fbpx Skip to content

Nem sokkal az október 13-i bemutató után kiderült az is, hogy mennyi RAM került az Apple új telefonjaiba.

Sajnos úgy néz ki, hogy az Apple pont a memórián spórolt az olcsóbb iPhone 12 modelleknél, így ha fontos számodra a RAM mérete, kénytelen leszel a Pro modelleket választani.

Na de mennyi is az annyi? Az Xcode 12.1-es verziójában talált fájlok alapján az iPhone 12 Pro-ban 6 GB RAM lesz, míg a sima iPhone 12-ben csak 4 GB. Ezt először a Hiraku névre hallgató Twitter felhasználó vette észre:

A 4 GB megegyezik a tavalyi iPhone 11-ben találhatóval, így önmagában nem lenne elszomorító a memória ténye, de az, hogy a Pro modellek idén 2 GB-tal többet kaptak, már sajnálatos különbség a nem Pro modelleket választók számára.

Ez a memóriahiány okozhatja azt, hogy néhány funkció nem elérhető az olcsóbb iPhone 12 modelleken, mint például a 60 fps-es HDR Dolby Vision videofelvétel (ezt ugyanis csak 30 fps-sel tudják) vagy a ProRAW képformátum. Ezekhez valószínűleg kell a több RAM.

Persze igazából nem lehetünk őszintén bánatosak a 4 GB RAM miatt, hiszen idén az olcsóbb iPhone-ba is került OLED-kijelző, szóval azért még mindig kisebb a különbség a sima és a Pro iPhone-ok közt, mint tavaly ilyenkor.

Ez igazából csak azok számára lehet lényeges, akik hosszútávra terveznek, hisz a 4 GB ma nem kevés, de lehet, hogy 4-5 év múlva pont emiatt lesz lassú az akkori iOS az iPhone 12-n, de még pont használható az iPhone 12 Pro-n.

Szerinted mennyire zavaró, hogy az Apple spórolta a RAM-mal az olcsóbb iPhone modellek esetén?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!