Skip to content

Az Apple és a Google hétfőn ledobott egy atombombát a CNBC-nek, miszerint a két vállalat összefog és a jövőben Sirit és az Apple Intelligence-t a Google Gemini mesterséges intelligencia modelljei fogják hajtani.

Egyesek szerint ez az Apple részéről a kudarc elismerése, míg mások dicsérik az Apple-t, hogy ezt meglépték és addig is hasznos funkciókat nyújtanak a Google segítségével, amíg elkészülnek a saját modelljeikkel. Nézzük a részleteket!

A CNBC-nél Jim Cramernek adott interjúban az Apple szóvivője a következőt nyilatkozta:

Alapos átgondolás után úgy döntöttünk, hogy a Google technológiája biztosítja a legjobb alapot az Apple Foundation Modeljei számára és izgatottan várjuk az innovatív új élményeket, amelyeket ez a felhasználóink számára kínál majd.

A Google sem hagyta szó nélkül a dolgot, ők közösségi oldalukon így fogalmaztak:

Haha, lúzer Apple! Hozzánk szaladtak segítségért és voltunk olyan kegyesek, hogy átadtuk nekik a Gemini lebutított változatát – lol.

Na jó, ez csak vicc volt! Valójában ugyanis ezt írták:

Az Apple és a Google többéves együttműködést kötött, amelynek keretében az “Apple Foundation Model”-ek következő generációja a Google Gemini modelljein és felhő-technológiáján fog alapulni. Ezek a modellek hozzájárulnak a jövőbeli Apple Intelligence funkciók fejlesztéséhez, többek között az idén megjelenő, személyre szabottabb Sirihez.

Alapos átgondolás után az Apple úgy döntött, hogy a Google mesterséges intelligenciája biztosítja a legalkalmasabb alapot az “Apple Foundation Model”-ek számára, és izgatottan várja az innovatív új élményeket, amelyeket ez az Apple felhasználók számára kínál majd. Az Apple Intelligence továbbra is az Apple eszközökön és a Private Cloud Compute-on fog futni, miközben az Apple iparágvezető adatvédelmi szabványait is fenntartja.

Ezt követően a The Information további információkat is megosztott a partnerséggel kapcsolatban, amiből kiderült, hogy az Apple testre fogja szabni a Gemini modelleket:

Az Apple kérheti a Google-t, hogy módosítsa a Gemini modell működésének bizonyos aspektusait, de egyébként az Apple saját maga is finomhangolhatja a Gemini-t, hogy az az Apple által preferált módon reagáljon a lekérdezésekre – mondta a projektben részt vevő személy.

És attól sem kell félni, hogy Google vagy Gemini logók lennének a Siri vagy Apple Intelligence által meghajtott funkciók mellett:

Az Apple Gemini-alapú rendszerének jelenlegi prototípusában az AI válaszok nem tartalmaznak semmilyen, a Google-höz vagy Gemini-hoz kapcsolódó márkajelet – tette hozzá ez a személy.

És ha ez még nem lenne elég, hogy eloszlassa aggályaidat, az is kiderült, hogy Siri így alkalmasabb lesz lelki segélyt nyújtani:

Egy másik gyakori kérdéscsoport, amellyel Siri eddig nehezen boldogult, az érzelmi támogatás volt, például amikor egy ügyfél azt mondja az asszisztensnek, hogy magányosnak vagy kedvetlennek érzi magát. A Gemini-alapú verzióban Siri a ChatGPT és a Gemini módjára átgondoltabb válaszokat fog adni – mondta ez a személy.

Siri persze nem csak a világhálóról gyűjt információkat, hanem az eszközödet vagy eszközeidet is irányítja, így lesznek olyan funkciók, ahol az Apple saját megoldásának együtt kell működnie Gemini-jal. Erről technikai részleteket még nem osztottak meg, de a Gemini képes lesz rá:

Míg bizonyos általános Siri-feladatok, mint például az időzítő beállítása, emlékeztető létrehozása vagy egy adott szöveges üzenet elküldése egy telefonos névjegynek, továbbra is az Apple-eszközökön tárolt technológia segítségével fog működni, a Siri új verziója képes lesz kezelni azokat az eseteket is, amikor a felhasználó kérdése nem teljesen egyértelmű.

Például, ha valaki megkéri a Sirit, hogy küldjön szöveges üzenetet az anyjának vagy a nővérének, de az ügyfél nem így tárolja a nevüket a névjegyzékében, a Gemini-alapú Siri átkutathatja az üzeneteit, hogy kiderítse, melyik névjegy a legvalószínűbb, hogy az anyja vagy a nővére – mondta ez a személy.

A Gemini technológiák integrációja több lépésben fog megtörténni. Az első újításokat már a 26.4-es frissítésekben meg fogjuk kapni, de lesznek olyan változtatások is, amikre nyárig kell majd várni:

Néhány funkció még idén tavasszal megjelenik. Más funkciók, például a Siri azon képessége, hogy emlékezzen a felhasználóval folytatott korábbi beszélgetésekre, vagy olyan proaktív funkciók, amelyek azt javasolják a felhasználónak, hogy induljon el otthonról, hogy elkerülje a forgalmi dugót, mielőtt az Apple naptárában szereplő repülőtéri transzferre érkezik, várhatóan a vállalat júniusi éves fejlesztői konferenciáján kerülnek bejelentésre – mondta ez a személy.

Az összes információ közül szerintem a Google bejelentésében volt a legfontosabb részlet, hogy “Az Apple Intelligence továbbra is az Apple eszközökön és a Private Cloud Compute-on fog futni, miközben az Apple iparágvezető adatvédelmi szabványait is fenntartja.”, vagyis nem kell attól félnünk, hogy a Sirinek feltett kérdéseink alapján a Google profilozni fog minket vagy ilyesmi, az Apple továbbra is figyelni fog az adatvédelemre.

Te várod már, hogy Siri kompetens legyen egy időzítő beállítása vagy az időjárás bemondásán felül is?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Ahhoz képest, hogy az Apple-lel kapcsolatban ez az elmúlt 5-10 év legfontosabb híre, csak sikerült vele várni 5 napot. Spongyát rá. Nekünk nyilván az a legérdekesebb kérdés, hogy a magyar nyelvet is átveszik-e. Amúgy órákat lehetne beszélni a hírről -ahogy máshol teszik is-, itt szerintem nem sikerült elkapni a lényegét.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    szerintem bárki olvasónak sokat segítene, ha leírnád, hogy mi szerinted a dolog lényege, vagy hogy te mit gondolsz, milyen változások várhatóak – ahogyan erre a cikk utolsó mondata rá is kérdez.

  3. Avatar for Czo Czo says:

    Azert nincs magyar nyelv, mert picsafing meretu piac a magyar. Hiszen Gepetto tud magyarul, Apple Intelligence moge bujva viszont nem. Uzleti dontes a magyar nyelv hianya.

  4. A nagy nyelvi modellek mindegyike tud kb. minden nyelven, nincs értelme kivennni belőle, szóval szerintem a 0. naptól fog tudni magyarul is.

  5. Avatar for vjan vjan says:

    Szerintem a Google számára sem sokat számít a magyar piac, mégis kezeli a magyar nyelvet. Még lehetne sorolni a többi szoftvercéget is. Úgy tűnik, az Apple képességét meghaladja a Siri magyarítása. Itt nem a piac mérete számít, a csehek sincsenek többen. Sajnos a magyar nyelv túl nehéz a Apple számára.
    De ha a működő Geminiből is kiveszi, az már direkt rosszindulat.

  6. Avatar for Czo Czo says:

    Nade, a ChatGPT-bol is “ki van veve”. Semmi rosszindulat nincs ebben, ez egy egyszeru uzleti dontes. Semmi oka nincs a nehezseghez.

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    sajnos ez nem ilyen egyszerű, mert attól, hogy egy nyelvi modell tud magyarul, a Siri / Apple Intelligence még nem. tehát ameddig az Apple nem oldja meg a nyelvi támogatást, igazából mindegy, mit támogat egyébként pluszban az adott modell, ha a rendszer nem tud “beszélgetni” vele.

    ha mindössze annyi kellett volna hozzá, hogy a ChatGPT tudjon magyarul, már annak integrálásával megjelent volna a magyar nyelv. de nem ennyi kell hozzá. és a magyar eléggé eltér bármely, az Apple Intelligence által jelenleg támogatott nyelvtől.

    vagy szerinted az Apple-nek érdeke az, hogy elégedetlen vásárló legyél, és esetleg átpártolj valamelyik konkurens gyártóhoz?

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for BoRRoNeo Avatar for szakatsa Avatar for Szifon Avatar for Czo Avatar for Jadeye Avatar for vjan

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Termékek
Árkategória