Néhány hete, talán hónapja már találkozhattak az Apple felhasználók azzal a hibával, hogy ha YouTube videót küldenek iMessage-ben, akkor bizony az előnézet nem jelenik meg, hanem helyette csak a Before you continue to YouTube, azaz a Mielőtt tovább lép a YouTube-ra felirat. Joggal felvetőtik a kérdés, miért?
A probléma persze a GDPR és az, hogy teljesen hülyén sikerült ezt kötelezővé tenni az EU országok számára. Mindent is meg kell kérdezni a felhasználótól, és annak azt el kéne fogadnia. Ez rendkívül zavaró lehet sok esetben, mert ha nem fogadunk el mindent, akkor újra megkérdezi, ha elfogadunk mindent, akkor pedig olyan, mintha “nem létezne” a GDPR. Ennek tett most eleget a YouTube / Google, és emiatt nincs előnézetünk, de nézzük meg mélyebben.
Szóval ahogy az Apple megpróbálja a személyazonosságunkat elrejteni, úgy természetesen sem a Google, sem a YouTube nem fogja tudni, hogy mi már egy bejelentkezett felhasználók vagyunk, legalábbis nem az iMessage-ben.
Ezzel eddig nem volt gond, mert nem feleltek meg a cookie-k (sütik) az EU szabályainak. Azonban most ezen változtattak, tehát, ha nem tudjuk megmondani, hogy korábban már jártunk az adott oldalon, akkor bizony előkerül az alábbi ablak, amit el kell fogadni:
Ezt például Inkognitó módban lehet a legkönnyebben előhozni, és már egy beállított Google kereső kezdőoldalnál is felugrik, tehát rendkívül zavaró, ha valaki nem használja a Google szolgáltatásait, vagy éppen nem szeretné, hogy kövessék.
Tehát ha csak néhány cookie-t fogadunk el és nem az összeset, akkor minden egyes alkalommal kezdhetjük elölről – kivéve, ha mindent elfogadjuk. Bár utóbbi akkor sem fog működni Inkognitó módban.
(Ismerős, nem?)
Jelenleg erre nincs megoldás, mert az iMessage nem küld semmilyen adatot rólunk a Google-nek, mi pedig így mindig Inkognitó módban vagyunk az Üzenetek alkalmazásban addig a pontig, ameddig meg nem nyitjuk a videót. Tehát ezt leginkább Google-nek kellene megoldania, hogy újra legyenek előnézetek.
Amennyiben persze talál valaki erre megoldást, nyugodtan ossza meg velünk hozzászólás formájában.
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.