fbpx Skip to content

Megérkezett a karácsonyi szezon! Ezt talán csak annak újdonság, aki a koronavírus miatt ki se tette a lábát a lakásból és nem látta a karácsonyi díszvilágítást a plázákon, nem járt műanyag fenyőkkel telezsúfolt hipermarketekben maszkos emberek közt, vagy nem találkozott olyan, random helyeken felbukkanó karácsonyi díszekkel, mint például az iroda büféjében megjelenő indokolatlan rénszarvas és társaik.

Kevesebb mint három hét és itt a karácsony, ideje komolyan elkezdeni foglalkozni az ajándék készítéssel, beszerzéssel, mert idén tuti, hogy a futárszolgálatok le lesznek terhelve és a bolti vásárlás vagy nem lesz éppen a legokosabb dolog, vagy hát a korlátozott nyitva tartás miatt lesz tumultus. Évek óta segítjük a kütyü szerelmesek dolgát néhány, általunk jónak vélt termék ajánlásával, akár ők ajándékoznak, akár őket ajándékozzák meg. Próbáltuk ez a listát úgy összeállítani, hogy gyerekektől felnőttekig, nőktől férfiakig mindenki találhasson benne neki tetsző terméket. Na de nézzük is, szerintünk mivel nem lehet idén melléfogni karácsonykor.

Pitaka Aramid MagEZ iPhone 12 Pro carbon tok

A Pitaka egy merev, érdekes textúrával rendelkező tok. Maga a termék aramidból készül, ami egy rendkívül masszív, kevlár típusú anyag, de annál jóval erősebb és könnyebb. Tehát lényegében elmondhatjuk, hogy golyóálló az iPhone tokunk, viszont ami talán ennél is fontosabb szempont lehet, hogy szinte törhetetlen és rendkívüli védelemmel látja el a készüléket. A védőtok nem csak az esésekkel és a karcolásokkal szemben biztosít megfelelő védelmet, hanem egyúttal igazán fényűző megjelenést is kölcsönöz az iPhone 12 készüléknek. Az aramid nagyszerű tulajdonságainak köszönhetően a tok minimális súllyal és vastagsággal büszkélkedhet.

Intelino okos játékvonat

A vonatok iránti érdeklődés a gyermekek körében évtizedek óta töretlen, mindegy, hogy modellvasútról vagy LEGO változatról van szó, mindegyikkel imádnak játszani. Olyan világban élünk mostanság, hogy már szinte mindenből létezik okos változat, így nem meglepő módon létezik már okostelefonnal irányítható játékvonat is. Nagy előnye az Intelino okos játékvonatnak, hogy USB-ről tölthető a mozdony, nem úgy, mint az új LEGO vasút.

iHealth Fit HS2S okosmérleg

Az iHealth Fit egy Bluetooth-os okosmérleg, amely méri a testsúlyunkat és kiszámolja/megbecsüli a különböző testösszetételünk adatait, mint például BMI, testzsír-index, sovány testtömeg, izomtömeg, csonttömeg, testnedvek és zsigeri zsír osztály. Az eredményeket a kijelzőjén vagy az okostelefon képernyőjén az iHealth MyVitals alkalmazás segítségével követhetjük nyomon. Az iHealth Fit mérleghez csatlakoztatott test-elemzési skála méri a testsúlyt, kiszámítja a testzsírt és megjeleníti azokat a háttérvilágítású képernyőn. Az új ITO technológiának köszönhetően ez a mérleg kiszámítja/megbecsüli a BMI-t és a különböző testtömegeket, hogy jobban megértse a testsúly eloszlását. Továbbfejlesztett kialakításával és karcsú alakjával az iHealth Fit mérlegek kiválóan néznek ki a fürdőszobában.

Baseus Rib Qi vezeték nélküli gyorstöltő 15W

A Baseus Rib egy elegáns és funkcionális vezeték nélküli töltő, amire a kis tartókarjainak köszönhetően állóban és fekvőben is feltehetjük telefonunkat tölteni. A tartó alumíniumból készült, ami elegáns dizájnt kölcsönöz a terméknek és töltőrész felülete csúszásgátlóval van borítva. Maximum 15W-os gyorstöltésre képes és hagyományos USB csatlakozós kábellel érkezik a dobozában. Kiválasztó választás lehet azok számára, akik szeretnék már elhagyni a kábeleket az mindennapjaikból.

Tech-Protect Chainband Apple Watch 40mm / 38mm fém szíj

Az Apple Watch-ra még mindig sokan csak kütyüként tekintenek, pedig annál jóval több, egy ékszer, divat kiegészítő is egyben. Egyre több olyan nő csuklóján is láthatunk Apple Watch-ot, akiknek a stílusába egy kütyü nem férne bele, de egy ékszer annál inkább. A Tech Protect a Chainband szíjával őket vagy párjukat célozták meg. Szerintünk egy ilyen szíj tuti befutó lehet karácsonyra.

Sphero Mini robot

A népszerű, széles termékkínálattal rendelkező, robot játékokat gyártó Sphero terméke a Droid Mini, egy különleges, zsebbe tehető társ, amely lenyűgözi a gyermekeket és kamaszokat egyaránt. Ez a robot tulajdonképpen egy gömb, amiben egy erős giroszkóp és egy gyorsulásmérő található. Képes reagálni az okostelefon által adott jelekre, intuitív irányítással lehet gyorsítani, lassítani vagy megváltoztatni a mozgás irányát. Ez a csodálatos játék sok órányi szórakozást biztosít, ahol minden alkalommal más és más játékban lesz részünk. Megvásárolni itt lehet!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb hiba) a kütyüvásárlás ajánaékba. Ebből keletkeznek a teljesen vagy részben kihasználatlan otthoni fölösleges (és nem kedvelt) kacatok. :slight_smile:

    Kivétel ha valaki előre megmondja cikkszámmal rendelési számmal, hogy mi legyen az ajcsi :slight_smile:

  2. Azoknak egy tipp aki kevesebbet akarnak költeni. Az iHealt mérleg első generációs az eBayen 12 € körül van. A cikkbe a 2 generáció szerepel. Kellemes ünnepeket :snowflake::christmas_tree::santa:t2:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for kopemagus

Népszerű hozzászólások

  1. Az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb hiba) a kütyüvásárlás ajánaékba. Ebből keletkeznek a teljesen vagy részben kihasználatlan otthoni fölösleges (és nem kedvelt) kacatok. :slight_smile:

    Kivétel ha valaki előre megmondja cikkszámmal rendelési számmal, hogy mi legyen az ajcsi :slight_smile:

  2. Azoknak egy tipp aki kevesebbet akarnak költeni. Az iHealt mérleg első generációs az eBayen 12 € körül van. A cikkbe a 2 generáció szerepel. Kellemes ünnepeket :snowflake::christmas_tree::santa:t2:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for kopemagus