fbpx Skip to content

Előző hónapban a Facebook tőzsdei negyedéves jelentésén kitért arra, hogy az iOS 14 egyik újdonsága negatívan érintheti majd bevételeiket.

Erre felkapta a fejét a The Information és nekiállt összegyűjteni, hogy tulajdonképpen miről is van szó és miben károsíthatja az Apple a Facebook-ot.

Alapvetően a célzott hirdetések visszafogásáról van szó, amit az iOS 14 a következő szintre emel azzal, hogy megnehezíti az alkalmazások számára azt, hogy másik alkalmazáson keresztül kövessék a felhasználót.

Ez, ha minden igaz, megronthatja a Facebook viszonyát a játékgyártókkal, akik jelenleg rengeteget költenek olyan hirdetésekre, amik egy adott játék direkt letöltésére ösztönzik a felhasználót. Ha pedig a telepítés után nem tudja a hirdetést adó alkalmazás ellenőrizni, hogy tényleg feltelepült-e az alkalmazás, akkor sokkal kevésbé lesznek hatékonyak az ilyen reklámok.

A Facebook alkalmazottai már megkeresték a nagyobb játékfejlesztő partnereiket, hogy megnyugtassák őket, miszerint dolgoznak az új adatvédelmi rendszerek megismerésén.

Egyelőre úgy néz ki, hogy emiatt kevesebb olyan hirdetés lesz iOS-en, ami egy játék letöltésére fog ösztönözni, és nem tudom, te hogy vagy vele, de ez nekem már önmagában is elég indok arra, hogy hálát adjak az Apple-nek.

Viszont az is elképzelhető, hogy ez az egész szituáció visszaüt az Apple-re. A The Information a Sensor Tower adatait felhasználva kiemelte, hogy az App Store bevételeinek 68%-a játékokból jön. Márpedig ha kevesebb, játékokról szóló reklám lesz, akkor kevesebb játék lesz a felhasználók eszközein és kevesebb pénz is fut majd be belőlük.

Egy biztos, ez nem érdekli őket annyira, hogy ne tegyenek a célzott hirdetések és az alkalmazások közti követés ellen:

Az Apple szóvivője elmondta, hogy a célzott hirdetésekkel semmi bajuk addig, amíg a felhasználónak kell döntenie, hogy szeretne-e ilyen reklámokat. Ha valaki nem akarja, hogy kövessék, az Apple értesíti az alkalmazás fejlesztőjét, akinek biztosítania kell, hogy alkalmazása betartja a szabályokat. Az Apple azt is elmondta, hogy ha ezen kérést nem tartja be egy alkalmazás, azt kitilthatják.

iOS 14 alatt a figyelmeztetés egyértelmű lesz:

Az Apple arra kötelezi a fejlesztőket, hogy kérjenek hozzáférést a követésedre eszközödön, ha nem a tulajdonukban lévő alkalmazáson vagy weboldalon szeretnének követni olyan esetben, ha a követés mögött célzott hirdetések, hirdetést követő tevékenységek mérése vagy adatközvetítőkkel való információ megosztás áll.

Vagyis ez nem zárja ki, hogy a Facebook tulajdonában lévő Messenger adatokat küldjön a Facebook alkalmazásnak, de azt igen, hogy a Facebook alkalmazás kövessen, amikor egy linket megnyitsz a Safari böngészőben.

Remélhetőleg az Apple tényleg be fogja tartatni ezeket az új szabályokat és rácsap a fejlesztők kezére, ha felhasználó beleegyezése nélkül próbálják meg követni a tevékenységét.

[newsletter_signup_form id=16]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Tudatosan élek. Talán sokakból ez hiányzik. Tőlem aztán jöhet bármilyen reklám, el tudom dönteni mi kell és mi nem. Még soha nem töltöttem le reklám miatt egy játékot sem, ezután sem fogok.
    Azt kívánom, hogy minden Ember világosodjon meg és ne dőljön be az efféle átveréseknek, aminek egy célja van, kiszedni belőled a pénzed úgy, hogy függővé tesz.
    Nagyon sok ilyen van sajnos…

  2. Avatar for asrob asrob says:

    Ez szép és jó. De a példánál maradva ha megnézek valamit a Safariban, teszem azt egy mikrohullámú sütőt, akkor a FB alkalmazás ne reklámozza már a falamon a különböző mikrohullámú sütőket.
    Ha jól értem legalábbis az új feature lényegét.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for asrob Avatar for weber770531