Skip to content

A Gizmodo botrány óta tudjuk, hogy az Apple emberei védőtokban a szabadban is tesztelik az új iPhone-okat, hogy valós körülmények között is ki tudják próbálni.

Úgy tűnik, hogy most is ez történt és lencsevégre kapták az iPhone 17 Pro-t. Nézzük meg a paparazzi felvételeket!

Twitteren (X-en) a Skyfops névre hallgató felhasználó osztotta meg a természetesen kicsit homályos képeket (elvégre ő még nem az iPhone 17 Pro-t használta):

Épp most láttam szabadon kószálni egy teszt iPhone készüléket!

A bejegyzést megosztotta Mark Gurman, a Bloomberg oknyomozó újságírója is, amiből arra következtethetünk, hogy talán valódiak a képek, főleg, hogy hozzáfűzte, hogy “Ez valódinak tűnik”.

 

Skyfops később azzal bővítette a bejegyzést, hogy “a jobb oldali srác biztonságinak tűnt és az iPhone előtt próbált sétálni, hogy elrejtse”.

Skyfops a profilja alapján Los Angeles-ben lakik, így egészen furcsa, hogy mit csinált arra az Apple egyik tesztelője, de minden jel arra utal, hogy a képen tényleg egy iPhone 17 Pro-t látunk, ugyanis a hátlapi kamera elrendezése teljesen megegyezik az eddigi pletykákkal.

A tesztelő másik kezében egy iPhone 16 Pro van, amin egy matrica látható, valószínűleg azért, hogy letakarja az Apple által használt adatmátrix kódot, amivel a tesztelésre használt belső eszközöket szokták megjelölni, ami tovább emeli a képek hitelességét.

Szerinted az ott a képen tényleg egy iPhone 17 Pro, vagy csupán egy nagyon jól megrendezett trükk, hogy Skyfops szerezzen pár új követőt?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Szerintem AI által generált kép. Egyre több az ilyen. Nehéz már hinni az internetnek. Eddig sem volt könnyű. De az AI megnehezíti még jobban. Szóval szerintem fake.

  2. Avatar for gusty gusty says:

    5 perc hírnévért sokan bármit megtennének. Egyébként a leszarom kategória. És ha igazi mi van? Ugyanaz mintha fake. Szóval nálam bőven ingerküszöb alatti.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for gusty Avatar for Szifon Avatar for Antoszhun

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga