fbpx Skip to content

Az első ilyen témájú, egyedi szíj még 2017-ben jelent meg, amit a következő évben már számlap is követett, és a további években akár többféle számlap és szíj is érkezett. Ez most sincs másképp, hiszen ha a fehér és fekete verziókat külön számoljuk, akkor idén két számlapot és két szíjat is kaptunk.

Ha jól számoltam, eddig összesen 9 szíjat adott ki az Apple a pride apropójából és legalább ennyi számlap rendelkezik szivárványos és kiegészítő színekkel vagy készültek dedikáltan erre az eseményre.

Új óraszíj

Idén a tépőzáras sport szíj, hivatalos nevén sportpánt kapta meg a szivárvány színeit, mégpedig két változatban. Az egyik a sima fehér változat, aminek a színes sávokon túl az az extrája, hogy alul a pride szó is kiolvasható magán a szíjon, az 1984-es Macintosh hello feliratának sítlusában, amihez hasonlót eddig csak az újabb Nike szíjakon láthattunk. Apropó Nike, a másik szíj a fekete verzió, ami a Nike brand alá került és mellette a termékoldalon csak felirattal ellátott ilyen szíjakat találunk, de ezen se Nike, se pride felirat nincs, viszont a sötét alapon elég jól néznek ki a színes csíkok. Mindkét szíj már most megvásárolható az apple.hu-n 17 990 Ft-os áron.

Új számlap

Minden watchOS frissítés új számlapokat szokott hozni magával, amelyek közt vannak jobbak és rosszabbak, de azt be kell vallanom, hogy szerintem a legextrábbak egyértelműen a pride-osok közt találhatóak. Ezt az egyszerű alapot, a színes csíkokat eszméletlenül ötletes és kreatív módon dolgozzák fel évről-évre. Az idei is elég izgalmasra sikeredett, hiszen a vékony vonalak mögött úgy izegnek-mozognak a számok, hogy ahol épp a szám látszik, ott némileg megvastagodnak a vonalak, bár ez sajnos nem minden esetben eredményez abszolút jól olvasható időt, de mindenképpen jól néz ki. Ez a számlap is némileg interaktívnak mondható, hiszen a kijelzőt megkoppintva a csíkok elkezdenek hullámozni és természetesen nemcsak fehér háttérrel használható, hanem feketével is.

Az új pride-os számlaphoz watchOS 8.6 szükséges.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Hiánypótló. A büszkeség fontos.

  2. Az új szamlap nem igazán jól látható. Amúgy szép. Bár nem vagyok büszke tag.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for mekkintos