fbpx Skip to content

Kevesebb mint két hét és itt a karácsony, ideje komolyan elkezdeni foglalkozni a ajándék készítéssel, beszerzéssel. Évek óta segítjük a kütyü szerelmesek dolgát, néhány, általunk jónak vélt termék ajánlásával, akár ők ajándékoznak, akár őket ajándékozzák meg.

Próbáltuk ez a listát úgy összeállítani, hogy gyerekektől-felnőttekig, nőktől-férfiakig mindenki találhasson benne számára tetsző terméket. Na de nézzük is, szerintünk mivel nem lehet idén melléfogni karácsonykor.

Vaja prémium minőségű bőr tokok

Az iPhone-ok egyértelműen a prémium termékek kategóriájába tartoznak, nemcsak áruk, hanem az anyaghasználatuk miatt is. Sokak azonban megvásárlás után elég mostoha módon bánnak ezekkel az akár több, mint 400 ezer forintos készülékekkel. Kulcs mellett hordják a zsebükben vagy eBay-es, 300 Ft-os tokot tesznek rá, ami lehet védi a telefont, de egyértelműen ront az összhatáson. Aki viszont ezen az érzésen nem szeretne változtatni, akinek a számára fontos a prémium összehatás, az egy Vaja tokkal nem tud melléfogni.

Intelino okos játékvonat

A vonatok iránti érdeklődés a gyermekek körében évtizedek óta töretlen, mindegy, hogy modellvasútról vagy LEGO változatról van szó, mindegyikkel imádnak játszani. Olyan világban élünk mostanság, hogy már szinte mindenből létezik okos változat, így nem lepő módon létezik már okostelefonnal irányítható játékvonat is. Nagy előnye az Intelino okos játékvonatnak, hogy USB-ről tölthető a mozdony, nem úgy, mint az új LEGO vasút.

Sphero Mini robot

Egy újabb, okostelefonnal irányítható játékot ajánlanánk a kütyüket szerető gyermekek szüleinek figyelmébe. A Sphero elsőre egy egyszerű golyónak tűnhet, de valójában egy remek játék. Ez a robot tulajdonképpen egy gömb, amiben egy erős giroszkóp és egy gyorsulásmérő található. Képes reagálni az okostelefon által adott jelekre, az intuitív irányítással lehet gyorsítani, lassítani vagy megváltoztatni a mozgás irányát. Ez a csodálatos játék sok órányi szórakozást biztosít, ahol minden alkalommal más és más játékban lesz részed.

A vezeték nélküli töltés egyre népszerűbb dolog, sőt, már olyan pletykák is vannak, hogy az Apple a Lightning csatlakozótól is meg akar szabadulni és csak kábel nélkül lehessen tölteni a telefonjaikat. Szerintünk erre még nem érett meg a világ, de arra igen, hogy az otthonunkat vagy a munkahelyünket felszereljük egy vezeték nélküli töltővel és ne kelljen többet bajlódnunk a kábelekkel. A Spigen gyorstöltésre is képes töltője azért igazán említésre méltó a sebességén túl, mert álló és fekvő módban is használható, íróasztalon állítva, éjjeliszekrényen fektetve hasznosabb, sőt, sok gyártóval ellentétben hálózati adaptert is csomagolnak hozzá, ami elengedhetetlen a tényleges gyorstöltéshez.

Tech Protect szíjak

Az Apple Watch-ra még mindig sokan csak kütyüként tekintenek, pedig annál jóval több, egy ékszer, divat kiegészítő is egyben. Egyre több olyan nő csuklóján is láthatunk Apple Watch-ot, akiknek a stílusába egy kütyü nem férne bele, de egy ékszer annál inkább. A Tech Protect a Chainband szíjával őket vagy párjukat célozták meg. Szerintünk egy ilyen szíj tuti befutó lehet karácsonyra.

Ringke Fusion tokok

 

Sajnos nem olcsó mulatság iPhone-t venni, de a javítása sem olcsó, ezért érdemes vigyázni rá, tokba tenni. Aki tudja, hogy hajlamos el-elejteni a telefonját, annak egyértelműen valamilyen ütésálló tokot ajánlunk, hiszen ezekben van a legnagyobb biztonságban a készülék. Aki pedig a biztonság mellett még a terepmintát is szereti, az nem tud mellé nyúlni a Ringke Fusion X tokjaival.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok