fbpx Skip to content

Sokaknak nem volt meglepetés az, amikor az Apple megerősítette, hogy az iPhone 12 doboza nem fogja tartalmazni a hálózati adaptert.

A Samsung akkor egy, a mai napra már törölt bejegyzéssel szúrt oda az Apple-nek, amelyben elsősorban épp azt említették meg, hogy ők bizony adnak a készülékük mellé hálózati adaptert is.

A HT Tech számolt be arról, hogy az október 13-án a Samsung a Facebook oldalán közzétett, de azóta szép csendben eltávolított bejegyzés azon élcelődött, hogy a telefonjaik a legjobb kamerával, akkumulátorral, teljesítménnyel, memóriával és 120 Hz-es kijelzőkkel rendelkeznek – és nem utolsó sorban még hálózati adaptert (töltőt) is adnak a hozzájuk.

Egyes források azt állítják, hogy a Samsung ugyancsak követi az Apple-t, és az új, január 14-én megjelenő Galaxy S21 telefonok dobozából kihagyja a hálózati adaptereket.

A Samsung okostelefonjai néhány éve már USB-C-kompatibilisek, tehát ha valóban az Apple nyomdokaiba lépnek a töltő megvonásával, akkor valószínű, hogy a doboz egy USB-C–USB-C kábelt fog csak tartalmazni tartozékként. Ez pedig igazából csak annyiban különbözik az Apple kábelétől, hogy mindkét vége USB-C-s. A iPhone 12 doboza egy USB-C-Lightning kábelt tartalmaz, egy olyan kábelt, amelyet a felhasználók többsége nem használ, vagy ha igen, akkor is leginkább USB-C-vel ellátott MacBookokkal.

Az Apple még ősszel, a környezetvédelemre hivatkozva jelentette be a döntését, azt állítva, hogy a legtöbb felhasználónak már van kompatibilis hálózati adaptere – csak az jellemzően USB-A-s aljzattal rendelkezik (hiszen a korábbi kábelek is USB-A-s végűek), és így nem használható az új iPhone-ok mellé kapott, USB-C-s végű kábellel.

A Samsung után pedig a hírek szerint már felkészült erre a lépésre a Huawei és a Xiaomi is, és várhatóan hamarosan náluk is kikerül a készülékek mellé kapott tartozékok közül a hálózati adapter.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.