktam a hazaiakat nem is válalják, azt tanácsolják keressem fel a szolgáltatót.

  7. En sajnos vagy nem sajnos kb 1,5-2 evvel ezelott kifizettem a tovabbi 30fontot is, de nem kaptam a mai nepig sem fuggetlenitest, nem foglalkoztam vele, mert az ismerosom adott ra penzt es o bukta el, hiaba irtunk nekik mailt is semmi nem tortent… Lenyeg, hogy hanyagoljatok az oldalt mindenkepp!

  8. ja.. és 15-30 ezer ft között mozog az ár.

  9. Nagyon tanulságos eset volt! Koszönöm magam és Szifon társaim nevében is az információt!

  10. Ez egy jo cikk volt tenyleg.

  11. Pont tegnap voltam nemet voda-ban a fuggetlen kerdessel kapcsolatban. Azt mondtak, az en toluk szerzodessel/elofizetessel vasarolt i5esem alapbol simlock free es barmelyik mas szolgaltato, akar kulfoldi is, sim-jevel hasznalhato. Szerintetek? Meg kiprobalom azert..

  12. Nekem Ausztriában vásárolt, német vodás IP 5s-em volt korábban. Valóban független volt.

  13. En veluk fuggetlenitettem tobb telefont is. Az additional cost jellemzoen akkor kellett amikor meg volt reszletfizeteses/elofizetes a keszuleken! Egyebkent tenyleg a feltuntetett osszeget kerik el. Illetve van kulon megadott szolgaltato fuggetlenitese es a WorldWideUnlock. Megadott szolgaltatoknal az elofizetes nem, de a reszletfizetes gondot okozott.

    Kerlek pontositsatok a cikket! Ha kulfoldi telefont akarnak fuggetleniteni nincsenek ezek a pluszok az elofizetes miatt!

  14. Jó cikk, végre valami hasznos!

    A következő a saját történetem egy hűség lejárta utáni függetlenítésről egy ,,megbízható” magyar szolgáltatónál, csakhogy erre is legyen példa. Az immár jobb létre szenderült 4S-emet tavaly külföldre költözésem apropójaként szerettem volna függetleníteni a szolgáltatójánál. Annak idején az egyik budaörsi áruház magenta színű boltjában lett vásárolva és oda is vittem vissza mit ad Isten’ ugyanahoz az értékesítő hölgyhöz, akitől a készüléket is vettem -nem értem, hogy ilyen hozzáállással, hogy dolgozhat még ma is ott-, jó órányi sorbanállás után elöször közölte a hölgy, hogy ő biza nem tudja függetleníteni, el akart elöször hajtani a Mom-ba, mondtam, hogy mivel ez hivatalos t-pont és a neten is meg volt jelölve, nem vagyok hajlandó máshova menni. Hivogatott össze-vissza mindenféle szervízt, aztán úgy 20 perc után kinyögte, hogy perkáljak le egy 10est, merthogy ennyi a függetlenítés ára. Kifizettem, készültem, tudtam, Majd egy újabb 20 perces adminisztrációs szöszölés után úgy köszönt el, miután kifizettem a 10 rongyot, hogy 10 munkanap alatt fogja kb az Apple függetleníteni a telót értesítenek és NAGYON REMÉLI, hogy sikerült. 2 nap múlva jöttem vissza külföldre, szóval ez a mondat kicsit gyomron szúrt. Eltelt a 10 nap, persze semmi infót sem kaptam, majd vártam még 1 hetet, mire felhívtam a call centert külföldről, érdeklődni. Az ügyfélszolgálatos közölte, hogy nem tud semmit, de próbáljam meg restore-olni, hátha sikerült, de ő ettől függetlenül még azt sem látja, hogy valóban kértem-e a függetlenítést. Akkor 6.1.2 volt rajta, bőven kijött már az ios 7 és eszem ágában sem volt felrakni, úgyhogy úgy voltam vele, várok még, amíg kapok hivatalos értesítést, ami persze nem jött. Aztán úgy 3 hét után meguntam a várakozást, vettem egy helyi kártyát, otthon wifi-n beraktam a telóba és láss csodát, magától restore nélkül működött a dolog és sikerült a függetlenítés, de úgy, hogy a t-től azóta sem kaptam hivatalos értesítést erről. Akkor döntöttem el, hogy soha többet nem veszek függő készüléket és a lehető legtávolabb tartom magam a t-től!

  15. A bankkártyával is lehetőség van refundot indítani! Fel kell keresni a bankot, ők felveszik a MasterCarddal vagy Visával a kapcsolatot, és 30 napon belül visszatérítik a casht. Egy formanyomtatványt kell csak kitölteni.

  16. @iBenito: Mi a külföldi telefonokat nem teszteltük az oldalon, nem is térünk ki erre a cikkben, a cikk címe is a magyar telefonokra korlátozódik.

  17. @admin: Ehhez képest tényszerűen leírtátok a cikk végén, hogy “Az officialiphoneunlock.co.uk becsapja a vásárlóit.” Holott leírták, hogy a Pre-Ordert nem térítik vissza (nem is térítették), tovább pedig nem mentetek.

    Ne is haragudj, de a magyar telefonokkal sem vittétek végig az eljárást, így a fenti állítás akkor is érdekes, ha éppenséggel ténylegesen átverés lesz a vége.

  18. @advocatus: azért csapja be a vásárlókat, mert:
    1. fel van tüntetve az oldal fejlécében a PayPal, de fizetésnél nincs ott, ami már rögtön megtévesztő;
    2. ezt az adott függetlenítést nem tudod egyetlen esetben sem megvenni a feltüntetett árért, és sehol nem tüntetik fel előzetesen, hogy a további költség mennyi lehet, tehát csak a “beugró” megfizetése után közlik, hogy még a másfélszeresét fizesd meg, másképp elbuktad a beugrót – ez minden, csak nem korrekt, gyakorlatilag zsarolás és lehúzás (az, hogy feltüntetik, hogy egyes esetekben további költségek merülhetnek fel, az pont csak egy kibújó, és csak akkor mentesítené őket bármi alól, ha egyébként korrekt módon menne a dolog, de ez itt nem korrekt ügymenet);
    3. az emailekre nem válaszolnak, a reklamációt semmilyen módon nem kezelik;
    4. ha végigolvasod a hozzászólásokat, láthatod, hogy még a további összeg megfizetése ellenére sem végezték el a kifizetett függetlenítést.

    a korrekt az lenne, ha egyrészt nem lenne kint a PayPal ikonja, noha ez csak apróság, másrészt a feltüntetett ár a tényleges költség lenne, hiszen nem volt olyan eset, amikor a feltüntetett 19.99 fontért működött volna a dolog, és akkor azt most talán hagyjuk is, hogy mi a helyzet akkor, ha valaki a már kifizetett 19.99 fontot nem akarja bebukni, és inkább kifizeti a plusz költséget… bárhogy szépíted, ez akkor is lehúzás.

  19. Sziasztok,

    Kicsit megcsapta a fülemet ez, mert szerintem nem jogosan vádoljátok a céget, én náluk függetlenítettem egy UK Three (3) hálózatföggő iPhone-nt több mint egy éve, nagyon korrektek voltak, hasonló megoldással a vége £49.99 lett, azt irták 3-5 nap és 2 (!!!) napon belül jött h független, csak dugjam iTuneshoz és müködőtt. Azóta sincs vele semmi gond pedig előtte semmi nem működött rajta… Jó lehet ez nem a legszebb megoldás, de tényleg működik, saját tapasztalat, plusz aztóa £3-t visszakaptam mert kérték, hogy értékeld őket a TrustPilot oldalon és utalnak érte £3-t, ha elküldöd nekik az értékelésedet order numberrel és tényleg 😛

    Szal nem tudom kinek-mi nekem bejött, mert tényleg megcsinálták, működik, jó nem olcsó, de szerintem £50 nem egy akkora pénz érte, hogy független legyen a teló. Alapból is ennyi lenne, nekem az otthoni Telekomosat annó 27e-ért függetlenítette 2.5 hét alatt HIVATALOSAN a Telekom…

    Mindenki maga döntse el megéri e, a Pre-Order világosan le van írva, meg az is, hogy nincs visszatérítés. S ha valaki utána néz tök jók róla az értékelések, s szerintem pont e miatt lehet bennük megbízni…

  20. @ssdbtc: a cikk nem a külföldi szolgáltatókhoz tartozó készülékekkel kapcsolatos ügyintézésükről szól.

