fbpx Skip to content

A Majin Bu névre hallgató Twitter felhasználó még tegnap osztott meg pár fotót, amiknek köszönhetően egy jobb elképzelésünk lehet az iPhone 13 hivatalos tartozékairól és az iPad mini 6 új formavilágáról.

Az iPhone 13 kiegészítők kapcsán újítás lehet egy kétszínű félátlátszó tok, az iPad mini 6 egyik legnagyobb érdekessége pedig az áthelyezett hangerőállító gombok lehetnek. Nézzük meg a képeket!

iPad mini 6

Régóta pletykáltak arról, hogy az Apple végre az iPad minit is felvértezi Apple Pencil támogatással, de eddig ez problémás lett volna, mert a hangerőgombok miatt egy Apple Pencil nem fért volna el a táblagép jobb oldalán.

Egyes források erre azzal az ötlettel álltak elő, hogy az Apple majd egy kisebb Apple Pencilt készít kizárólag az iPad mini számára, de úgy tűnik, hogy az Apple egy jobb megoldást talált: áthelyezték a hangerőgombokat az iPad tetejére.

Ez persze egy óriási váltás, hiszen eddig minden iPaden jobb oldalt voltak a hangerő állítására szolgáló gombok, ugyanakkor ez egy sokkal érthetőbb kompromisszum, mint a többfajta Apple Pencil gyártása.

A másik fontos részlet az új iPad mini kapcsán az, hogy az Apple végre itt is leszámol a főgombbal és az iPad Pro-nál vagy épp a legújabb iPad Airnél megismert egész képernyős kialakítást kapja.

Az iPad Airhez hasonlóan a lezáró gombba kerül majd a Touch ID, így Face ID-ről nem érdemes álmodozni az aprócska iPad mini 6 esetén.

Mondjuk ettől még ugyanúgy izgalmas lesz ez a kis táblagép, csak abban reménykedek, hogy az árazással nem túlságosan száll majd el az Apple.

iPhone 13

A fentebb látható, félátlátszó tokok kapcsán az azonnali kritika az volt, hogy vajon hogyan tudja így megoldani az Apple a MagSafe mágneseket? Elképzelhető, hogy ezek a tokok olyan vékonyak lesznek, hogy nem lesz szükség a MagSafe megerősítésére? Ez határozottan egy izgalmas kérdés lesz, ugyanakkor önmagában az is érdekes, hogy az Apple újfajta tokokkal kísérletezik.

Hogy miért mondom mindezt? Azért, mert az összes többi iPhone 13 tok ugyanúgy néz ki, mint az Apple szilikontokjai az elmúlt 6 évből:

A bőrtokok kapcsán sem érdemes sokkal több kreativitásra számítani, egyedül az árnyalatok változnak a tavalyiakhoz képest:

Ezek persze nem óriási problémák, de ha már az iPhone 13 csak a kamerák elrendezésében tér el az iPhone 12-től, akkor igazán kiadhatott volna az Apple pár izgalmasabb tokot hozzá.

Azért azt tegyük hozzá, hogy lehet, hogy a kétszínű félátlátszó tok lesz idén a nagy dobás és ezek a szilikon és bőr tokok csak a megszokott lehetőségek miatt maradnak a palettán.

Te mit gondolsz erről? Szerinted eleget dolgozott az Apple ezeken a tokokon?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Az iPad mini 5 jelenleg is rendelkezik Pencil támogatottsággal

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for OMEGAfan

Népszerű hozzászólások

  1. Az iPad mini 5 jelenleg is rendelkezik Pencil támogatottsággal

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for OMEGAfan