fbpx Skip to content

Az Apple AirTag egy kifejezetten kényelmesen és egyszerűen használható kis eszköz, amelyet ha ráaggatunk az adott használati tárgyunkra, például kulcstartóra, vagy a táskánkra, akkor azt utána könnyen megkereshetjük, ha esetleg valamerre elhagynánk. És noha az eszköz elsősorban nem a lopások ellen van, adott esetben mégis segítségünkre lehet ilyen helyzetben is. Azóta pedig több olyan felhasználása is született, amikor például kutya vagy macska nyakörvére, de sokkal inkább biciklire vagy elektromos rollerre teszi rá valaki, ahogyan mi is megtettük.

A könnyű használhatósága persze ebben az esetben is felvetette annak a kérdését, hogy valaki esetleg a tudtunk nélkül figyelne meg minket egy, a dolgainkba, vagy járművünkbe helyezett AirTaggel, de erre is szolgált megoldással az Apple: az ismeretlen, de velünk utazó AirTaget egy idő után jelzi is a készülékünk – no persze csak ha iPhone-t használunk. Azóta több fejlesztő is adott ki Androidra olyan appot, ami jelzi az AirTaget (is), de most már elérhető az Apple hivatalos alkalmazása is. Lássuk, mit kell tudni róla!

Tracker Detect – találjuk meg az elrejtett AirTaget

Az app letöltése után először le kell görgetnünk a felhasználási feltételek végére ahhoz, hogy aktívvá váljon az elfogadás gomb, csak ezután tudunk továbblépni, és rányomni alul a kék Scan gombra. Az app a legelső indítása után ilyenkor még hozzáférést kér a Bluetooth-hoz illetve a helyzetünkhöz, amit nyilván engedélyezzünk neki.

Rövid várakozás után megjelenik a felismert AirTag illetve más nyomkövető, ha érzékelhető ilyen a környezetünkben. A keresést bármikor leállíthatjuk, ha a Stop Scanning gombra nyomunk, de egy idő után magától is befejeződik.

Ha nem talált semmit, vagy csak újra szeretnénk indítani a keresést, akkor nyomjunk rá a Scan Again opcióra.

Az adott eszközre koppintva pedig lejátszhatunk hangot az AirTagen, hogy pontosan megtalálhassuk, hol is van. Nyilván ez a hallássérültek vagy a siketek számára nem lesz segítség, az UWB chipnek köszönhető precíziós keresés pedig valószínűleg nem érhető el (bár ezt megfelelő androidos készülék hiányában nem tudtuk egyértelműen kideríteni). Nekik ebben az esetben halló ismerős segítségét javasoljuk.

Az opciók között még két tájékoztató segít nekünk azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudhatunk meg többet az adott AirTagről, illetve azt is megnézhetjük, hogy hogyan tudjuk kikapcsolni a nem kívánt darabot.

Ha ismeretlen AirTaget találtunk magunknál, amikor lefuttattunk egy keresést, akkor az AirTaget semmiképp se dobjuk el, hanem induljunk egy pár perces “egészségügyi” sétára, hogy ne az otthonunkban kapcsoljuk azt ki, és adott esetben vegyük fel a kapcsolatot a rendőrséggel, akiknek szükségük lehet az AirTagre, mint bizonyíték.

Még egyszer fontos kiemelni, hogy mindezekre azért van lehetőség, mert az AirTag nem lopásvédelemre, és nem a “nem becsületes megtalálók” megkeresésére szolgál, hanem olyan eszközeink megtalálására, amit esetleg mi magunk hagytunk ott valahol, akár házon belül. A követésvédelem pedig bárki számára fontos lehet, és most már az Apple saját appja is elérhető az Androidot használóknak – bár ennek igazából már az AirTag megjelenésével egyidőben meg kellett volna jelennie.

Az app nem szkennel folyamatosan a háttérben

Az app csak akkor szkennel, ha azt elindítjuk, és rányomunk a Scan gombra. A háttérben nem fut, és nem figyeli a körülöttünk lévő eszközöket úgy, ahogyan azt az Apple készülékei beépítetten megteszik, és így automatikusan sem tud minket értesíteni erről, ha például hazaérünk egy ismeretlen AirTaggel. Ez sokak szerint hiányosság, mások viszont pont pozitívnak tartják, hogy így nem fogyaszt folyamatosan erőforrásokat, és nem merül tőle jobban a készülék.

Letöltés

Az app letölthető a Google Play-ről ide kattintva.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for rXc rXc says:

    Ok, szóval jól értem hogy bárki megtalálhatja sőt ki is kapcsolhatja az én AirTag-em?? Szerintem ez elég problémás.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ahogy a cikkben és már korábban is többször szó volt róla: az AirTag nem lopás ellen van.

  3. Avatar for pAnk pAnk says:

    Ez oké, de ha ki lehet kapcsolni vele, akkor mi a garancia, hogy a hülyegyerekek nem kezdenek el ezzel szórakozni?

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mármint mivel kezdenek el szórakozni?

    az pedig, hogy hogyan lehet kikapcsolni, természetesen már a megjelenésekor is ismert volt, vagyis semmi újat nem árul el most ez az új app.

  5. Avatar for pAnk pAnk says:

    Arra gondoltam, hogy egy olcsó droidos telefon bárki számára elérhető, amivel később Pistike majd tud játszani, hogy más AT-eket kapcsolgat, mert neki vicces.

  6. Avatar for rXc rXc says:

    Értem én, de miért fáj ennyire az Applenek ha valaki mégis szeretné erre is használni? Kissé át estek ama bizonyos ló túloldalára, csak hogy jaj nehogy valakit ezzel kövessenek.

    Szóval bárhol nyilvános helyen vagyok ezen túl, akkor bárki szórakozásból kikapcsolhatja az AirTageimet? Szerinted ez kicsit sem problémás?

  7. Szerintem kicsit túlgondoljátok ezt, hogy az emberek mivel töltik az idejüket és mivel szórakoznak… Lehet csak túl naív vagyok, de nem hiszem, hogy bárki is azzal foglalkozna, hogy nyilvános helyen azt nézegeti, hogy hány darab AT van ott, hogy aztán kikapcsolgassa őket… :roll_eyes: :woman_shrugging:

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @vkleszken de nem tudja távolról kikapcsolni. fizikailag hozzá kell férni, és kiszedni az elemet.

    @rXc nem értem a problémát. távolról nem tudja kikapcsolni, csak ha fizikailag hozzáfér az AirTagedhez, és fizikailag kiveszi belőle az elemet. ha pedig már hozzáfért, akkor ahhoz is hozzáfért, amin az AirTag van, ergo abban az esetben tökmindegy lesz az AirTag kikapcsolhatósága, mert ha nem tudja kikapcsolni, akkor meg eldobja valahol. lényegtelen. de ez bármi egyéb nyomkövető esetén is így van, ha megtalálják, kiveszik belőle az elemet vagy akkumulátort – vagy alufóliába tekerik, akkor meg le van árnyékolva, és akkor is már pont mindegy.

    @pAnk mármint mit kapcsolgat rajta? csak csilingeltetni tudja, a kikapcsoláshoz fizikailag kell szétszedni az AirTaget, lásd a cikkben a képen. távolról senki nem tudja kikapcsolni.

  9. Avatar for pAnk pAnk says:

    Ok, én az első hozzászólásból indultam. Más. Olyat miért nem lehet, hogy adott AT-et csak az a telefon lássa, amivel párosítva van?

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @pAnk a helyzetét csak az az Apple ID látja, amivel párosítva van. hogy egy idegen AirTaget pedig fel tudj fedezni a közvetlen környezetedben, tehát nem távolról követve, az pedig a követés elleni védelem.

  11. Akkor pláne… :smiley:

  12. Avatar for novisz novisz says:

    Pistike nem tud olcsó droidos telóval megcsörgetni, mert azokkal nem kompatibilis az app.
    Most próbáltam egy 2016-os droiddal.

  13. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de Pistike még egy újabb, a cikkben is külön említett, legalább Android 9-es telefonnal sem tudja kikapcsolni, mert a kikapcsoláshoz fizikailag szét kell szedni az AirTaget.

  14. Avatar for pAnk pAnk says:

    Értem. Szóval akkor azt meg tudnám tenni ha Pistike lennék, hogy az utcán sétálva keresek AT-eket, majd ha találok egyet amihez akár fizikaliag hozzáférek, akkor szétszedem, eldobom és a tulaj bánhatja azt a “pár ezrest”?

  15. Meg igen, de elég valószínűtlen, hogy ilyen idióta pistikék vannak. Illetve hogy ezek csak úgy hevernek az utcán és te szét is tudod szedni. :slight_smile:

    Mi pl direkt a táskánkon hordjuk kint, hogy látszódjon is, ha ahhoz hozzáérsz nyilván látni fogjuk. Aki meg el akarja rejteni az meg úgy elrejti hogy inkább lopásnak tűnik pistike műve mint AirTag gyalázásnak. :slight_smile:

  16. Idióta Pistikék valószínűleg nem is tudják, hogy mi ez :smiley: Legjobb esetben is azt hihetik maximum, hogy egy Apple kulcstartót látnak… :smiley: Tehát garantáltan nem fogja érdekelni őket a megsemmisítésük. :smiley:

  17. Avatar for pAnk pAnk says:

    Tehát akkor a feltételei adottak annak, amit leírtam. Én azért nem zárom ki, hogy vannak ilyenek. És nyilván nem magamból indulok ki :slight_smile:

  18. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    és ez eddig miért nem volt probléma, amikor a kikapcsolás lépései már a megjelenése óta ismertek mindenki számára?

  19. Avatar for pAnk pAnk says:

    Nem a kikapcsolás a lényege annak, amiket írtam. Szerintem egyértelműen fogalmaztam, nem szeretném ismét leírni. A választ megkaptam, részemről ebben nincs több :slight_smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for vkleszken Avatar for rXc Avatar for novisz Avatar for Szifon Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin Avatar for pAnk