fbpx Skip to content

A Samsung, a Motorola és sok más gyártó már előállt különböző, összehajtható kijelzős eszközökkel, de az Apple egyelőre nem lépett be erre a piacra.

Most egy friss pletyka szerint úgy tűnik, hogy jól haladnak két összehajtható iPhone prototípusával is, amik már bírják a strapát is a belső tesztelések alapján.

Az információ forrása a United Daily News portál, akik úgy vélik, hogy az Apple hajlítható iPhone prototípusai átmentek a cég belső tartóssági tesztjén, ami egészen nagy szó. Ha minden igaz, több különböző konstrukcióval is játszanak a cégnél: van olyan, ahol a kijelző hajlik (mint például a Samsung Galaxy Z Fold esetén), és olyan is, ahol csak az eszköz, de valójában két külön kijelzőből áll (mint a Microsoft Surface Duo).

Magukat a prototípusokat a United Daily News szerint a Foxconn shenzheni gyárában készíttette az Apple és a teszteket is ott végezték el rajtuk, de ezek még nem teljes készülékek, hanem elvileg még csak a hajtogatást lehetővé tévő zsanér tartósságát vizsgálták velük. Ez az állítás viszont ettől függetlenül is ellentmond annak, hogy titokban lehessen tartani egy új terméket annak bemutatása előtt, és hogy az Apple ezeket épp emiatt jellemzően “házon belül” oldja meg, hogy ezzel is megakadályozza az információk esetleges korai kiszivárgását.

A jelentés természetesen arra is kitér, hogy még nagyon korai stádiumban van a hajlítható kijelzős iPhone projektje és simán előfordulhat, hogy nem is kerül a napvilágra soha egy ilyen termék.

Te melyik verziónak örülnél? A két kijelzősnek vagy a hajlítható kijelzősnek?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for rXc rXc says:

    Ezerszer jobban örülnék ha megcsinálnák az ujjlenyomatolvasót a képernyőbe integrálva. Egyébként is hiányzik, de most a maszkviselés miatt meg egyenesen létkérdés lenne hogy ne kelljen a FaceID-val vacakolni.

    Hajlítható iPhone? Minek?

  2. Avatar for gunar gunar says:

    Amikor fel akarod oldani kidugod az orrodat a maszkból és már jó is. Legalábbis nálam így jó.

  3. Nem hiszem, hogy tetves maszkviselésre kellene alapozni egy fejlesztést! Úgy sem fogjuk(remélem)már sokáig hordani ezt a szart! Addig meg lehúzom a maszkot, vagy beütök 4 számot a kijelzőn!

  4. Ez igaz, de az is tény h sok helyzetben sokkal jobb az ujjlenyomatolvasó. Most váltottam S10-ről és a legnagyobb bajom a FaceID. Plusz persze h a rohadt értesítőled, és az always on :smiley:

  5. Avatar for gunar gunar says:

    Szokás kérdése, meg persze a használati körülmények is megvétózhatják a F-ID hatékonyabb működését egyes esetekben. Nekem kb 1 hét volt amikor az SE után az Xs-t használni kezdtem és szinte már mellé sem nyúltam, bár nehéz is mert ugye amikor ránézel már felold, míg a T-ID esetében akkor még csak az ujjamat helyeztem éppen.
    Most hogy visszatértem a kicsi telóhoz, 12Mini, párszor rányúltam a készenléti módba helyezésnél a tetejére mint az SE és az előző telóknál azt megszoktam, pedig 2 éve nem használom ott a gombot.
    Csak a méret miatt, meg a párom telója volt párszor a kezemben (SE) és a megszokás amit 2 év után is a kezem rááll ha kisebb a teló ott keresi a gombot. Érdekes, de másnál is olvastam hogy mellényúlt. :grinning:
    Az értesítő led helyett van valami villogás a vakuval, de nem akarok hülyeséget írni, én nem használom.
    Az Always on helyett vegyél órát hozzá és fel sem fog tűnni pár nap után a hiánya :crazy_face: a sok előny mellett

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rXc Avatar for Szifon Avatar for baloghadam74 Avatar for ahorvathkaroly Avatar for gunar