Kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo most az Apple Watch következő generációjával kapcsolatban osztotta meg előrejelzéseit.
Ha lehet hinni jóslatainak, akkor az ősszel bemutatásra kerülő Series 7-es Apple Watch-ba nem kerülnek új, egészséggel kapcsolatos érzékelők, mert az Apple-nél úgy döntöttek, hogy inkább ebben az évben a jobb akkumulátor-üzemidőre hajtanak.
Kuo jóslata egybevág Mark Gurmanével, aki a Bloombergnél azt nyilatkozta, hogy valószínűleg idén nem kerül új érzékelő az Apple Watch-ba, de 2022-ben érkezhet egy hőmérő és a távolabbi jövőben pedig vércukor mérőre is számíthatunk.
De mit is mondott Kuo? Igazából két újítást emelt ki: egyrészt számíthatunk az Apple Watch történetének legnagyobb design fejlődésére, idén ugyanis az óra beáll az iPad Pro-val kezdett szögletes design vonalba. Ez éles váltás lesz, így jobb, ha felkészülsz megválni a lekerekített szélektől.
A másik nagy újítás pedig a kétoldalú S7-es SiP (System in Package) chip lesz, ami lehetővé teszi majd a cég számára, hogy helyet szabadítson fel az óra belsejében. Erre az extra helyre az Apple tehetne akár új érzékelőket is, de ha hihetünk Kuo-nak, akkor az Apple idén inkább arra koncentrál, hogy az akku kapacitását növelje.
Óriási ugrásokra nem érdemes számítani, csak olyan előrelépésekre, mint amik tavaly történtek. A 44 mm-es Apple Watch Series 6-ba például 3,5%-kal nagyobb akkumulátor került, mint elődjébe, a 40 mm-es változatnál pedig 8,5%-kal nőtt a kapacitás.
Sokan vágynak több napos üzemidőre, de az az Apple Watch jelenlegi koncepciójával szinte megvalósíthatatlan. Mindenesetre a nagyobb akku könnyebben lehetővé teszi majd az alvásfigyelést és hosszútávon is jól jön majd, amikor már az óra akkuja nem bírja olyan jól, mint új korában.
Az újratervezett design mellett korábban érkeztek olyan pletykák is, hogy az Apple Watch Series 7 jobb vezeték nélküli képességekkel rendelkezik majd, pontosabb lesz benne U1 chip, vékonyabb lesz a kijelzője körüli kerete és hogy a kijelzője egy új laminálási technológiával készül.
Úgy tűnik, hogy ez egy izgalmas év lesz az Apple Watch számára, te várod már?
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.