fbpx Skip to content

December 14-én, néhány nap múlva elstartol az Apple saját, minden eszközén futó sportszolgáltatása, a Fitness+. Ez az új szolgáltatás külön , de az Apple One előfizetési csomagban is elérhető lesz – de Magyarországon egyelőre még nem.

A Fitness+ megjelenésének apropójából az Apple új sport felszereléseket kezdett el árusítani a boltjaiban, hogy ha valakinek így az egyszerűbb, akkor náluk is megvehesse őket és ne kelljen egy sportáruházat keresnie.

Számos különböző edzés fajta közül lehet majd választani, amelyekben csak az a közös, hogy az Apple Watch meglétét teszi kötelezővé a cég Series 3 vagy újabb modell meglétével, hiszen így tudják majd személyre szabni az edzéseket és mérni az eredményeket. Az órán kívül csak rajtunk múlik, hogy milyen eszközigényű edzést választunk, hiszen akinek van otthon szobabiciklije, az majd mehet simán spinning edzésekre is, de annak sem kell aggódnia, akinek még egy súlyzója sincs otthon, mert az edzések jó része úgyis saját testsúlyos, maximum egy csúszásmentes matrac lesz szükséges hozzá.

A sportolni vágyók számára az Apple sporteszközöket is elkezdett mostantól kínálni, amelyek ugyan nem saját gyártásúak, de megfelelnek a cég magas elvárásainak és amennyire lehet, környezettudatosak is.

Mostantól könnyedén lehet a szerencsésebb országokban vékony jógamatracot, vastagabb jógamatracot, jógakockát vagy akár okos ugrókötelet is rendelni, közvetlenül az Apple-től. Azonban ha jobban megnézzük az Apple Store sporteszközeinek részlegét, akkor számos egyéb okos sporteszközt is találhatunk itt. Ilyen például a Lumos okos bicikilis sisak, a NURVV okos futós talpbetét vagy épp a FORM okos úszószemüvege is, szóval aki úgy gondolta, a sportolást nem lehet vagy nem érdemes “felokosítani”, az bátran nézzen körül, mert van nem is egy, valóban hasznosnak tűnő eszköz itt.

Te hogyan sportolsz otthon?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Szoba bicikli és ellipszis tréner van. Ugrokötél nem is lesz. Had jöjjön az app. Veressük. :muscle: Üdv németből. :de:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon

Népszerű hozzászólások

  1. Szoba bicikli és ellipszis tréner van. Ugrokötél nem is lesz. Had jöjjön az app. Veressük. :muscle: Üdv németből. :de:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon