Apple One: Apple Music, Apple News+ és Apple TV+ egy csomagban?

Már régóta pletykálnak arról, hogy az Apple azon dolgozik, hogy különböző előfizetéses szolgáltatásait egy csomagba összefűzze. Eddig erre az „Apple+” néven hivatkoztak, de most úgy tűnik, hogy Apple One lesz a neve.

Legalábbis a 9to5Google erre utaló nyomokat talált az androidos Apple Music alkalmazás kódjában, ami egész jó forrásnak tűnik.

A 3.4.0-s verziójú androidos Apple Music alkalmazás kódjában olyan szövegek találhatóak, amikből kiderül, hogy az Apple Music-ról Apple One-ra való átállás egyszerű és hogy ha előfizetsz Apple One-ra, akkor nem fogja a jövőben az Apple Music-ot is külön levonni az Apple.

Emellett az is kiderült, hogy az Apple One előfizetés menedzseléséhez kezdetben iPhone, iPad, Apple TV vagy Mac lesz szükséges, vagyis azok, akik csak egy androidos eszközzel rendelkeznek, nem válthatnak majd a kedvezőbb Apple One konstrukcióra.

Sajnos ennél többet nem kotyogtak el a szövegfájlok, de már önmagában a név is elég, hogy tudjuk, hogy a korábbi híresztelések igazak és tényleg jön az egyesített Apple előfizetés.

Egyelőre még az se biztos, hogy mi kerül bele, hisz bőven vannak Apple előfizetések: Apple Music, Apple TV+, Apple Arcade, Apple News+ és még ott az iCloud tárhely és az iTunes Match is.

Jelenleg én csak az Apple Music-ért fizetek az Apple-nek, ezért valami nagyon jó konstrukciót kéne ajánlaniuk, hogy elcsábítsanak, de tudom, hogy sokan tömik 2-3 szolgáltatásért is a cupertinói cég zsebét, így valószínűleg sikeres lesz az Apple One.

Te tervezel előfizetni az Apple One-ra?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Szevasztok. Szintén apple music előfizető vagyok. Az arcade-ot kipróbáltam, de annyira nem jönnek a játékok, meg, ha rendes app storeban lennének fizetősek, akkor is megvennék1-2-öt. Kicsit erőszakosnak gondolom ezt az üzletpolitikát, hogy rákényszerítenek az összes szolgáltatásra, holott lehet nem is érdekel az összes. Apple tv+ se ütött akkorát. Meg kérdés, hogy mennyibe fog kerülni.

  2. Jelenleg előfizetője vagyok az Apple Musicnak, Apple TV±nak és az Apple Arcade-nek is (plusz iCloud tárhely) úgyhogy én örülni fogok, ha bevezetik ezt, hogy ne négy részletben vonjanak le, hanem egyben. :smiley:

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!