fbpx Skip to content

A tavaly ősszel debütált iPhone 13-as széria népes családdal érkezett. Kaptunk mini, alap, Pro és Pro Max verziókat. Mint ahogy azt már megszokhatta a felhasználó, jobb kamera, gyorsabb processzor, továbbfejlesztett kijelző és hosszabb üzemidő állt a fókuszban.

Azt hiszem, a legtöbb ember számára az utóbbi kettő dolog az, amely igazán lényeges. Akkumulátor teljesítményből mindig jól jön bármennyi, hiszen annyira nem kellemes dolog egy powerbankot a zsebünkbe szuszakolni szeretett eszközünk mellé. A kijelző védelme pedig egy esésnél értékelődik fel, ismerve a jelenlegi, felettébb borsos alkatrészárakat. Mindkettőben jelentőset fejlesztett az iPhone 13-as modelleknél az Apple.

Két új filmecskében ezeket az előnyös tulajdonságokat emeli ki az Apple, hétköznapi példákon keresztül.

Az első alkotás a “Doin’ Laps” címet viseli, melyben főhősünk egy öt órán át tartó bringás körözést rögzít iPhone 13-as készülékével. “Nyugi, ez iPhone” – ezzel a mondattal zárul a videó, hiszen még mindig maradt szufla az akkumulátorban a nap végére.

A “Run Baby Run” néven futó, második alkotás örökmozgó címszereplője éppen a gravitációnak hívott fizikai törvényszerűséggel ismerkedik. Földre ejtés, koccanások, rálépés. Az asztalon hagyott iPhone 13 új, Ceramic Shield technológiával megerősített kijelzője becsülettel állja a megpróbáltatásokat és karcok/törés nélkül ússza meg a kalandot. “Toddler Proof” – hirdeti a videó, melyet talán tipegő-állónak fordíthatnánk. Nyugi, ez iPhone. 🙂

A “Nyugi, ez iPhone” sorozatban már osztott meg videókat az Apple az iPhone 12 széria esetében is, melyben felhasználóik hasznos tanácsokat kaphattak például a Lokátort vagy más alkalmazásokat illetően, de szó esett a jelentősen fejlesztett tartósságról is. Nyugi, ez iPhone. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok