fbpx Skip to content

Az Apple még augusztus 7-én adta ki az iOS 17.6.1-et, ami elsősorban azt a hibát javította, ami miatt nem lehetett be- vagy kikapcsolni a Fejlett adatvédelem opciót az iCloud+ esetén.

Ebből a cég ma kiadott egy frissített buildet, aminél semmi újabbat nem írnak, de a build száma 21G93-ról 21G101-re nőtt, így elvileg azoknál is megjelenhet a Szoftverfrissítés alatt, akik 7-én már frissítettek – de bárki használhatja a letöltött IPSW-t a számítógéppel való frissítéshez.

Nem érdekelnek az újdonságok, csak telepíteni szeretnéd? Kattints ide, hogy átugord őket: Letöltés, telepítés.

iOS 17.6.1 újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Ez a frissítés fontos hibajavításokat tartalmaz, valamint kijavít egy hibát, amely megakadályozza a Fejlett adatvédelem engedélyezését és letiltását.

Letöltés, telepítés

Ha a Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés menüpontba lépve nem jelenik meg a frissítés, akkor használjuk a Findert, illetve korábbi rendszereken és Windows-on az iTunes-t is. Bármelyik módszert is választjuk, a folyamat végeredménye ugyanaz lesz. Erről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: hogyan működik az OTA frissítés?

Az iOS 17.6.1 új buildje 21G101.

Ha számítógéppel sem dobja fel a frissítés lehetőségét, akkor töltsük le a 17.6.1 IPSW fájlját az alábbi cikkünkből, amiből mindig a legfrissebb, az Apple által épp aláírt iOS-verzió IPSW-fájlja tölthető le, és használjuk azt a frissítéshez: Gyakori kérdések: mi a készülékemre elérhető, legfrissebb firmware-verzió?

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések.

Ha a frissítéskor hibával találkozol, akkor pedig ezt a cikkünket érdemes megnézni: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek.

Linkgyűjtemény

Az iOS 17-ről szóló összes cikkünk megtalálható az iOS 17 címke alatt.

[newsletter_signup_form id=11]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for oldman oldman says:

    Abban mi poen van, hogy ez csak iTunes-sal tehető fel egy 21G93-on lévő készülékre?

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    semmi poén nincs benne. két dolog állhat mögötte:

    1. az Apple valószínűleg nem értékelte olyan fontosnak az új builddel érkezett módosítást, hogy muszáj legyen frissítenie a korábbi builddel rendelkezőknek.
    2. elképzelhető, hogy olyasmit módosítottak, amit az OTA technikailag nem tud felülírni.
  3. Avatar for oldman oldman says:
    1. Lehet, de ha ez igaz, az fura…

    2. OTA-n elvileg minden megoldható, csak egy “látszólag halott” készülék felélesztése nem. Ezt itt a szifon-on olvastam épp ma.

    köszi

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem az első eset, hogy jött frissített build egy kiadott verzióból, ami nem jelent meg OTA-val, és csak géppel lehetett frissíteni, tehát valószínűleg valami olyan módosítást tartalmaz, ami nem kritikus, így akinek a korábbi build van fent, nem elengedhetetlen, hogy frissítsen, hanem bőven elég lesz majd a 17.6.2-re frissítenie.

    a második esetben pedig ha az Apple magában az OTA frissítés folyamatában talált valami hibát, azt nyilván nem feltétlen fogja tudni egy OTA frissítés orvosolni.

    de itt most az első opció a valószínűbb, tehát hogy nem kritikus dolgot javítottak, de valamit javítottak, ami csak frissített buildet, de nem új verziószámot eredményezett.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for oldman Avatar for Jadeye