fbpx Skip to content

A Bloomberg újságírója, Mark Gurman legutóbbi „Power On” hírlevelében a Face ID-s MacBookokról írt.

Forrásai szerint az Apple arra a következtetésre jutott, hogy jelenleg még nem lehetséges a Face ID működéséhez szükséges érzékelőket olyan kicsi méretben legyártatni, hogy elférjenek a MacBookok vékony kijelzőjében. Úgy tűnik, hogy egyelőre marad a bekapcsoló gombba épített Touch ID a biometrikus azonosításhoz.

Nézzük is meg, hogy mit írt pontosan Gurman, amikor hírlevelének Q&A (Kérdések és Válaszok) szegmensében arra válaszolt, hogy lesz-e valaha Face ID-s Mac:

Az eredeti M1-es iMac-nél még tervben volt a Face ID is. Az iMac a legvastagabb kijelzővel rendelkező Mac, mivel az Apple laptopjainak nagyon vékony a kijelzője. Jelenleg nem létezik az a technológia, amivel a Face ID-t egy MacBook kijelzőjébe lehetne építeni. Így ha a Face ID valaha el is jön a Mac-ek világába, akkor az egy iMac-en vagy egy külső monitoron lesz először. Az Apple-nél határozottan dolgoznak az ügyön, de hogy lesz-e valaha belőle valami, az majd csak idővel derül ki.

Ez kicsit hidegzuhany lehet, hiszen már évek óta arról szóltak a pletykák, hogy az Apple Face ID-s Mac-eken dolgozik. Nemrég még az idén eljövendő iMac Pro kapcsán is felmerült az arcfelismeréses biometrikus azonosítás, de ha hihetünk Gurmannek, akkor erről lemondhatunk.

A Face ID először az iPhone X-ben jelent meg 2017-ben, és amikor a világ belátta, hogy kényelmes és elég jól működik, rögtön felmerült, hogy vajon mikor jön el a technológia a Mac-ekbe.

Az Apple előző biometrikus azonosítása, a Touch ID 2013-ban debütált az iPhone 5s-ben, majd 3 évvel később már benne volt a 16 colos MacBook Pro-ban is. Most már több mint 4 év telt el és úgy tűnik, hogy a Face ID-s Mac egyelőre még nincs a horizonton.

Te is szomorú vagy, hogy még sokat kell vári egy Face ID-s Mac-re?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for pAnk pAnk says:

    Ne mondják nekem, hogy egy telefonon van elég hely, de egy ekkora kijelzőn nem találnak… :slight_smile:

  2. Pedig aztán a 14 - 16-os elég vastag és ott a notch is! :smiley:

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @pAnk @SzifonAdmin a kijelző vastagsága a probléma: maga a Face ID legalább 5mm vastag, plusz a hátlap és az előlap. a Mac kijelzőmodulja pedig a gumi perem nélkül olyan 4mm (fent, pont a széle felé meg még keskenyedik is, ott csak 2mm), üveggel és hátlappal együtt.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for pAnk Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin