Ahogyan arra jóformán számítani lehetett, hiszen majdnem napra pontosan 1 éve érkezett a meghívó a WWDC25-re, az Apple ma bejelentette a WWDC26 dátumát, ami június 8-12. között lesz, és az összes fejlesztő számára ingyenes lesz a részvétel. Ezt a cég a szokásának megfelelően egyrészt online fogja megtartani, így követhető lesz többek között az Apple Developer appban és az Apple fejlesztői weboldalán, másrészt pedig idén is lehet lehetőséget igényelni a személyes részvételre az Apple Parkba.
Az idei WWDC-n a tervek szerint megtudhatjuk, hogy mit várhatunk majd az ősszel megjelenő iOS 27-től, iPadOS 27-től, watchOS 27-től, visionOS 27-től, tvOS 27-től, és macOS 27-től.
Az online konferencián túl az Apple lehetővé teszi majd június 8-én a fejlesztők és a diákok számára az Apple Parkban, hogy megnézhessék a keynote-ot. A helyek most is korlátozottan érhetőek el, és a jelentkezéssel kapcsolatos információkat az Apple fejlesztői oldalán ide kattintva lehet elérni. Ezek alapján tehát idén sem lesz tényleges, élő keynote, hanem az Apple előre tökéletesre csiszolhatja a bejelentés videójának összes apróságát, ami nyilván sokat dob a minőségen. Talán többen is egyetértenek majd velünk abban, hogy régóta hiányzik az élő keynote, ami nyilván sokkal nehezebb műfaj a lehetséges bakikkal, de talán épp emiatt szerettük sokan.
Immár hetedik éve, hogy az Apple támogatja a programozni szerető diákokat a Swift Student Challenge révén. A Swift Playgrounds egy forradalmi app az iPadre és a Mac-re, ami a Swift programozási nyelv tanulását interaktívvá és szórakoztatóvá teszi. Az idei évi kihívás már lezárult, és ennek eredményeit az Apple március 26-án teszi közzé, és ötven szerencsés lehetőséget kap rá, hogy 3 napot tölthessen Cupertinóban és az Apple Parkban.
A részletesebb programinformációk júniusig folyamatosan kerülnek majd közzétételre az Apple Developer appban, illetve az Apple Developer weboldalán.
Te mire számítasz a borítókép alapján?

Szólj hozzá: Hozzászólok