fbpx Skip to content

Egyre több pletykát hallani arról, hogy az Apple hatalmas frissítést tervez az Apple Watch-nak a 10 éve való debütálásnak hála. Érdemes visszaemlékezni, hogy az iPhone X-nél is ez történt. Teljesen új design, új hardver (OLED, Face ID) és megannyi más dolog érkezett az iPhone 10 éves évfordulója alkalmából. Vajon ez lesz idén az órával is? (Az alábbi kép csak illusztráció!)

Nos, részben. Már évek óta pletykálnak arról, hogy az Apple szeretné a vérnyomásmérést és a vércukormérést is integrálni az Apple Watch-ba, de ezek olyan technológiák, amik jelenleg még nem teljesen megbízhatóak, főleg hogy specifikus eszközök kellenek hozzá. Ellenben persze tudjuk, hogy az Apple évekkel előttünk jár már a fejlesztés terén, tehát ki tudja. Mi lesz akkor az Apple Watch X-ben?

Szóval az biztos, hogy lesz egy design változás. Még vékonyabb kialakítást és nagyobb kijelzőt kaphat (kisebb kávával) a sima (Series X), az Apple Watch Ultráról jelenleg nincs szó. Tehát kapunk egy kisebb és nagyobb tokozású, új generációs Series X-et, ami a designváltásnak köszönhetően elképzelhető, hogy nem lesz kompatibilis a régi szíjakkal, ami egyben szomorú, de valljuk be, 10 év után elfogadható váltásról beszélünk.

A Bloombergtől Mark Gurman a “Power On” hírlevelében arra emlékeztet, hogy az Apple Watch Series 10 modellek közül – melyeket N217 és N218 kódnéven emlegetnek – a nagyobbiknak egy olyan képernyője lesz, ami nagyjából akkora, mint ami az Apple Watch Ultra esetén is van.

Ez illeszkedik az előző héten napvilágot látott, szivárogtatott vázlatokhoz, melyek arra utaltak, hogy az Apple Watch Series 10 nagyobb verziója 2 hüvelykes kijelzővel fog rendelkezni, ami kissé nagyobb, mint az Apple Watch Ultra 1,93 hüvelykes kijelzője. Gurman azt is állítja, hogy az Apple Watch Series 10 vékonyabb lesz, de “a dizájn maga valószínűleg nem fog sokban különbözni” a korábbiaktól.

A nagy változás az, hogy egy nagyobb, 2 hüvelykes kijelző került beépítésre, ami még nagyobb, mint az Ultra 1,93 hüvelykes kijelzője. Azonban, hogy elhelyezzék a nagyobb képernyőt, az óra tokozása is megnőtt, összehasonlítva a Series 9-cel

A 91mobiles azt állítja, hogy az említett vázlat a Watch tokozását “nagyságrendileg” 46 mm x 39,7 mm x 11,6 mm-es méretekben mutatja. Ez méret nagyobb lenne, mint a legnagyobb Series 9 (amelynek 1,7 hüvelykes kijelzője van), és kissé kisebb, mint az Ultra (amelynek 1,93 hüvelykes kijelzője van). Ezekből a képekből nehéz megmondani, hogy a Series 10 kijelzőjét körülvevő keretek jelentősen vékonyabbak-e.

Az Apple Watch Series 10 és az Apple Watch Ultra 3 is egy erőteljesebb processzort kaphat idén. Habár ez “lehetőséget biztosít az AI fejlesztések kiépítéséhez a jövőben”, Gurman szerint az Apple-nek jelenleg “nincs terve” teljeskörű Apple Intelligence funkciókat hozni az Apple Watch-ra.

Ami az új egészségügyi funkciókat illeti, a korábbi pletykák arról szóltak, hogy az Apple Watch Series 10-be vérnyomásmérési és alvási apnoé funkciók kerülnek. A monstani pletykák szerint az Apple némi haladást ért el ezekkel a funkciókkal tavaly, de azóta “komoly akadályokba ütközött”.

A külföldi oldalak azt írják, hogy a vérnyomásmérési technológia “nem bizonyult annyira megbízhatónak a tesztek során, mint ahogyan remélték”, ezért nem tűnik valószínűnek, hogy ősszel bemutatásra kerül. A megbízhatósági problémák “lehet, hogy arra kényszeríti az Apple-t, hogy elhalassza a kiadást a jövő évre”.

Amikor elérhető lesz, a funkció nem fogja megjeleníteni a felhasználó pontos szisztolés és diasztolés értékeit. Ehelyett a funkció idővel mutatja majd a vérnyomás trendeket, hasonlóan ahhoz, ahogyan jelenleg a testhőmérséklet funkció működik. Ez egy érdekes megoldás, mert így megfelelhet az óra a komoly szabályozásoknak és ki is adhatja a cég ezzel a funkcióval a terméket. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy designváltást kapunk és hardveres változtatást nagyon nem, főleg nem új, hardveres funkciót.

Még mindig nem világos, hogy minek nevezi majd a közelgő órákat az Apple, tehát Apple Watch X lesz-e majd – vagy azzal inkább megvárja-e a következő évet. Mivel az Apple Watch-ot 2014-ben jelentették be, de csak 2015-ben jelent meg, a cég idén felhívhatja a figyelmet az évfordulóra, vagy lehet egy látványosabb kiadása 2025-re.

Az Apple Watch Series 10 és az Apple Watch Ultra 3 bemutatóját szeptemberre várhatjuk az iPhone 16 modellek mellett.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Hát én terveztem megvásárolni az  Watch X-et de az  Watch SE 2 :watch: hangszórója nekiállt recsegni másfél év után és az Apple Care+ miatt kicserélték egy vadiújra a teljes karórát. Nem javították. Most nem tudom mi tévő legyek :sweat_smile: , hisz van egy új karórám. Igaz, hogy :watch: SE 2 dehát akkor is új. :rocket:

  2. Avatar for gunar gunar says:

    eladod jobb áron mint a nem új SE2-t :grinning:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for gunar