fbpx Skip to content

Nemrégiben adtunk hírt itt a Szifon.com hasábjain az Apple Daisy névre hallgató robotjáról, mely fontos szerepet tölt be az Apple környezetvédelmi törekvéseiben. A telefonok szétszerelésére specializált, négy egységből álló gépet most Mrwhosetheboss, alias Arun Maini brit tech YouTuber látogatta meg.

A 2018-ban bemutatott robot esetében Maini szerint az igazi nagy varázslat nem csak magában a szétszerelésben rejlik, hanem ezen belül a 20 különböző fajtájú fém szétválogatásában, amelyek megtalálhatóak az iPhone modellekben. Nem is hinnénk, hogy napi kommunikációnk lebonyolításában kapcsolatba kerülünk többek közt vassal, volfrámmal, mangánnal, kobalttal, rézzel, tellúrral, krómmal és így tovább.

Mrwhosetheboss egy iPhone készüléket áldozott fel a tudás oltárán, hogy végigkövethesse a négy állomásból álló szétszerelés folyamatát. Az egyes mozzanatokat természetesen részletes magyarázattal is megtámogatta a YouTuber.

Az első állomásnál a készülékről egy fotó készül, mely alapján egy adatbázis segítségével a rendszer beazonosítja a modellt. Ez a beazonosítás vezérli, utasítja a sort az elvégzendő műveletekre a folyamat során. Az Apple más gyártókkal ellentétben, nem 10-15 féle új modellt hoz ki évente, és ez hozzájárul ahhoz, hogy a robot az iPhone 6 modellektől felfelé ilyen magas hatásfokkal tud működni.

A második szekcióban aztán lehűtik a kedélyeket – na meg a régen szebb napokat megért telefonjainkat is. Erre az eljárásra az akkumulátor könnyű eltávolíthatósága miatt van szükség. A hűtésnél mínusz 70 Celsius fokra sokkolják pillanatok alatt a készülékek hátsó részét, amelyből aztán a ragasztás felengedése után egyszerűen csak kipottyan az energiatelep.

A harmadik állomáson minden a csavarokról szól. Mértani pontossággal működik a csavarkiütő, köszönhetően a már említett adatbázisnak, és egyszerűen átlyukasztja az egész készüléket, a csavar pedig hátul kiesik.

A negyedik szekcióban végződik a telefonok pályafutása, ahol az alaplap, hangszórók, memóriamodulok kiszerelése, majd szétválogatása történik.

Maini szerint az Apple jövőképe már önmagában tiszteletre méltó elképzelés, emellett kiemel három dolgot, mely ezt a projektet igazán különlegessé teszi. Először is, Daisy-nek mindössze 18 másodperc kell egy iPhone szétszedéséhez. Mivel két ilyen robot is tevékenykedik, azok munkakapacitása 2,4 millió darab iPhone újrahasznosítását jelentené egy év alatt. Második érvként a robot folyamatos fejlesztése kerül a fókuszba, kitérve az előző generáció teljesítményére is. Harmadjára, ha tovább gondoljuk számszerűsítve dolgokat, teljesen reálisnak tűnik az Apple terve, miszerint 2030-ra 100%-ban karbonsemleges legyen a cupertinói cég.

Rengeteg vetülete van a dolognak, egy azonban biztos: az Apple elindult a fellélegző Föld felé vezető úton.

A teljes videót itt nézheted meg:

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok