fbpx Skip to content

Először az Apple oldalán jelent meg egy baljós felirat, majd később a cég hivatalosan is bejelentette: vége az iMac Pro-nak, már csak a készleten lévőket szórják ki.

Azt javasolják, hogy vegyél helyette 27 colos iMac-et, de tudjuk, hogy az igazán bölcs dolog most a várakozás, hiszen hamarosan jön az Apple Silicon iMac.

Az iMac Pro-t az Apple még 2017-ben mutatta be és azóta nem igazán frissítették, ezért várható volt, hogy hamarosan eljön a vég a gép számára. Ennek ellenére meglepő, hogy pont most döntött úgy az Apple, hogy ezt fel is vállalja.

Azoknak, akik az iMac Pro-ra vágytak, az Apple a tavaly augusztusban frissített 27 colos iMac-et vagy a 2019 decemberében kiadott Mac Pro-t javasolja.

Ezek egyike sem hangzik igazi alternatívának, de a sokat pletykált, újratervezett, Apple Silicon chippel felszerelt új iMac annál inkább, így valószínűleg sokan úgy döntenek, hogy inkább megvárják, mivel rukkol elő a cupertinói cég idén az asztali gépek terén.

Szegény iMac Pro csak azért létezett, hogy az Apple tudjon egy profiknak szánt asztali gépet árusítani 2017-ben, amikor már roppant ciki volt a 2013-as Mac Pro, de még nem készültek el a 2019-es modellel.

Így egy új architektúra hajnalán már nincs szükség egy ilyen termékre a palettán.

Neked hiányozni fog az iMac Pro?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for expa expa says:

    feléért sem kellene, nem fog hiányozni. Inkább Silicon…

  2. Persze mert konkurencia a Mac Pro alap felszereltségének. Az M1 jó de azért ekkorát nem ugrik. :man_shrugging:t3::desktop_computer: Az a kávéház még nem nyitott ki.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for expa

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for expa expa says:

    feléért sem kellene, nem fog hiányozni. Inkább Silicon…

  2. Persze mert konkurencia a Mac Pro alap felszereltségének. Az M1 jó de azért ekkorát nem ugrik. :man_shrugging:t3::desktop_computer: Az a kávéház még nem nyitott ki.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for expa