  21. Sziasztok!

    Ausztriában a tmobile 2014.09.01 óta NEM rak SIM lock-ot egyik általuk forgalmazott készülékre sem, így az Apple termékekre sem!

  22. Teguran:elkepzelheto,Angliaban is van egy szolgaltato aki foggetlenul arulja mar a keszulekeit…

  23. Totopad: nekem is mondtak anno h kuldenek levelet a koddal amivel tudom fuggetleniteni, nem kapram semmit,de mindig probaljoztam es 1 het utan mar fuggetlen volt. Bar ez nalam vodanal volt.

  24. A magyarokkal nem mukodik ugy nez ko,angol telefont nyilvan fuggetlenitenek mert be vannak fosva,az itteni rendszertol,de ugy vannak vele MO-rol mit tudsz csinalni.., es en is azt mondom,hogy atbaszas oke leirtak a kisbetus reszben…mert kell ilyenekkel foglalkozni h elolvasni mindent a buktatok miatt?kesz ennyibe kerul tetszik nem tetszik azt csokolom.

  25. @Jadeye: Na most akkor szakmázzunk egy kicsit.

    1. A PayPal fizetési opció megtévesztő. Így van. Hozzáteszem ezen lehet rugózni, de ahogy CharlieBrown is írta, bankkártya esetén is van lehetőséged refoundra – igaz ehhez be kell menni a bankfiókba itthon, mert tudtommal telefonon és telebankokon keresztül nem intézhető. Működő rendszer, használtam én is.

    2. Megint olyan szavakat használsz, ami laikusokat legalább ugyanúgy megtéveszthet, mint az oldal. Nem, nem zsarol senki senkit. Eleve ki van írva, hogy többletköltség előfordulhat, és szintén kommentekből tudjuk, hogy a rendszer működik, de a magyar szolgáltatókkal vannak gubancok – hozzáteszem a fizetési hátralék nem gubanc és nem a függetlenítő hibája. Ha jól számolom, a jelzett pluszköltség is nagyjából pariban van a szolgáltatók által elkért összeggel és mivel magyar telefonnal nem játszottátok végig nem állíthatjátok csak azt, hogy az előzetes díjért nem működött X szolgáltatónál vásárolt Y modell. A cím jó, mert óvatosnak kell lenni.

    3. A reklamációk kezelése teljesen más kérdés. Ettől lehet egy vállalat rossz hírű, de az átvágás részhez ilyesformán nincs sok köze, mivel a ti reklamációtok azon állt, ami az oldalon világosan fel van tüntetve: Pre-orders cannot be refound.

    4. Én elolvastam, és nem csak én kritizáltam meg az írásotok objektivitását. Eddig sose írtam kommentet ezen az oldalon, csak csendben olvasgattam, de olyan logikai bakugrások vannak ebben a cikkben, ami a címmel összefüggésben nem félrevezető, de az utolsó bekezdésetekkel nem összeegyeztethető. A csalás szándékos cselekmény.

    Nem szépítek én semmit. Csupán játszom most az ördög ügyvédjét. Az utolsó mondat úgy hangozhat korrekten, hogy: Az officialiphoneunlock.co.uk oldala nem tájékoztatja kielégítően a vásárlóit, magyar szolgáltatótól vásárolt hálózatfüggő iPhone függetlenítése során felmerülő többletköltség mértékét nem jelzi pontosan.

    Ezek a tények. A többit ti költöttétek hozzá. Mert ugye nem játszottátok végig. Bocs, hogy akadékoskodom, de Ti pont az effajta áthallások miatt panaszkodtok most.

  26. @advocatus: hát azért ne is haragudj, de ha nem válaszolnak arra, hogy szeretném vissza kapni a pénzem, azt egyáltalán nem tartom korrektnek. És ugye az is ott van, hogy DIREKT Pre-Order összeget nem térítenek meg, ergo ha te elindítod az eljárást, ESÉLYTELEN vagy, vagy bebukod a már befizetett pénzt, vagy többet fizetsz, amit egyáltalán nem nevezek korrekt dolognak.

    Amennyiben válaszoltak volna bármelyik levelünkre korrekten, akkor ez a cikk nem így és nem ebben a formában jelent volna meg. Lehetett volna egy pozitív végeredmény is, mert azért próbáltuk ki, hogy írjunk róla. És ha igen akkor opciót adjunk az olvasóinknak hogy bizony ez egy megoldás lehet bizonyos esetekben. Ehelyett a fenti már bocsánat átbaszást kaptuk.

  27. Ez halali! 🙂

    En irtam a levelet, de aztan tobb oldal felkeresese, a PayPal hianya es kulfoldi forumok olvasasa utan ugy dontottem, hogy meg varok ezzel a megoldassal. Teljes erteku oknyomozoi munka! 🙂 Koszi a valaszt! 🙂

  28. @admin: Nem haragszom, beszélgetünk 🙂 Én megértem az érzéseidet, pláne iPhoneos oldalról, ahol mindig a tapsra érkező sült galamb és a csengő-bongó hangú Samantha nevű indiai asszisztensek számítanak elvárhatónak, akik üdvözült mosollyal az arcukon teszik eléd a selymet, hogy kitöröld a segged 😀 Hozzászoktam én is, nem véletlenül használ nálunk mindenki iOS eszközt, de ennek megvan az ára. Szó szerinti ára. A “költséghatékony” megoldásoknak meg szintén megvan az ára/kockázata.

    Nem tudhatod, hogy esélytelen vagy e, mert nem vittétek végig. Fizesd ki amit kértek, és ha azt elbukod, akkor minden zokszó nélkül leírhatod, hogy átvágtak, mert azt írták, hogy pre-order + egyéb költség befizetése esetén lesz független a telefon. Ezen állítást Ti nem ellenőriztétek. Pont. És ezt nem tudod kimagyarázni se szakmai vonalon se laikus vonalon. Ez az ára annak, hogy leírhasd, hogy átvágtak.

    Ismétlem, nem az a bajom hogy esetleg nem működik magyar telefonnal, hanem az, hogy ezt Ti sem tudjátok és mégis csalónak bélyegeztek egy oldalt. Ez is inkorrekt. Az egyetlen tényszerű félrevezetés a paypales fizetési lehetőség feltüntetése és annak hiánya, amire még mindig azt mondom, hogy amennyiben sarkon fordulsz és nem adod meg a bankkártyád adatait, megint nincs sehol az általatok vélelmezett “zsarolás”. Ez egy fogyasztói döntés, a paypales fizetés megadása pedig lehetőség.

  29. @PeterHz: Látod, figyeljük hogy tényleg “rendszeresen olvasol-e minket” 😀

  30. @advocatus: Ebben szerintem akkor nem értünk egyet, számomra a félrevezetés nem opció, semmilyen formában. Ezért a cikket nem fogom átírni, mivel ők sem vették a fáradtságot, hogy válaszoljanak e-mailben.

    PS: Naponta nézem a Facebook oldalukat, ahol szépen törlik a negatív kritikát, csak 5-6 órára visszamenőleg láthatunk új review-kat.

  31. @advocatus: Teljesen logikus es ertheto amit irtal, ne figyelj rajuk, jadeye meg admin egyszeruen nem fogja beismerni hogy igazad van. De mi olvasok azert olvasunk, ha nem is kommentel mindenki…

  32. @iPear: akkor hajrá, bátran fizess nekik. aztán majd meglátod saját magad is.

  33. Jolvan jadeye, erre nem valaszolnek ha megengeded, azert koszonom a tanacsot.

  34. Admin: MAGYAR telefonokat is fuggetenitettem, illetva ha atveresnek irtad, akkor az egesz oldalt tartod atveresnek nem csak a magyar fuggetenitos reszt. Igy a cikk egymagaban az egesz ertemeten hisz amit leirtatok nem igaz. Az oldal nem atveres es az additional cost mint "kotber" jelentkezik.

  35. Azért a feltörhetetlen icloud activation lockot leszedik 20£ért, ez is megér egy misét! 😀 (nem próbáltam, de nem fogom…)

  36. @admin: 😉

  37. Sztem is félrevezető a cikk, és attól h ti vagytok a "nagy" szifon.com csapat még nem vagytok istenek h ki jelentsetek valamit és az akkor úgy van és passz. Csináltatok egy fél munkát, ennyire alapoztok. Ennyi a véleményem a cikkről. A témával kapcsolatban pedig én is tervezem ha le jár majd másfél év múlva a hűség h unlockoltatom és úgy adok tovább rajta, de maradok a szolgáltatós verziónál, bármennyire is hanyag, de garantáltan működik. 🙂

  38. advocatus: nyilván igazad van és a többi fikázónak is. Nekem viszont úgy tűnik, a cikk arra hívja fel a figyelmet, hogy a £20 mint ár nem igaz, pedig ennyiért hirdetik.
    Elkerülte a figyelmeteket ssdbtc hozzászólása. Itt nem arról van szó, hogy a magyar szolgáltató problémás és ezért £50, hiszen az angol szolgáltató is ennyibe került. Nem volt még hozzászóló, aki más összeget irt volna – eddig. Vagy 50-ért csinálják meg, vagy £20 ment a lecsóba.
    Márpedig ha az ár egységesen £50, akkor 20-ért hirdetni és kisbetűvel lehetséges plusz költségről írni = átverés.
    Szerintem az átlag olvasónak ez a cikk ebben a formában helytálló, nem beszélve azokról a fiatalokról akik nem engedhetnek meg maguknak 50 fontot, de 20-at kidobni az ablakon sem.

  39. Arról nem is beszélve, hogy nekem küldtek egy mailt 6 hónap után, hogy ne frissítsem az unlockolt telefonokat, mert a következő aktiválásnál már nem fog működni.. És volt olyan ami valóban nem lehetett újra aktiválni.
    Tényleg csak nagyon óvatosan az oldallal, van amit meg tudnak csinálni, de ahol pre-order van az szimplán kamu!

  40. ez akkor is csalas! hasonlitsatok mar ossze ezt egy reklammal! ott is van ilyen hogy nem irjak le a teljes koltseget de van ket qrva nagy kulonbseg:
    -meg a reklamba ami 20mp hosszu ki kell mondani hogy a tajekoztatas nem teljes koru, nem pedig kis szar aprobetuvel
    -ha urananez az ember a teljes leirasnak, ott kell lennie kiszamolhatoan a koltsegnek, nem lehet annyival elintezni hogy "lesz pluszkoltseg", mert ez az osszeg nem arfolyamtol meg hasonlo dologtol fugg hanem egyszeruen elsummantjak a teljes arat, es azt igenis kihasznaljak hogy sok embernek 50 font mar sok, inkabb hagyja veszni a huszat.

  41. 1: egy ugyved szerintem kapasbol tudna erre a valaszt hogy ez jogilag minek minosul, eldontve a kerdest.

  42. @kchris: elmondtam

  43. @kchris: ehhez nem kell ügyvéd vagy jogász: pont azért szerepel ott az a mondat, hogy további összeg fizetése lehet szükséges, hogy jogilag védve legyenek. nyilván csak úgy van “értelme” ilyet csinálni, ha nagyon nehéz őket jogilag megfogni, hiszen ellenkező esetben rögtön lesújthatna rájuk a törvény keze. itt meg ez az ominózus mondat pont a kibúvó, amit adott esetben gond nélkül ki is használnak, hogy tessék, nincs mire reklamálni, oda volt írva, hogy ez meg az. teljességgel etikátlan, tisztességtelen üzletmenet.

  44. Sziasztok,
    Hollandiában élek átmenetileg és szeretnék egy 5c-t vagy egy 5s-t rendelni. Holland, Brit és Amerikai oldalakon is nézelődtem, de sosem tudom, hogyha egy unlockolt darabot rendelek, akkor az tényleg független lesz-e. Beletehetem-e vajon a holland lebarás, vagy a magyar T-s kártyám?
    Van valakinek tapasztalata, információja ezzel kapcsolatban?
    Köszönöm előre is a segítséget!

  45. @Péchy Gergely: a gyárilag független készülékbe természetesen bármilyen kártyát beletehetsz.

  46. Jó a cikk! Egyszer én is néztem már ezeket az oldalakat és nagyon gyanúsak voltak.
    Viszont ezt találtam most:
    [Link törölve.]
    A régen jól ismert Gevey SIM új változatai lennének tényleg?
    Utána tudnátok járni? Mert ettől függ, hogy hol veszem meg az új telefonom =D
    Köszi

  47. @Gabrielfon: nem támogatjuk a gevey használatát. ha van lehetőség PayPal segítségével fizetni, és így visszakérheted a pénzed, ha esetleg nem működne, akkor nyugodtan vedd meg. de hosszú távon felesleges vacakolás a gevey, sokkal jobban jársz egy független készülékkel.


Add a Comment