fbpx Skip to content

Sokunk számára fontos dátum a 2007, amikor is megjelent az Apple első okontelefonja. Az Apple közel 14 évvel ezelőtt, 2007. június 29-én indította útjára az iPhone első változatát, amelyet még annak az évnek az elején, január 9-én mutatott be Steve Jobs. Az iPhone megjelenése nagy port kavart és azonnal meghódította a mobiltelefon ipart, ami azóta is rendületlen.

Eddig keveset hallottunk az első iPhone modell gyártásáról, de néhány, az Apple által időközben letiltatott képnek köszönhetően most úgy tűnik, hogy kicsit beleláthatunk, hogyan is készült az Apple első okostelefonja.

Michael Potuck, a 9to5Mac szerkesztője vette észre először, hogy a Twitteren soha nem látott képek jelentek meg az első iPhone gyártásáról. A képek 2007 tavaszán készültek, amelyeken keresztül betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé. Az első generációs iPhone hazánkban hivatalosan nem volt megvásárolható, de világszerte körülbelül 6,1 millió darabot adtak el belőle.

A képeket az Apple egy korábbi mérnöke, Bob Burrough osztotta meg, akinek az Apple Watch-ban és az iPhone-okban lévő Taptic Engine is köszönhető, továbbá közreműködött az egyes iPhone, iPad és Apple Watch modellek gyártásában is. Nem utolsó sorban pedig Bob a Kickstarteren futó kampány, a Looking Glass Portrait alkotója, ami egy holografikus kijelző, amelyre személyes fotóinkat vihetjük át.

Sajnos az eredeti tweetet közben a szerzői jog tulajdonosa (azaz az Apple) letiltatta… ?

Viszont az internet sosem felejt ?, így az archive.org jóvoltából még most is előszedhetőek a megosztott képek. ??

Azt érdemes észben tartani, hogy a gyártósorok esetén a fenti képeken láthatóhoz hasonló megoldás nem igazán létezett az iPhone előtt, legalábbis nem ilyen jellegű méretekben, ami még manapság is érdekesnek tekinthető, még ha újabban már sokkal nagyobb mennyiségben gyártatja le az Apple az egyes készülékeket.

Te hogy emlékszel vissza az első iPhone megjelenésére?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.