fbpx Skip to content

Vannak, akik még nem is igazán ébrednek fel a reggeli kávéig, másokat inkább az íz csábít, vagy csak a különböző fajtájú és pörkölésű kávék között kísérletezgetnek kedvtelésből, és persze vannak azok, akik mondhatni ínyencek, és a kávéjuk esetén mindent ők maguk szeretnek manuálisan megcsinálni, őrlésfinomságtól a víz hőfokáig és hosszúságáig bármit külön beállítva.

Noha a Saeco Xelsis Suprema egy teljesen automata eszpresszógép, tehát egyszerű kávékedvelőként “készen” kaphatjuk meg a leggyakoribb kávéfajtákat, de minden egyes ital esetén azonnal, az adott italra vonatkozóan testre is tudjuk szabni annak paramétereit, így még ínyencként is megtalálhatjuk és elmenthetjük az általunk kedvelt beállításokat, és ehhez a forró víz, meleg tej és tejhab mellett 20 kávéital közül tudunk választani.

A kávégép nem érkezik kis dobozban, hiszen a gép mérete sem kicsi: 28,7 x 48,7 x 39,6 cm és mellé nagyjából 12 kg, így külön pozitívum volt, hogy a kiemeléséhez egy polietilén “pánt” fut át a gép alja alatt, amit mintegy szatyor fülként megfogva könnyen kiemelhetjük a gépet a dobozából.

A hozzánk került modell a kifejezetten elegáns, kicsit kékes árnyalatú, sötétszürke titán burkolattal rendelkezik, aminek köszönhetően tökéletesen illeszkedhet bármely konyhába.

Az olasz gyártásnak, a legújabb, intuitív és csatlakoztatott technológiának és a szemet gyönyörködtető, 7,8”-os színes érintőképernyőnek köszönhetően ennek a kávéfőzőnek keresve se találja a párját. Olyan különleges kávéban, illetve testreszabott felhasználói élményben lehet része, mint még soha.

Az első bekapcsolás

A gép teljesen a vizuális vezérlésre épít: mindent a széles, 7,8″-os, színes érintőkijelzőn keresztül érhetünk el. A bekapcsolása után legelső lépésként a használni kívánt nyelvet választhatjuk ki, ami között természetesen a magyar is megtalálható. Ezt követően egy vízkeménységi tesztet kell elvégeznünk, amihez a tesztcsíkot is mellékelt a gyártó számunkra, amit 1 másodpercre kell a folyó csapvíz alá tartani, hogy a rajta található indikátor papírja elázzon, majd pár másodperc után a pirosasra elszíneződő négyzetek száma alapján tudjuk a kijelzőn kiválasztani, hogy melyik igaz a mi esetünkre.

Ezután kell feltölteni vízzel a gép víztartályát, ekkor még az AquaClean szűrő nélkül (bár a kijelzőn ezt a szűrővel együtt mutatja jelenleg), amiből egyébként természetesen szintén kapunk egyet a gép mellé. A gép ekkor feltölti vízzel a szivattyúját. Az AquaClean szűrőt csak ezután kell betennünk a víztartályba, és az utasításokat követve aktiválni azt.

Amennyiben az AquaClean szűrőt már azelőtt beletettük, hogy a gép feltöltötte volna vízzel a szivattyúját, akkor az elején még egy rövid ideig hangosabb lehet a gép működése. Ugyanez előfordulhat akkor is, ha a szűrőt nem ráztuk meg rendesen, és nem vártuk meg, hogy az összes levegő távozzon belőle, amikor a behelyezése előtt kéri a készülék, hogy azt helyezzük vízbe.

A következő lépésben tudjuk a Wi-Fi-re csatlakoztatni a készüléket. Ez egyrészt a szoftverfrissítés miatt szükséges, másrészt pedig új “recepteket” is tud így kínálni számunkra az általunk preferált kávé típusok alapján.

Ezt követően, ha a készülék nem tudja automatikusan megállapítani az országunkat, akkor erre is rákérdez. Itt ha Magyarországot választjuk, akkor az Amazon Alexával történő vezérlés jelenleg nem érhető el, ahhoz ugyanis olyan országot kell megadnunk, ahol elérhető az Alexa, a felület nyelvének angolra állítása nem elegendő. (A kiválasztott ország a jelek szerint utólag jelenleg nem módosítható, arra nem kérdez rá újból a gép még a gyári beállítások visszaállításával sem.)

Az adatvédelmi és jogi tudnivalók elfogadása után létrehozhatunk egy My Saeco fiókot is a készülék által megjelenített QR-kódot az iPhone-unkkal leolvasva, majd miután létrehoztuk a fiókot az iPhone-on a weboldalon, hozzá tudjuk adni a készülék egyedi, 9 számjegyből álló kódját.

Ezután kerül sor a szoftverfrissítések keresésére, nekünk itt még korábbi verzió volt a készüléken, mint ami elérhető, így rögtön frissíthettünk is – és noha ez egyébként kihagyható, érdemes a frissítéseket telepíteni. Arról, hogy az egyes frissítések milyen újdonságokkal szolgálnak, itt ír a Saeco. (A frissítés letöltése és telepítése nagyjából 10-15 percet vesz igénybe, ez alatt a gép értelemszerűen nem használható.)

Italok opció

A kijelzőn a bekapcsolást követően a készülékkel alapértelmezetten elkészíthető italok sorakoznak, amelyek között oldalra húzva tudunk balra és jobbra is görgetni végtelen görgetéssel, tehát ha az “elejére” értünk volna, akkor tovább görget a “vége” felől.

A készülék az alábbi italok elkészítésére képes a forró víz, meleg tej és tejhab mellett: Americano, Café au lait, Café Cortado, Caffè crema, Caffè latte, Cappuccino, Kávé, Eszpresszó, Espresso doppio, Eszpresszó Lungo, Eszpresszó macchiato, Flat White, Galao, Olasz cappuccino, Kleiner brauner, Latte macchiato, Melange, Ristretto, Utazóbögre, Verlängerter.

Mivel ezeknek a képei is mind látszanak, ez a vizuális típusoknak vagy az adott italok nevével kapcsolatban tájékozatlanoknak is sokat segít kiválasztani a számukra megfelelőt.

Finomságok

Az italok között foglal helyet a finomságok opció is, ami alatt jelenleg 11 különlegesebb ital található. Ezek a következők: Ginger Espresso, Sütőtök latte, Mézeskalács latte, Affogato, Espresso Martini, Krémes mogyoró, Frappé, Vaníliás latte, Mentakoktél, Bicerin, Kávésmoothie.

Itt a kiválasztott ital rövid leírása is szerepel, majd bármelyiket kiválasztva láthatjuk a szükséges összetevőket, illetve hogy az elkészítése mennyi időt vesz majd igénybe.

Az itt található italok választéka időszakosan bővül, legutóbb, az évszakhoz passzolóan a Ginger Espresso, Sütőtök latte, Mézeskalács latte érkezett.

Profilok

Lehetőségünk van akár 8 személyes profil létrehozására, amelyek esetén mindenki saját kedvenc kávéi elmenthetők, hogy azok azonnal kiválaszthatóak legyenek a kijelzőn.

Kávébab

A kávébab opció alatt adhatjuk meg, hogy milyen típusú kávét tettünk a gépbe, ami lehet Arabica vagy Robusta keverék, esetleg Egyéb, illetve kiválaszthatjuk azt is, hogy milyen típusú a pörkölés a világos – közepes – sötét lehetőségek közül.

A BeanMaestro funkció ennek köszönhetően automatikusan módosítja a főzési beállításokat, hogy a kiválasztott kávészemekből a lehető legjobb ízt és aromát kapjuk.

Beállítások

A Beállítások opció alatt találjuk a My Saeco fiók, az Amazon Alexa, a My Xelsis, a Frissítések, a Wi-Fi, a Visszajelzés, a Vízkeménység, a Készenléti idő, a Kijelző, a Nyelv, a Hang, az Előlapi illetve Tartályvilágítás, a Mértékegységek, a Támogatás, a Gyári beállítások, a Kezdőképernyő, az Óra, az Adatvédelem, és végül az Analitika és sütik menüpontokat.

Állapot

Az Állapot alatt színkódos megjelenítéssel láthatjuk a készülék aktuális állapotát: ami rendben van, az zöld színű, ami a figyelmünket igényli, az sárga.

Például a tejes italok készítése után a HygieSteam sárgára vált, így egyetlen pillantással megtalálhatjuk, és átgőzölhetjük a tejes rendszert a gépben.

Bolt

A Bolt alatt a kávégép fogyó tartozékait tudjuk megjeleníteni, és egyúttal kereskedőket is találunk, aktuális árakkal. Itthon ez a menüpont igazából csak tájékoztató jellegű, magán a készüléken nem tudjuk a vásárlást megejteni, viszont megmondja, hogy hol mennyibe kerül, és hogy az adott oldalon milyen terméknévre kell keresnünk. Itt esetleg hasznos lenne, ha a gép képes lenne QR-kódot generálni az adott kereskedő termékoldalára, megkönnyítve a tartozék megvásárlását.

Amennyiben az Alexát is aktiváltuk, akkor a gép képes automatikusan megrendelni számunkra például az AquaClean szűrőt, hogy mire az elhasználódik, addigra már megérkezzen számunkra az új, de ugyanígy képes akár kávét is rendelni. (Ezt a hazai támogatás hiányában nem tudtuk kipróbálni.)

Legalább 20 000 csésze kávé főzhető le a legtartósabb kerámia őrlőbetétünkkel

Legtartósabb őrlőbetétünkkel a legjobb ízeket és aromákat nyerheti ki a kávébabból. 100%-ban kerámiából készült, hogy kivételesen kemény és precíz legyen, és legalább 20 000 csésze finom, frissen őrölt kávészemből készült kávéhoz használható. A 12 beállítási szintnek köszönhetően könnyedén az ízlésének megfelelően állíthatja be az őrlőbetétet.

Készítsünk egy cappuccino-t!

Az Italok opció alatt a géppel elkészíthető 22 darab ital képe közül választhatjuk ki a kívántat:

Ezután szabhatjuk testre az adott ital egyes paramétereit a CoffeeEqualizer Touch+ funkciónak köszönhetően, köztük a kávé erősségét és hosszúságát, az íz testességét, a víz hőmérsékletét, illetve a tejet tartalmazó italok esetén a tej mennyiségét, az esetleges hab magasságát, illetve a kávé és a tej sorrendjét is:

Az ital kiválasztásakor azt is megadhatjuk, ha előre őrölt kávét szeretnénk használni a gép tartályában lévő szemes kávé helyett, amit ezután a gép tetején lévő, fedeles nyílásba kell beszórni a géphez járó mérőkanállal, amivel mindig megfelelő mennyiséget fogunk ehhez használni – de az elsődleges működés természetesen az, hogy a gép frissen darálja le nekünk ehhez a kávébabokat a tartályából.

A gép a tejet a külső tejtartóból szívja fel, amit az ahhoz tartozó rugalmas csővel tudunk a kiömlő fejben lévő cappuccinatore bal oldalához csatlakoztatni, de egyébként használhatjuk a gépet tejtartó nélkül, közvetlenül a tejes dobozba dugva a tejfelszívó csövet, amit a használati utasítás is külön megemlít.

Egy tejes ital elkészítése után a készülék automatikusan, röviden visszagőzöli a tejfelszívó csövet.

Amikor egy tejes ital után nem készítünk közvetlenül egy másikat is rövid időn belül, akkor javasolt egy teljes HygieSteam tisztítás is, amit az Állapot opcióra nyomva érhetünk el, és oldalra görgetve már látszik is, hogy a HygieSteam ikonja sárga. Erre rányomva a készülék megmutatja a szükséges lépéseket.

A gőzölés révén a HygieSteam funkció megtisztítja a tejrendszert, és eltávolítja a mikroorganizmusokat.

Készítse el egy vagy két adagban a kedvenc kávéreceptjét, például a cappuccinót vagy a latte macchiatót, méghozzá egyetlen érintéssel.

A készülék egyéb funkciói

Személyre szabott receptek

A gép a használat során képes megtanulni a preferenciáinkat, és exkluzív, személyre szabott ajánlásokat nyújt, amelyek segítségével új kávérecepteket fedezhetünk fel, illetve megismerhetjük a készülék különböző funkcióit.

CoffeeMaestro

Könnyedén személyre szabhatjuk a számunkra tökéletes pohár italt a CoffeeMaestro segítségével. Egyszerűen válasszuk ki a kívánt ízprofilt a 3 előbeállításból – Delicato, Intenso, Forte:

A készülék automatikusan beállítja a főzési beállításokat, például az erősséget, a kávé mennyiségét és az előnedvesítési időt, hogy nekünk megfelelő ízt kínáljon.

Konklúzió

Egy prémium kategóriás gép prémium élményt is nyújt, és szerintünk nem csak a megjelenése, de az általa kínált funkciók is hozzák az elvártat, az elérhető italok számának köszönhetően pedig még az is találhat új kedvencet, aki mondhatni gyakorlott kávéfogyasztó, a Finomságok opcióban megjelenő receptek pedig tovább színesítik a kávézás élményét. Egy automata, de az italok testre szabását ettől függetlenül is lehetővé tévő kávégép pedig még azoknak az ínyenceknek is segítségére lehet a rengeteg opciójával, akik szeretnek mindent maguk megcsinálni egy kávéjuk esetén.

Mivel a készülék érintőképernyős, így a mobilalkalmazáson keresztüli vezérlés hiánya nem érezhető, az Amazon Alexa támogatás határozottan pozitív, bár ez Magyarországot kiválasztva sajnos jelenleg nem érhető el, és ugyanígy szívesen látnánk Siri-támogatást is – még ha azzal is csak a kijelző nyomogatásától mentesülnénk, hiszen a csészét még ugyanúgy nekünk kell odatenni.

Köszönjük szépen a Philips-nek, hogy tesztelhettük a terméket, bővebben itt tudtok róla olvasni és megvásárolni.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.