The New York Times: 10 éven belül Tim Cook elhagyhatja az Apple-t

Kara Swisher interjút készített Tim Cookkal, az Apple vezérigazgatójával, melyben feltette a kérdést, hogy Cook 10 év múlva is az Apple-nél szeretne-e dolgozni.

Cook pedig azt mondta, hogy 10 év múlva nem ő szeretné vezetni a céget, igaz hozzátette, hogy nincs még számára végdátum kitűzve. Mindenesetre így a leváltása belátható távolságba került.

Nézzük meg a kérdéses interjú részletet:

Cook: Még 10 év? Aligha. De azt elmondhatom, hogy most nagyszerű érzés és még nincs a láthatáron a vég. De tíz további év elég hosszú idő, annyit már valószínűleg nem leszek itt.

Swisher: Mit tenne, ha nem az Apple-t vezetné?

Cook: Ötletem sincs, mert annyira szeretem ezt a vállalatot, hogy nehéz nélküle elképzelnem az életem. Így erre majd csak akkor fogok tudni válaszolni, ha már nem leszek itt. Azt hiszem, talán olyan gyorsan futok, hogy nem is igazán gondolok minderre addig, ameddig már nem futok tovább. Ez így érthető?

Swisher: Talán elmehetne szabadságra?

Cook: [nevet]

Az Apple vezetői kara az elmúlt években jelentősen átalakult. Jony Ive, Dan Riccio és Phil Shiller mind olyan emberek voltak, akikről azt hittük, hogy elengedhetetlenek a cég működéséhez, de Cook megoldotta, hogy nélkülük is mozogjon a gépezet.

Tim Cook 1997-ben került az Apple-hez és 2011-ben Steve Jobs halála után lett a vezérigazgató. Cook tavaly ünnepelte 60. születésnapját, így egyáltalán nem vészjósló arról beszélgetni, hogy ki fogja váltani őt.

Tavaly a Bloomberg úgy vélte, hogy az Apple vezetőségéből Jeff Williams és John Ternus állnak a legjobban, hogy vezérigazgatók legyenek, ha Tim Cook esetleg visszalépne.

Tim Cook alapvetően nagyon jól vezette az Apple-t, de bőven készített a cég megkérdőjelezhető termékeket és kritizálható szoftvereket, így sokan örülnének már egy vérfrissítésnek.

Most már tudjuk, hogy ha úgy alakul minden, hogy azt Cook tervezi, 10 év múlva meg is érkezhet a friss vezetés kedvenc cupertinói vállalatunk élére.

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. gunar says:

    Hát nem tudom, de ezzel az M1-es procival azért nem lőtt nagyon mellé a cég ahogy látszik és ki tudja mit tartogatnak még. Ez majdnem olyan erősre sikerült mint anno az iPhone, bár nem új termék.

  2. Lehet nem lenne baj ha egy véres szájú Boss lenne. Mint a Jobs.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!