Akiknek több Apple eszközük van, tudják, hogy ha hívnak minket az egyiken, akkor bizony kicsörög majd a másikon is, és itt most nem csak telefonról beszélek, hanem óráról és számítógépről is. Ez egy rettentően jó funkció, mert sokszor kint hagyjuk a konyhában a készüléket, vagy éppen töltőn van, vagy általánosságban véve lehalkítva használjuk.
Erre a legtöbbször a megoldás egy Apple Watch, ami csörög a csuklónkon, de például én itthon nem hordom az órámat. Mivel viszonylag sokat dolgozom a laptopon, így a számítógépen való kicsörgés létfontosságú számomra és ez nagyon jól működik. Azonban számomra hatalmas hiány, hogy TV-nézés közben nem csörög ki az Apple TV-n is, mint mondjuk a laptopon.
Persze sokan jöhetnek azzal, hogy “hát persze, még ott is!”… Nyilván ez embertől és használattól is függ, de amikor este éppen sorozatokat nézünk, akkor ideális lenne, hogy a jobb felső sarokban, kis értesítésként lássam az Apple TV-n is, amikor hívnak. Nem tudom, hogy ez csak engem érint-e, csak nekem lenne ideális, de ez például épp egy olyan funkció, ami nekem tetszene, és ha már a többi készüléken működik, akkor az Apple TV-n miért nincs ilyen?
Egyébként végül én ezt úgy oldottam meg, hogy a Lametric Time értesít a hívásról, ami a TV alatt van. Ez minderre Bluetooth-on keresztül képes, tehát minden esetben látom, ha valaki hív, akár TV nézés közben is, de ezt tudhatná beépített funkcióként az Apple TV is.
Nektek hiányzik egy ilyen funkció? Esetleg van olyan más, ami nektek speciálisan segítene a mindennapok során?
Szólj hozzá: Hozzászólok