Ming-Chi Kuo: nagy előrelépés lesz az AirPods Pro 2

Kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo, aki a TF International Securities-nél dolgozik és főleg Apple pletykákkal foglalkozik, most a következő AirPods Pro kapcsán nyilatkozott.

Ha hihetünk Kuo-nak, akkor az új AirPods Pro veszteségmentes hang lejátszására is képes lesz és most először a töltőtokba is kerül majd hangszóró. De hogy miért is? Járjunk utána!

A veszteségmentes hang kapcsán talán nem meglepő, hogy az Apple a saját ALAC (Apple Lossless) szabványa mellett döntött, így az új füles azt fogja majd támogatni.

Ez már önmagában is elég lenne sokak számára, hogy megvásárolják az új AirPods Pro 2-t, de egy ennél hasznosabb újítással is előrukkoltak: hangszórót tettek a töltőtokra.

Igazából ez nem egy teljesen új infó, hiszen már tavaly októberben kiszivárgott pár fotó az AirPods Pro 2-ről, amiről a MacRumors akkoriban be is számolt.

Ezen a képen jól látható, hogy az Apple hangszóró nyílásokkal és pánthoz használatos lyukakkal is feldobná az AirPods Pro 2 töltőtokját.

Akkoriban egészen szkeptikus volt az oldal azt illetően, hogy ezek a képek hitelesek-e, de így, hogy Kuo is megerősítette a pletykát, szinte biztos, hogy töltőtok hangszóróval bővül.

Ami pedig azért lesz leginkább hasznos, hogy a Lokátor alkalmazással könnyebben meg tudjuk találni elhagyott AirPods-unkat. Jelenleg maguk a fülesek adnak ki egy hangot, ha rájuk keresel, ez azonban könnyen kevésnek bizonyulhat. Ilyenkor pedig jól jöhet, ha maga a töltőtok is képes valamilyen hang kiadására.

A korábbi pletykák valamikor 2022 harmadik negyedévére tették az AirPods Pro megjelenését, de Kuo szerint csak a negyedikre várható, vagyis még bőven várnunk kell rá.

Téged ez a két újítás meggyőzne a váltásról?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. ha5abe says:

    Sokaknak lenne hasznos, pénztárca és környezetkímélőbb, ha a két (L+R) hallgatót azonos időben különböző eszközökkel is lehetne párosítani, egyidőben egymástól teljesen függetlenül, mások által használni, ilyenkor mono üzemmódban.

  2. A szimultan tobb eszkozon valo hasznalatot adnam en is. Jatek hang pcrol+zene a telorol pl.

  3. expa says:

    Eszembe nem jutna így használni a füleseket.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!