iKiegészítők – kedvezmény a home office-ban dolgozóknak

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hát elkezdődött, ahogyan Theoden király is mondja a Gyűrűk Urában. Magyarországon is, azok a munkahelyek, amelyek tehették, home office-ra küldték a munkavállalóikat, hogy minimalizálni tudják a személyes kontaktusok számát és ezzel megakadályozzák a koronavírus terjedésének lehetőségét.

A home office egy jó dolog tud lenni, hiszen nem kell utazással tölteni nem kevés időt, többet lehet aludni, nem zavarnak meg állandóan a kollégák, stb., azonban akik nem tudják helyesen beosztani a napjaikat, azok nagyon könnyen el tudnak csúszni mindennel és rémálommá válhat az otthoni munkavégzés. Továbbá az irodai környezetben már minden szükséges eszköz a rendelkezésünkre áll, azonban ezek otthon nem biztos, hogy elérhetőek, és lehetséges, hogy nem is juthatunk már be értük az irodába, ezért néhány új terméket be kell szereznünk. Most ebben szeretnénk nektek segíteni egy kupon formájában.

Gyorsan körbenéztünk a saját irodánkban, hogy mégis mi lenne az a pár eszköz, amit mindenképp hiányolnánk az otthoni munkavégzés során és az alábbiakat találtuk. Az iPhone-unk nemcsak az irodában vagy utazás közben képes lemerülni, hanem akármennyire hihetetlen, otthon is, így lehet érdemes az otthoni íróasztalt is felvértezni pár kábellel vagy épp egy jó, állványként is használható vezeték nélküli töltővel, amit elég hasznos lesz majd a állandó videós megbeszélések közben, ahogyan valamilyen fej- vagy fülhallgató is.

Minden, ezen a héten péntek éjfélig leadott, 7000 Ft felett rendelés esetén, ha beírjátok az EZERFORINT kuponkódot, akkor ennek megfelelő összeggel csökken a fizetendő összeg. Fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy a személyes átvétel, bolti vásárlás és a Pick-Pack pontos átvétel is határozatlan ideig szünetel, azonban a házhoz szállítás továbbra is zavartalanul zajlik.


A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!