fbpx Skip to content

A 9to5Mac értesülései szerint az Apple külső kijelzőt fejleszt, amely egy A13 chipet is tartalmazni fog. A Neural Engine-nel felvértezett A13 chip a jelek szerint eGPU-ként, azaz külső “videokártyaként” funkcionálhat majd.

A kijelzőbe épített CPU/GPU hasznos külső segítség lehet a Mac-ek számára az összetett grafikák megjelenítésében, jelentős terhet levéve a rendszer belső erőforrásairól. Elképzelhető az is, hogy az Apple egyesíti a kijelző és a Mac SoC-jának erejét, így még nagyobb számítási teljesítményt kínálva  az intenzívebb grafikai feladatok futtatásához.

Az Apple 2011 és 2016 között forgalmazta nagy sikerű Thunderbolt Display nevű kijelzőjét, melyet elsősorban stúdió célokra szánt. A termék időtállóságát jelzi, hogy még napjainkban is sok helyen teljesít szolgálatot a 27 hülvelykes monitor. Figyelemre méltó egyébként az is, hogy a külső design 10(!) év távlatában sem tűnik ósdinak, elavultnak, bár a kávák kicsit ducik a mai szemmel nézve. 🙂

 

A piaci kivezetést követően sokan reménykedtek egy esetleges utódban az ezt követő években. Természetesen tucatnyi híresztelés is keringett a világhálón. 2019-ben aztán megérkezett az üdvöske, 32 hüvelykes méretben, Pro Display XDR néven. A kávák diétáztak, az árcédula pedig a professzionális szegmensbe lőtte a kijelzőt. Ebben a ligában kifejezetten jó ár/érték aránya van az Apple termékének, tekintve a lefedett színskálát, a kivitelezési minőséget és egyéb szolgáltatásokat.

A 9to5Mac úgy véli, hogy az A13 chippel ellátott kijelző a Pro Display XDR helyettesítője lenne. Előfordulhat az is, hogy a jövőbeni monitorba kiadáskor az A13-nál erősebb chip kerül majd, ami egyébként az iPhone 11-es szériában debütált.

Az Apple a hírek szerint mindemellett a Pro Display XDR kijelző megfizethetőbb árú alternatíváján is dolgozik. Ez a kijelző elkülönül majd a Pro vonaltól, hiszen SoC-ot nem fog tartalmazni, és egyéb kompromisszumokat is kötnünk kell majd.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok