fbpx Skip to content

Az iOS 11 egyik újdonsága volt a teljesen megújult App Store, amiben helyet kapott a Ma fül, ahol az Apple rendszeresen összegyűjt néhány hasznos alkalmazást egy történetbe.

Miután elképzelhető, hogy nem nézed minden héten az App Store Ma fülét, úgy döntöttünk, hogy az érdekesebbeket átemeljük ide is. Mai sztorink az “Újraképzelt világ”, melyből megtudhatod, hogy hogyan segítettek vak színészek megformálni az új Apple TV+ sorozatot, a See-t.

Joe Strechay soha nem jelenik meg az új Apple TV+ sorozat, a See epizódjaiban, munkája mégis minden egyes képkockában tetten érhető.

Strechay a műsor társproducereként és vaksággal kapcsolatos tanácsadójaként azt a feladatot kapta, hogy gondoskodjon róla, hogy a See világa hűen tükrözze a vakok által megtapasztalt életet.

A nyolc részből álló sorozat – melyben sok vak és gyengén látó színész szerepel – egy olyan, évszázadokkal későbbi jövőbeli civilizáció történetét meséli el, melyben egy halálos vírus az emberiség nagy részét kiirtja, a túlélők pedig elveszítik a látásukat.

Jason Momoa Baba Voss, a törzsfőnök szerepében tűnik fel, akinek újszülött ikrei a mostanra már mitikusnak számító látás képességével rendelkeznek. Miközben igyekszik megvédeni utódait az őket fenyegető királynővel és törzsével szemben, egy olyan történet tárul elénk, mely egyszerre szól a szeretetről, a családról és a túlélésről. (Ha az Apple TV+-on nézed a See-t, az audioleírás bekapcsolásával 9 nyelven válik elérhetővé a képernyőn látható jeleneteket bemutató narráció.)

Strechay nagymértékben befolyásolta a forgatás menetét: fontos szerepet játszott a kreatív rendezési folyamatokban, például a forgatókönyv formálásában vagy a színészek képzésében. Többek között erről a folyamatról beszélgettünk vele, illetve arról, hogy miért jelentett neki a See-vel kapcsolatos munka egy semmi máshoz nem fogható élményt.

A See szereplőválogatása során látó és vak színészeket egyaránt beválogattak. Hogyan segítettétek a látókat abban, hogy a lehető legélethűbben sikerüljön megformálniuk a rájuk osztott szerepeket?

Még a forgatás megkezdése előtt minden látó színész átfogó tréningen esett át, majd pedig további tanácsokkal láttuk el őket a forgatás alatt. A képzés során arra koncentráltunk, hogy minél jobban tudatosítsuk bennük, mennyire másként érzékelik a vakok a világot, és olyan készségekkel ruházzuk fel őket, melyeket a vakok a mindennapi életük során függetlenségük megtartása érdekében használnak.

Soha nem fogják tudni, milyen valójában vaknak lenni, de az biztos, hogy jobban megértik őket, és a megszerzett készségeken keresztül hitelesebb alakítást tudnak nyújtani. A látó színészekre szemtakarót adtunk, így anélkül próbálhattak, hogy a látásukra tudtak volna támaszkodni. Rengeteg gyakorlatot végeztünk hatalmas, sötét, üresen kongó helyiségekben, hogy segítsünk megtanítani nekik, hogyan tájékozódhatnak a szemük helyett a fülükkel. Szabadtéri képzést is kaptak, mert a sorozat sok jelenete külső helyszínen játszódik.

Minden, amit a sorozatban látunk, okkal jelenik meg, és azon a feltevésen alapul, hogy milyen lenne egy vakok számára tervezett világ.

Milyen érzés volt egy olyan produkcióban dolgozni, amelyben szinte az összes szereplő vak?

Még soha nem dolgoztam ehhez fogható tévéműsoron. Vakok és gyengén látók játszották el a kaszkadőrjeleneteket, a háttérszerepeket és a főszerepeket. A szereplőválogatásokon a vak és gyengén látó színészek rendszerint kizárólag vak szerepeket kapnak. Nagyjából egész pályafutásuk során csak ilyen szerepekkel találkoznak. Ez pedig szinte mindig azt jelenti, hogy segítségre szoruló vagy beteg embert megformáló szerep jut nekik. És ezzel ki is fújt a dolog.

A mi sorozatunkban viszont ezt az egészet a feje tetejére állítjuk. Olyan vak szereplők jelennek meg, akik gonosztevők, hősök, szülők, szeretők, akik érzékiek. Számos olyan dolgot megtesznek, amit az ember normál esetben sohasem lát egy tévéműsorban szereplő vak színésztől.

Ez tényleg nagy szó, és a saját életemet is tükrözi. Vannak vak barátaim, akik ácsként, szerelőként, hegymászóként vagy épp szakácsként dolgoznak. Mégsem jelent meg a tévében még soha a miénkhez hasonló produkció.

Hogyan segítettétek megformálni a See világát?

Ez a világ egy olyan emberi civilizáció kitalált produktuma, mely generációk óta vak. Emiatt a városaink és otthonaink felépítését meghatározó, a látáson alapuló normák eltűntek. Az embereket körülölelő környezet megtervezésének módjában észrevehetünk különbségeket.

A színészek által hordott különféle ruhák például mozgás közben más-más hangot adnak ki. Ezt azért tettük bele, mert ez olyasmi, ami segíthet a vakoknak beazonosítani egymást. Egy látó könnyedén átsiklik az ilyen részletek felett.

A vakok tájékozódását a környezetükben felakasztott szövetek és kötelek segítik. Szélcsengők hallhatók a különböző helyszíneken és útkereszteződésekben. A szereplők otthonainak beazonosítását faragványok és totemek segítik.

Minden, amit a sorozatban látunk, okkal jelenik meg, és azon a feltevésen alapul, hogy milyen lenne egy vakok számára tervezett világ. Semmi sem felesleges.

Soha nem fogják tudni, milyen valójában vaknak lenni, de az biztos, hogy jobban megértik őket, és a megszerzett készségeken keresztül hitelesebb alakítást tudnak nyújtani.

Milyen alkalmazásokat használtál a sorozat készítésekor?

Rengeteg forgatókönyvvázlatot kellett átnéznem, ezért a Voice Dream Reader és a VoiceOver appot használtam, hogy meghallgassam őket. Az emberek látták, mennyit segít nekem ez az alkalmazás, ezért kérdezgettek róla, aztán azok is elkezdték használni a kocsijukban vagy egyéb teendőik közben, akik nem vakok vagy látássérültek.

Egyik alkalommal Jason Momoával dolgoztunk a Haka harci tánc megformálásán, melyet csata előtt járnak el a szereplők. Észrevette, milyen gyorsan olvassa vissza az iPhone-om a forgatókönyvet, amiről eszébe jutott a speed metal, amit gyakran hallgat. Ezért megkért egy speed metal zenekart, hogy készítsenek egy gyorsabb Hakát a szereplőknek.

Van esetleg más alkalmazás is, amelyet a mindennapi életben használsz, és másoknak is ajánlanál?

A BlindSquare-rel étlapokat és a körülöttem lévő üzleteket szoktam felderíteni. Az Airán keresztül egy olyan, vakokra szakosodott ügyintézőt érek el, aki az iPhone-om kameráját vagy a GPS-helyzetemet felhasználva személyi asszisztensként segít. Ez egy fizetős szolgáltatás, de alkalmanként öt perc ingyenes. A Microsoft Seeing AI pedig egy ingyenes app, és az iPhone-om kameráján keresztül képes rövid szövegek és nyomtatott dokumentumok beazonosítására, majd a VoiceOver használatával hangosan is kimondja őket.

Nézd meg a See-t az Apple TV+-on!

[appstore id=”1174078549″]

[appstore id=”496177674″]

[appstore id=”500557255″]

[appstore id=”999062298″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok