fbpx Skip to content

Az Apple Watch Series 7 a pletykákkal ellentétben nem kapta meg a sokak által várt modern, szögletesebb designt, és ez még nem minden. Úgy tűnik, hogy az idei Apple Watch ugyanazzal a processzorral rendelkezik, mint a 2020-ban érkezett Apple Watch Series 6.

A bemutató során az Apple egy szót sem ejtett az Apple Watch Series 7 teljesítményéről. Nagy általánosságban elhangzott, hogy az új készülékek energiatakarékosabbak és gyorsabbak, de konkrétumot nem hallhattunk. Így van ez az Apple weboldalán is, ahol egyáltalán nincs említés a Series 7 modelleket működtető chipről.

Steve Troughton-Smith fejlesztő viszont az Xcode legújabb verziója alapján megerősítette, hogy az Apple Watch Series 7 pontosan ugyanazzal a processzorral rendelkezik, mint a tavaly megjelent Apple Watch Series 6.

Az Apple Watch Series 6 és Series 7 egyaránt a „t8301” kódnevű processzort tartalmazza. Ez azt sugallja, hogy a Series 7 ugyanazokat a belső alkatrészeket használja a CPU tekintetében.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy az Apple újra felhasználta egyik processzorát egy másik termékben. Azonban amint azt Guilherme Rambo fejlesztő megjegyezte, az Apple nem is az Apple Watch Series 6 CPU kissé átdolgozott verzióját használja. Az a tény, hogy a 7-es sorozatnak pontosan ugyanaz a chipje van, mint elődjének, megerősít néhány elméletet arról, hogy az Apple teljesen újragondolta az idei Apple Watch-ot az utolsó pillanatban. Szerinte – és a gyártással kapcsolatos problémákról szóló pletykák alapján – könnyen lehet, hogy az Apple az utolsó pillanatban egyszerűen félretette az új designt, és az új órának csak bizonyos elemeit ültette át a végül bejelentett Series 7-be:

Míg az iPhone 13 és az iPad mini 6 a tegnapi naptól már megvásárolhatóak, addig az Apple Watch Series 7 csak majd valamikor később érkezik az év folyamán. A termékre vonatkozó részletes specifikációkat nem hozták nyilvánosságra.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Viszont sokkal olcsóbb lett. Ja, nem.

  2. izé… újat vettem volna, de akkor megvárom, hogy megjelenjen és megveszem a mostanit olcsóbban :smiley: a nagyobb kijelző és gyorsabb töltés nekem nem ér ennyit. Gyorsabb nem lesz, optimalizáltak vmit, hogy jobban bírja a nagyobb kijelzővel és picit gyorsabb, akkor meg kb rohadjanak meg, mert azt a 6-os modellre is le lehetne frissíteni.

  3. Avatar for vjan vjan says:

    Aztán meg majd duzzognak, hogy miért nem rohannak lecserélni a 6-ost.
    Még néhány hét és kiderül, hogy semmi sem változik a 6-oshoz képest. Mert képeket már láttunk, de amíg van Photoshop, addig képen minden lehet.

  4. Avatar for expa expa says:

    Ezeket az óra képeket rég nem photoshopban készítik…

  5. Szerintem nem fognak csodálkozni. iPhone és Watch esetében is nyugodtan átállhatnának 2 éves modellciklusra. Nincs akkora innováció már a területen, amivel évente instant get eszközöket tudnának kiadni. Hol van már a store-ok előtti sorbanalvás… A series 6 igen jól sikerült, a 7 inkább egy “6S”. Akár fiaskó akár nem, akinek egy új Watch-ra van szüksége és pénze is van, azt pont nem fogja érdekelni ez az egész történet . Inkább így legyen, mintsem kiadjanak valami félkész dolgot.

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Hát végül is nem az Apple tehet a félrement jóslatokról, talán.
    Vagy akár hogy a jövőben megelőzzék a sok önjelölt jóstól származó dolgokat, volt kis szivárogtatás finoman, majd kiadtak valami egészen mást. Esetleg a jó fene tudja mi történt valójában, de majd a jósok megmondják biztosan a tutit erre is.

  7. Avatar for vjan vjan says:

    Hát igen, egyre többször derül ki, hogy a jóslatok bizony nem válnak be. Valahogy lelassult a fejlesztés.
    Tényleg leállhatnának ezzel a kényszeres évenkénti új verzió kiadással. Az iPad és a Mac modellek egész jól elvannak úgy, hogy csak 2-3 évente frissítik az egyes verziókat.

  8. Persze! Majd pont egy ilyen csicska “Rambo” mondja meg a tutit! :rofl::joy: Hagyjuk már ezeket a kamu szarokat! Majd kiderul miért késik az idei modell és persze a pontos adatok a készülékkel kapcsolatban. Szerintem egy jó kis cuccot dobtak össze most is, de majd kiderül mennyire éri meg váltani. S5-S6-rol nem biztos, de 4-től vissza viszont simán.

  9. Pontosan!

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem egy ilyen csicska “Rambo” mondta meg, hanem az Xcode.

  11. Avatar for gunar gunar says:

    Az nem lehet, hogy az is frissül majd mikor kiadásra kerül az új watch?
    Talán rájöttek arra ,hogy onnan kerül ki a legtöbb infó.

  12. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az Xcode már frissült, olyan készülékek vannak benne, amelyek eddig nem voltak.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for BoRRoNeo Avatar for pergabb Avatar for Szifon Avatar for szaszab Avatar for sandrew Avatar for Jadeye Avatar for expa Avatar for vjan Avatar for gunar