fbpx Skip to content

“Mi történik az Apple-lel most, hogy Steve Jobs meghalt?” – ez volt a Wall Street, az Apple rajongók, és a cég alkalmazottai által feltett, milliárd dolláros kérdés 2011-ben, Steve Jobs halálát követően. Több mint egy évtizeddel az Apple társalapítójának elhunyta után a cupertinói cég jobban teljesít, mint valaha.

A New York Times riportere, Tripp Mickle új könyvében (After Steve) mégis arról ír, hogy miközben az Apple milliárd dolláros céggé vált, elveszítette a lelkét. Ennek egyik okaként Jony Ive távozását jelöli meg a cégtől.

Az újságban megjelent cikkben Mickle, adoptálva könyvének egy részletét, Jony Ive cégnél töltött utolsó éveiről ír.

2014 volt és úgy tűnt, hogy az Apple jövője jobban, mint valaha, Ive kezeiben van. A tiszta, egyszerű vonalak iránti szeretete már olyan népszerű termékek révén újrarajzolta a világot, mint az iMac, az iPod és az iPhone. Most egy tárgyalóasztalhoz ült Tim Cookkal, a cég vezérigazgatójával (…). Mindketten szerettek volna még egy “slágert”, de Ive egy olyan terméket szorgalmazott, amely merészebb volt, mint bármi más a cég addigi történetében.

Jony Ive az Apple Watch jövőjét luxustermékként képzelte el. Nem csak egy 25 millió dolláros, pazar fehér sátrat akart építeni az első Watch népszerűsítésére. Az Apple Watch bemutatóján a Vogue által lebonyolított bulit fontosabbnak tartotta, mint bármely tech szakértő véleményét. Mickle szerint a sátor kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy az esemény olyan elbűvölő legyen, mint egy high-end divatbemutató.

Végül Tim Cook, az Apple vezérigazgatója elfogadta Ive ötletét, bár a tervező ezt később pürrhoszi győzelemként értékelte. Ive elmondta kollégáinak, hogy most érezte először azt, hogy nem támogatják az Apple-nél. Az Apple Watch nagyot ment, a luxus kiegészítőből fitnesz termék lett.

Jony Ive-val szemben Tim Cook eltérő jövőképet vizionált, de Steve Jobs halála után óvatos volt, nehogy elveszítse a tervezőt. Három évvel később, 2014-ben a vállalat korábbi vezetői úgy becsülték, hogy az Ive távozása több mint 50 milliárd dollárral, vagy akár 10 százalékkal nyesné vissza az Apple piaci értékét, ezért döntött úgy Cook, hogy Ive sátor ötletét követi.

A cikk egy másik részében Tripp Mickle elmeséli, hogy Jony Ive számára mennyire megterhelővé vált vezető formatervező poziciója. Az általa éveken át vezetett 20 fős tervezőcsapat hirtelen több száz fősre duzzadt és ennek irányítása nagy terhet rakott a vállára.

A változások közepette Ive felkereste Cookot, és elmondta neki, hogy fáradt, és visszább akar lépni a munkából. Jobs nélkül ő vállalta a felelősség nagy részét a termékek tervezéséért és marketingjéért. Az Ive-hoz közel állók elmondták, hogy kimerítőnek találta a kollégáival való küzdelmet az előléptetések miatt, és túlterhelte a több száz fős tervezőcsapat irányítása szemben azzal a húsz fővel, amelyet éveken át vezetett.

Cook attól tartott, hogy Jony Ive távozása részvények eladására készteti a befektetőket. Ennek elkerülése érdekében ő és Ive megállapodott abban, hogy a tervező lemond a napi irányítási felelősségről, és elsősorban új termékeken dolgozik, részmunkaidőben. A cég a vezető tervező címet adta neki, két beosztottját pedig előléptette. Az Apple-ben csak néhány ember tudta az igazságot: Ive csalódott volt és kiégett.

A cikk túlmutat ezen az epizódon és az iPhone tizedik évfordulója is szóba kerül, valamint megtudhatjuk, hogy a Yesterday című film vetítése miként inspirálta őt. A Jony Ive által tervezett legutolsó termékek a Mac Pro és a Pro Display XDR voltak.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Jony Ive munkásságának nagy része Jobs-hoz és rajta keresztül az Apple-höz kötődik. Cook nem tudta betölteni a tervező legendában a Jobs elvesztésével járó űrt és üzleti szemlélete is ellentéte volt Ive megközelítésének. A designer szavai is alátámasztják ezt, melyek egy est folyamán hangzottak el:

A művészetnek megfelelő térre és támogatásra van szüksége a növekedéshez. Amikor igazán nagy vagy, ez különösen fontos.

A New York Times-ban megjelent cikk itt érhető el: How Technocrats Triumphed at Apple.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for Tocso Tocso says:

    Szerintem jót tett az applenek ive távozása.
    Régebben a hardver és dizájn összhangba tudott lenni, mert nem kellet egyiket beáldozni a másik miatt.
    Az utobbi időben viszont a dizájn miatt kaptunk rosszabb apple termékeket, mert vékonyabbnak, szebbnek, formabontónak kellet lenni. Kaptunk is rossz üzemidőt, elmelegedett procit, meg céleszközt, ami nem tudta.

    Amióta viszont elengedte ezt a cég, robusztosabb, de szerintem szép, és használható gépeket kapunk. Iphone határozott megjelenésű, masszív, aksija is tűrhető. Macbook pro vaskos, de végre nem fűti el magát. Apple watch meg sosem lett volna luxus termék, akik drágán vesznek ilyeneket a mechanikában hisznek mert az az időtálló. Okosóra/karkötő fitness dolgokra született és meg is találta a helyét.

    Ive tényleg nagy dolgokat csinált, de nem tudott haladni a korral. Az pedig, hogy régen zseni volt, 2022ben nem jelenti azt, hogy most is vakon kell követni.

  2. Ezzel teljesen egyetértek!

  3. Avatar for gunar gunar says:

    Na igen, de azért vannak tervező zsenik akik azok is maradnak, pl a RedBull-os Adrian Newey, csak neki 1xűbb a dolga, mert a levegőnek most is ugyan az a forma okoz kisebb ellenállást mint 20 éve :crazy_face:
    Az emberek ízlése és igényei meg változik.

  4. Kiégés? :face_with_hand_over_mouth:

  5. Hidd el, hogy létező fogalom, én is tudnék róla mesélni, pedig még dijnyertes dizájner sem vagyok.

    Mentálisan kemény lehetett évekig ennyire toppon lenni és motiváltnak maradni, megtudom érteni.

  6. De egy Designer. Aki egy kamerát arrébb tesz és tapsol a világ. Vagy rádiuszt egyenesre. Azért az, Na! Mikor a BMW behozta a Chris Bangle designt az váltás és felhördült a világ. Pár év után még jöhet az új designer. Óriás hiba sok cégnél, hogy a havert pozíciób tartja aztán irány a lejtmenet. És most szerintem bólogatsz. :sunglasses:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for Tocso Avatar for totopad Avatar for gunar Avatar for SzifonAdmin