fbpx Skip to content

Az akciókamera nem újkeletű dolog, már lassan 10 éve velünk van, és gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a GoPro márka hozta el nekünk elsőként. Amikor megjelent, még nem volt rajta kijelző, nem tudott fél óránál hosszabban felvenni, pláne nem 5K-t, de még 4K-t sem. Mára már ez jelentősen fejlődött, bejöttek más cégek is ebbe a szegmensbe, és persze a mobiltelefonok is hozzájuk fejlődtek, lásd stabil videó felvétel, és 4K-s felbontás.

Ettől függetlenül rengeteg esetben nem az iPhone a megfelelő kamera. És igen, én is azt mondtam, ahogy Handrás is, hogy az a legjobb kamera, ami a zsebedben van, de erre a GoPro azonnal rácáfolt, mert a folyamatos, extrém helyzetben való, kéz nélküli felvételt egyik iPhone sem tudja kiváltani. A hordozhatóságot, vízállóságot és egyéb multifunkcionális felhasználhatóságot egyszerűen nem fogja tudni az, ami éppen a zsebedben van. Nézzük meg, miért érdemes karácsonyi ? ajándéknak választani az új GoPro HERO11-et.

Miért jobb az GoPro HERO11 sok esetben?

Először is szögezzük le, átlagember által használt dolgokról beszélünk. Ugyan lehet egy iPhone-nal és GoPro-val is kisfilmet készíteni művész moziba, de valljuk be, 98%-ban az emberek átlagos felvételeket készítenek. És ezt tudja a GoPro is. Ezért van kihegyezve arra, hogy minél kényelmesebben, intuitív módon tudjunk felvételt készíteni. Persze tudja a RAW videó felvételt, az extrém környezetben való felvételt, de ha megnézitek az alábbi videót, abban külön kiemelik az álló módot, és azt, hogy bármilyen helyzetben helytáll.

Az nyáron egy vitorlásversenyen voltam, így hát az iPhone-nal való felvétel mondhatni esélytelen, mert a tengervíz és a mozgó hajó nem éppen barátunk… Persze vettem fel iPhone-nal felvételt, de két kézzel kell kapaszkodni és nincs idő arra, hogy zoomolgassak, egy érintő kijelzőn nyomogassam a gombot, bármilyen szempontból figyeljek a telefonomra. Valamint fontos volt az extra akkumulátor idő, egyébként egyszer sem sikerült lemerítenem a GoPro HERO11-et, mert már az extra akkumulátort kapta. Fontos volt a visszajelzés, hogy egyetlen gombnyomással elindíthassam a felvételt és kapjak róla hangvisszajelzést a hajóval való fordulások alatt, és persze az is számított, hogy olyan helyekre tudjam lerakni, vagy éppen magamon hagyni, amit az iPhone-nal jelenleg lehetetlen.

Mit tudnak az új GoPro HERO11-ek?

A HERO11 Black és a HERO11 Black Mini kamerák új, 1/1,9″-es érzékelője akár 5,3K felbontásban, 60 képkocka/másodperc sebességgel képes 10-bites videókat felvenni, míg a HERO11 Black 27 megapixeles fotókat is tud több mint 1 milliárd színben rögzíteni, így ezek a tartalmak sokkal inkább megfelelnek annak, ahogyan a szemünk a valóságban érzékeli őket. A 8-bit 16,7 millió színével összehasonlítva a 10-bites színmélység 64-szer több színt eredményez, amely elképesztő képminőségbeli ugrás a korábbi GoPro kamerákhoz képest.

A HERO11 Black új, nagyobb érzékelője lehetővé teszi 8:7 képarányú videók rögzítését is, amely a GoPro eddigi legnagyobb függőleges látómezejét biztosítja. Ezáltal mostantól függőlegesen is több részlet marad meg egy jelenetből, amit a GoPro Quik alkalmazással további képarányokhoz lehet igazítani – így pedig egyszerre rögzíthető extra magas, 9:16-os függőleges felvétel az Instagram és a TikTok számára, valamint nagy felbontású, 16:9-es filmes tartalom YouTube-ra vagy a nagy képernyőre. A videók legjobb részleteire rá is közelíthetnek a felhasználók, amelyek nagyfelbontású közeli felvételeket eredményeznek.

Az új érzékelővel megjelenik a HyperView is, ami a HERO kamerák eddigi legszélesebb 16:9-es natív látómezejét jelenti. A HyperView ideális választás kerékpározáshoz, síeléshez, szörfözéshez, motorozáshoz, olyan, első személyű felvételek készítésénél, ahol az eseményeket még pörgősebben, “hősiesebb” formában szeretnénk visszaadni.

Általam készült felvételek

Ez egy rövid videó, aminél áldottam az eget, hogy folyamatosan készült felvétel, mert amikor megérkeztem az épületekhez, a madarak felreppentek a roller hangjától, ami baromi jól néz ki lassítva, ugyan elővettem a telefonomat, de már nem tudtam felvételt készíteni, mert elrepültek.

Ilyenkor például rendkívül jól jött a GoPro felvétel, amiből kivágva szerintem baromi hangulatos a madarak repkedése. Ezen felül itt látszik a rollerezés is a sisakra rögzített GoPro felvételén. Mivel itt teljesen kihasználtam az 5K adta képességeket, semmi extra funkció nincs bekapcsolva, és utólag sem színeztem meg a videót.

A fenti pedig egy “raw” videó, tehát semmilyen utólagos munka nincs rajta, eredeti színek, felvétel, kizárólag vágtam és zenét raktam alá. Elképesztő a dinamika tartomány, aminél a reggeli napsütésben is simán láthatóak a hajók, valamint a belvárosban lévő színek is brutálisak.

Konklúzió

A pár napos vitorlásverseny rávilágított arra, hogy a GoPro olyan funkciókkal rendelkezik, amik felvétel-központúak. Ilyenek például az előre beállított opciók, a folyamatosan vízszintben tartás, hogy olcsó kiegészítőknek hála bárhova felrakhatom kamerát, a fizikai gombok a felvételekre, a hangos visszajelzés, a folyamatos felvétel, és persze a számtalan extra funkció. Elmondhatom, hogy a HERO11 révén újra megszerettem a GoPro-t, és továbbra is van létjogosultsága egy akciókamerának az átlagember táskájában is.?

A GoPro megvásárolható a hivatalos partnereknél. A modern GoPro már nagyobb akkumulátorral és vízállósággal is rendelkezik, így véleményem szerint ideális ajándék lehet a téli sportok szerelmesinek! ?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok