fbpx Skip to content

Az Apple okostelefon kínálatában nincs iPhone nano. De egy mostanában napvilágra került email tanulsága szerint, melyet Steve Jobs írt, nyilvánvalóan volt egy alternatív idővonal, ahol létezett. Ebből az emailből az is kiderült, hogy az Apple egy ponton fontolgatta, hogy elkészít egy ilyen telefont, de azt végül mégsem kaptuk meg.

Még 2011-ben, amikor az iPhone 4 volt a fő csapásvonal, az Apple fontolóra vette a készülék kisebb verziójának bevezetését, melyhez olcsóbb ár is társult volna. Az említett email, amelyet az Apple kontra Epic Games per során megosztott dokumentáció részeként fedeztek fel az év elején, most a The Verge jóvoltából került nyilvánosságra.

Ezt az emailt Steve Jobs 2010 októberében küldte el, és tartalmazza egy, a vállalatnál tervezett stratégiai értekezlet napirendjét. Egy konkrét pont az iPhone nano tervét mutatja, amely a “költségcél” és “Jony” alpontokat is tartalmazza. Ez utóbbi valószínűleg azt mutatta, hogy Jony Ive, az Apple korábbi formatervezési vezetője bemutatja, min dolgoznak éppen.

Érdekes módon az email tartalmaz egy “2011-es stratégia” feliratot is, amelynek egyik alpontja a következő: “létrehozni egy olcsó iPhone modellt, az iPod touch alapján, ami az iPhone 3GS utódja lehet”. Amint azt az eredeti jelentés is megjegyezte, nincs egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogy ez ugyanaz az iPhone nano eszköz, amelyre a stratégiai tervezésénél később utaltak, vagy egy teljesen más termék, amelyet az Apple egyidejűleg fontolgatott.

Az Apple korábban is használta már a “nano” kifejezést: az e-mail elküldésekor már a piacon volt a hatodik generációs iPod nano modell. Ez a termékcsalád akkoriban hatalmas népszerűségnek örvendett. Ha az Apple piacra dobott volna egy iPhone nano készüléket, valószínűleg az is siker lett volna. Különösen annak a törekvésnek az ismeretében, mely az árcédula karcsúsítására irányult. (Alsó képünk illusztráció.)

Ez azonban nem az egyetlen említés egy nano termékről a felfedezett emailekben. Az eredeti jelentés megjegyzi, hogy még 2007-ben Steve Jobs emailt küldött egy “Super nano” nevű dologról is:

Itt feltehetőleg a 2008-as év első felében megjelent, negyedik generációs iPod nano készülékről volt szó. A termék tényleges részletei azonban ismeretlenek maradtak. Jó móka lenne, ha az Apple visszahozná a “nano” márkanevet, de úgy tűnik, hogy egyelőre be kell érnünk a “mini” kifejezéssel.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Ez tök jó, főleg hogy a hírek szerint még a mini-t is el akarják kaszálni a jövőben. Igaz itt ugye elkövették a bevezetési hibát, rosszkor csinálták az SE2 után rögtön. Lehet direkt, hogy megnyugtassák a sok mini hívőt, “látjátok megcsináltuk és nem kellett, nem jött be elég sok embernek” majd visszatérnek a régi szisztémához nyugodtan, mert nem fog újra felmerülni érdemben a kicsi iPhone.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for gunar