Skip to content

Az Apple a héten egy sajtóközleményben bejelentette, hogy Jeff Williams visszalép COO (Chief Operating Officer avagy vezető operatív igazgató) pozíciójából a hó végéig és még idén teljesen elhagyja a vállalatot és nyugdíjba megy.

Ez sokaknak sokkoló információ lehet, hiszen ő is az egyik népszerű utódja lett volna Tim Cooknak a vezérigazgatói székben. Williams ráadásul nehezen lesz pótolható…

A COO sapkát Sabih Khan fogja kapni, aki eddig az Apple műveleti alelnöke volt, de eddig Williams felelt az Apple design csapatáért is.

Egyelőre úgy néz ki, hogy Khan nem kapja meg a design csapatot, hanem ők egyenesen Tim Cooknak fognak jelenteni. De ez még nem minden, ugyanis a COO pozíció és a design csapat vezetése mellett az Apple Watch és az egészségügyi törekvéseiért felelős csapatot is Williams vezette.

Ezen utóbbi csapat új vezetője egyelőre még nincs meg, ami határozottan aggasztó lehet az Apple Watch rajongók számára és mindenkinek, akinek fontos az Apple Egészség alkalmazása vagy az Apple Fitness+ szolgáltatás.

Williams 1998-ban került az Apple-höz globális beszerzési vezetőként és Tim Cookhoz hasonlóan az IBM-től igazolt át (igaz Cook tartott egy féléves kitérőt a Compaq-nál).

Épp ezért nem meglepőek Cook búcsúztató szavai:

Jeff és én egymás mellett dolgozunk, amióta az eszemet tudom, és az Apple teljesen más lenne nélküle. Segített létrehozni a világ egyik legelismertebb globális ellátási láncát, elindította az Apple Watch-ot és felügyelte annak fejlesztését, megtervezte az Apple egészségügyi stratégiáját és nagy bölcsességgel, szívvel és odaadással vezette világszínvonalú design csapatunkat. Az évek során az Apple-nek nyújtott számos hozzájárulásáért és hűséges barátságáért mindig is hálás vagyok és leszek is. Jeff igazi öröksége az általa létrehozott csodálatos csapatban mutatkozik meg, és bár nagyon fog hiányozni, a jövő munkáját hihetetlen kezekben hagyja hátra.

 

Williams is tudja, hogy hogyan kell “corporate nyelven” beszélni:

Nagyon szeretem az Apple-t. Életre szóló kiváltság volt együtt dolgozni a vállalat összes csodálatos emberével, és nem tudom eléggé megköszönni Timnek a lehetőséget, az inspiráló vezetését és az évek során kialakult barátságunkat. Júniusban volt a 27. évfordulóm az Apple-nél, és a 40. évem az iparágban. A jövő évtől kezdve több időt szeretnék a barátaimmal és a családommal tölteni, beleértve az öt unokámat is. 27 éve van szerencsém szorosan együtt dolgozni Sabih-val, és úgy gondolom, hogy ő a legtehetségesebb operációs vezető a világon. Hatalmas bizalommal vagyok az Apple jövője iránt az ő vezetése alatt ebben a szerepkörben.

Ha végignézzük, hogy mennyi mindenért volt felelős Williams, teljesen érthető, hogy miért gondolták sokan, hogy ő lesz Tim Cook utódja, aki szintén operációs pozíciót töltötte be, mielőtt CEO, avagy vezérigazgató lett.

Utódja, Sabih Khan sem fiatal már, ő is 59 éves és 1995 óta az Apple-nél dolgozik, vagyis nem lehet rá mondani, hogy most friss vért kapna az Apple műveleti csapata, de amellett sem mehetünk el, hogy Khan is tett már le az asztalra, ő oldotta meg például az Apple ellátási láncában felmerülő problémákat a COVID-19 járvány alatt.

Személy szerint kíváncsi vagyok, hogy mit fog jelenteni ez a változás az Apple igazgatóságában hosszútávon, de minden bizonnyal hatással lesz Williams távozása az Apple design csapatára, valamint az Apple Watch és egészségügyi törekvések csapatára is egyaránt.

Kevéssé látszik, hogy az Apple felsővezetésébe kerülnének fiatalok is, ami egy aggasztó jel lehet, de azért még ne fessük az ördögöt a falra. Elég csak Jony Ive távozására gondolni, akkor is félhettünk, hogy majd ronda eszközöket fog az Apple piacra dobni és csak annyi történt, hogy visszakerült a HDMI a MacBook Pro-ra és talán kimondható, hogy az Apple termékpalettája most erősebb, mint Ive utolsó éveiben.

Szerinted milyen változásokat hoz majd magával Williams távozása?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga