fbpx Skip to content

Az Apple néhány napja bejelentette, hogy a világ legnagyobb szárazföldi szélturbinájából épít meg kettőt Dániában, Esbjerg közelében, amiről a MacRumors is beszámolt.

A 200 méter magas turbinák évente 62 gigawattóra energiát termelnek majd, ami majdnem 20.000 otthon áramellátásához elegendő. A terület a jövőben esetlegesen épülő erősebb, tengeri szélturbinák teszthelyeként is funkcionál.

Az Esbjergnél termelt energia támogatni fogja az Apple Viborgban található adatközpontját. A Viborg adatközpont Európában az App Store, az Apple Music, az iMessage, a Siri és más szolgáltatások működését segíti.

“Az éghajlatváltozás elleni küzdelem sürgős lépést és globális partnerséget igényel – és a Viborg adatközpont hatalmas tanúbizonyság arra, hogy képesek vagyunk megfelelni ennek a generációs kihívásnak” – mondta Lisa Jackson, az Apple környezetvédelmi, politikai és társadalmi kezdeményezésekért felelős alelnöke. “A tiszta energiába történő beruházások áttörő innovációkat eredményeznek, amelyek tiszta energiát és jó munkahelyeket hoznak a vállalkozások és a helyi közösségek számára. Ez az a terület, ahol élen kell járjunk – a bolygónk és a jövő generációi érdekében.”

A múlt hónapban az Apple bejelentette azt a szándékát is, miszerint 2030-ig teljesen szén-dioxid-semleges lesz. Az Apple német beszállítója, a Varta ezen a héten elkötelezte magát az összes Apple-termelés 100%-osan megújuló energiával történő üzemeltetése mellett.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!