fbpx Skip to content

Jómagam 2009 nyarán csöppentem bele azt Apple világába egy második generációs iPod touch képében. Ekkoriban még a tokok biznisze nem volt ennyire kiforrott, hogy mindenféle készülékre lehet kapni többféle, többszínű védőtokot, vagy csak én nem voltam még elég jártas a dologban, de a touch-okra sok tok sosem volt elérhető. Teljesen “pucéran” azért mégsem akartam cipelni az összekuporgatott pénzemből vett szemem fényét, így a színes, kötött iPod zoknikkal kezdtem el szemezni, először csak egy utángyártottal, de később már egy eredetivel is.

Visszagondolva elég vicces, hogy az Apple egy ilyen terméket javasolt a készülékeink védelmére, de azt be kell vallani, hogy abszolút formabontó ötlet volt, egyáltalán nem volt hétköznapi, sőt, elég trendivé vált abban az időben. Aztán az iPodok kora is leköszönt és ezzel együtt a zoknik okafogyottá váltak, azonban a retro faktor mindig is menő és divatos dolog volt, ezért most háttérkép formájában visszatértek a zoknik.

2004 novemberében viccesen forradalmi termékként mutatta be a zoknikat Steve Jobs, amelyeket egészen 2012-ig meg lehetett vásárolni, de mindig csak egyben a hat színt, így sok esetben baráti társaságok álltak össze, hogy mindenki hozzájuthasson az általa választott színhez. A @BasicAppleGuy nevű felhasználó eléggé elmélyedt abban, hogyan is lehet szőtt mintát létrehozni úgy, hogy kellően látványos és valósághű legyen és erről a folyamatról a saját oldalán lehet bővebben olvasni.

A hat különböző színű zokni háttérképet innen tudjátok letölteni: zöld, lila, szürke, narancssárga, rózsaszín és kék.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok