fbpx Skip to content

Körülbeül 3 éve használok okos ventilátort itthon. Első körben a távirányítós ventilátorokkal kezdtem, amit ugye az infrajel másolásával lehetett az okosotthonba integrálni, aztán vásároltam egy Xiaomi Mi Smart Standing Fan 1C-t és végül most hozzám került a xiaomishop.hu-tól rendelt Xiaomi Smart Standing Fan 2.

Xiaomi Smart Standing Fan 2

Mondhatjuk, hogy az okosotthon szakmát nem most kezdtem és már a harmadik ilyen ventilátort használom itthon. Tehát szerintem kijelenthetem, hogy nálam az okos ventilátorok és úgy a Xiaomi ventilátor család is bevált. Joggal felvetődik a kérdés, hogy miért kell, hogy okos legyen? Erre legalább 4 jó okom van, de menjünk is sorba, hogy miért jó egy okos ventilátor?

Ebben a cikkben a Mi Smart Standing Fan 2-t fogom bemutatni, mivel ez egy viszonylag nagy tudással rendelkező ventilátor, amit támogatja a Sirit is, illetve rendkívül jól automatizálható a Mi Home alkalmazás segítségével.

A fehér dobozban érkező ventilátor nem csak álló, hanem asztali is lehet, tehát többféle helyre rakható. Míg a ventilátor fej függőleges bólintással kézzel, addig a vízszintes irányba már motorral is állítható, tehát balra vagy jobbra a telefonunkról is vezérelhetjük, vagy akár szólhatunk Sirinek is.

A végletekig letisztult, fehér színben kapható ventilátor rendkívül csöndes, nem recseg, nem ropog, még 1 év használat után sem. Hibátlanul teszi a dolgát, egy teljesen minőségi terméket kapunk mind külső, mind motor szinten. Szinte elképesztő, hogy mennyire halk és mennyire jól képes mozgatni a levegőt. A ventilátor egyébként egyenáramú rézhuzalos motort használ, amely nagyobb működési hatékonysággal és hosszabb élettartammal rendelkezik, mint az alumíniumhuzalos motor.

Miért is használok ventilátort?

Azt már nálam sokkal okosabb emberek is kimutatták, hogy hűvösebb szobában sokkal jobb az alvás. Az átlagember számára valahol 18-22 fok közott van az ideális hőmérséklet. Nyilván itt a vékony nők felszisszennek, de én, mint 100kg-os férfi nem tudok 25 fok felett normálisan aludni, így nyáron szükségem van valamilyen hűtő alkalmatosságra. Ez általában vagy a klíma vagy egy ventilátor, ami mellett én tökéletesen tudok aludni.

Nyilván mindenkinek más a szervezete, én például éjjel 2-3 körül már azért elkezdek fázni és persze akkor már a ventilátor sem kell, és itt jön képbe az okosventilátor, ami optimalizálható az alvásomhoz.

A fenti az egyik ok, hogy ventilátor használok, a másik pedig a spórolás. Míg napközben 30 fok fölött van a hőmérséklet, addig klímázunk, este azonban ezt már nem annyira szeretjük, mert Nóri fázik, viszont a nyitott ablak mellett még mindig bőven 25 fok felett van a városban a levegő. Nyilván vidéken ez sokkal jobb lenne, de mi nem ott lakunk. Szóval ekkor jön a spórolás, hogy ha a klíma lekapcsol és este 6 óra után van, akkor a ventilátor azonnal bekapcsol, és ez persze visszafelé is: ha a klímát bekapcsoljuk, akkor a ventilátor automatikusan kapcsoljon le. Ezen kívül persze az emberek előszeretettel szeretik bekapcsolva hagyni a ventilátorokat, mert ugye azok általában a hálóban vannak, és mikor elmegyünk, nem figyelünk oda, így egy olcsóbb ventilátor akár zárlatos is lehet, vagy pedig az egész napos használat alatt megemelheti a villanyszámlát is.

Ha mélyebben bele akarjuk ásni magunkat a lakásautomatizálásba, akkor az okos ventilátorok még többet nyújthatnak, és ebben a Xiaomi az élen jár. Amazon Alexa, Google Home, és Apple Siri támogatással is rendelkezik az app. Ez azt jelenti, hogy ha létrehozunk egy scene-t, például kapcsoljon be a ventilátor, álljon át 3-as fokozatra, majd menjen balra körülbelül 2 másodpercig, akkor bizony ezt beállíthatjuk egy Hey Siri turn on midnight fan parancsra. Ilyenkor nem fog teljes fokozaton fújni, hanem csak a szobában keringteti a levegőt. Természetesen ki is kapcsolhatjuk Sirivel valamint automatizációkat is hozzáadhatunk, hogy ha elmegyünk otthonról, akkor automatikusan lekapcsoljon. Ezek mind-mind apróságoknak tűnnek, de rendkívül megkönnyítik az életünket és persze spórolhatunk is.

A másik fontos szempont a Xiaomi Standing Fan 2-nél a minimális balra és jobbra mozgatás. Tehát nem csak bekapcsoljuk a mozgást, hanem akár csak néhány centit is balra vagy jobbra forgathatjuk. Ezt persze hangtalanul teszi, így ha éjjel túl erősre raktam a ventilátort, anélkül, hogy én felébrednék, Nóri állíthatja a sebességet és persze az irányt is a telefonja segítségével. Apróság, de számít.

Végül, de nem utolsó sorban a szellőztetésben is rendkívül fontos szerepe van éjjel. A bukóra nyitott ablaknál megfelelő levegőmozgást ad éjjelre, ami mondjuk 11-kor még bőven szükséges, éjjel 3-kor pedig már igazából túl sok. Ezt is automatizálhatjuk, hogy éjjel szép lassan lekapcsoljon a ventilátor a hajnali hűvösebb időre.

Szintén apróság, de rendkívül fontos szempont lehet még a ventilátor sebességének minimális állítása. Szinte tökéletes sebességre lehet állítani a Mi alkalmazáson belül. Nem csak 3 fokozatot kapunk, mint a legtöbb ventilátor esetén, hanem lényegében vagy 100-at. Az alig észrevehetőtől egészen a “hurrikánig” állíthatjuk, ahogy éppen szükségünk van. Kikapcsolható a csipogás, a fények, tehát éjjel hangtalanul állítható teljes mértékben.

Konklúzió

A Xiaomi Mi Standing Fan 2 szerintem rendkívül jó ár/érték aránnyal rendelkezik, ha okos ventilátort szeretnénk a lakásunkba. Nem nagyon tudtam belekötni sem hardveresen, sem szoftveresen. A Mi Home alkalmazással jól használható, Sirivel is működik, így egy Apple felhasználó számára tökéletesen integrálható a mindennapokba. Zárójelben jegyzem meg, hogy a HomeBridge alkalmazás segítségével HomeKit-képessé is tehető, valamint az Amazon Alexa támogatáshoz a szingapúri szervert érdemes használni.

Akciósan megvásárolható a xiaomishop.hu oldalon, szerintem ajánlott termék!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Hát kinek mi jön be jobban, mi a ventilátorról pont a huzat miatt szoktunk le, na meg ugye az nem hűt, ergo ha már vettem klímát akkor normálisat és amennyiben automatára állítom max csak a hőfokot kell esetlegesen változtatni időnként. pl juliusban és augusztusban szinte folyamatosan ment és már észre sem vettük hogy működik annyira hozzászokik az ember a kellemes hűvös lakáshoz (24-25 fok) Persze a távirányítója is hőérzékelős amit ahová leteszek oda állítja be az aktuális hőfokot. Jó persze nem okos, de ez az én hibám, mert mikor vettem csak wifi-re koncentráltam, hogy bárhonnan tudjam vezérelni (óráról nem lehet ez app hiány) és nem figyeltem az okos otthon kompatibilitásra. Legközelebb már fogok.

  2. Avatar for expa expa says:

    Helló! Melyik klíma az ami HomeKit kompatibilis?

  3. Nem tudom :smiley: én HomeKit-képessé tettem a Sensiboval. Egyébként ezzel @gunar kolléga is HomeKit-képessé teheti a jelenlegit :slight_smile:

  4. Avatar for gunar gunar says:

    Lövésem nincsen, csak valaki írta pár napja egy másik cikknél, hogy az ő eszközeit azzal vezérli és ott előtte szó volt a klímáról, tv-ről, stb, ebből gondoltam létezik olyan, de lehet hogy nincsen, nem tudom csak azt írtam ha legközelebb veszek klímát erre figyelek majd.

  5. Ez így baromi trendi és heppiség, a cucc se egetverő árú… de már analóg korban eleink feltalálták az időkapcsolót bruttó 2 ezerért, és hozzá bármi buta ventillátor is köthető… nincs a dolog túlgondolva? ;))

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Hát igazából igen ez az okos dolog sztem is inkább egy klímánál ok, de ha azt vesszük, hogy már van otthon okos mindene vkinek, akkor kézenfekvő ventilátorból is olyant venni szvsz. Mert persze ha kell egy venti és nincs semmi okos vezérlés otthon akkor ez fölösleges dolog, kivéve ha amúgy is benne van a következő tervben a minden okosítás.

  7. Értem mire gondolsz, de a fenti példákat hogyan oldod meg dugóval :smiley: Sebesség, irányíthatóság, stb… :slight_smile: Azt is mondhatjuk okosnak, de inkáb nem az.

  8. Üdv, lehet rám gondolsz, nekem egy Broadlink RM 14 Pro vezérli ezeket. Fel is lehet neki tanítani IR vagy RF távirányítókat, ha épp nincs benne a kb. 50.000 eszköz között valami ami előre be van állítva…

  9. Avatar for gunar gunar says:

    Szia!
    Lehet nem tudom, csak olvastam és utána megnéztem a klímát is meg a Samu tv-met is és a fene enné meg őket egyik sem kompatibilis a HomeKit-tel. Pedig a Samu tv-k kicsivel utána már tudják állítólag, hogy mennyire azt nem tudom, de ha ezt lecserélem majd akkor kiderül az utódja esetében.
    Azért is írtam, hogy ezután figyelek majd ilyenre is, mivel az app készítők a cégeknél szarnak rá, hogy a watch-ról is lehessen irányítani a telóról simán vezérelhető eszközöket.

  10. De az, hogy alapból nem HomeKit-es attól még azzá tudod tenni. Persze nem a gyári alkalmazással hanem egy kiegészítővel. Írd le milyen klíma és @SzifonAdmin megmondja neked mit kell hozzá venned, hogy HomeKit-es legyen. (Bár fent már említett egyet). :wink::slightly_smiling_face:

  11. Avatar for gunar gunar says:

    Tudom, amit írt az elvben jó is lehet és nem is az a baj, hogy nem lehet esetleg kerülő megoldást találni. Csak én szeretem az 1xűséget mert abban kevesebb hiba rejlik a tapasztalat szerint.

  12. Ez tény, egyszerűbb csak megvenni, bedugni és használni én is ennek a híve vagyok, de sajnos vannak dolgok amik nem kompatibilisek, de viszont nagyon jó termék és csak így tudod hozzáadni, én is megvettem a Homey-t és egy 1-2 dolgot hozzáadtam a HomeKit-hez nagyon egyszerűen, és valószínű gazdaságosabb a meglévőt tovább okosítani mint egy újra lecserélni, legalábbis egy klímánál.

  13. Avatar for gunar gunar says:

    Na persze, főleg mivel tavaly rakták fel őket, csak igazából nem gondoltam előre ezekbe bele, ezért is kell majd máshogyan megoldanom. A Sensibo ahogy tegnap néztem erre egészen jó is lehet majd, ha odáig jutok a sorban :sleepy:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for OMEGAfan Avatar for grofzero Avatar for expa Avatar for gunar Avatar for SzifonAdmin Avatar for 83miki83