fbpx Skip to content

Az iOS 13 szeptember 19-i megjelenése több problémát is magával hozott. Ezek egyike a megjelenésről szóló cikkünkben is már említett, a lezárt képernyőt érintő hiba, ami a Siri lezárt képernyőn való elérhetőségének és a Hey Sirinek a letiltásával egyébként megelőzhető, és ami miatt az iOS 13.1-et az Apple már szeptember 24-én ki is fogja adni az eredetileg beharangozott szeptember 30. helyett.

A másik problémát az egyes külső fejlesztők alkalmazásai tudják produkálni, amelyekre a legjobb példa most épp az Erste Banké, ami szerint az iOS 13-ra frissített készülék valószínűleg feltört, miközben nyilván nem az, hiszen még jailbreak sincs rá, de a visszajelzések alapján egyébként gond van a PUBG-vel és a Fortnite-tal is.

Az Erste már tud a problémáról – ami egyrészt az iOS 13 megjelenése óta a telefonos ügyfélszolgálatukat ostromló ügyfeleik, másrészt az App Store-ban záporozó, 1 csillagos értékelések révén jutott a fejlesztőik tudomására.

A problémát itt a jailbreaket detektáló megoldásuk jelenti, amit a jelek szerint nem készítettek fel megfelelően az iOS 13-hoz, noha az app 3.0.4-es verziója épp az iOS 13-as támogatást hozta magával.

Az egyes szoftverek bétatesztelési időszaka épp az ilyen hibák kiszűrésére van egyébként, hogy a fejlesztők az adott iOS-verzió megjelenésekor már az arra felkészített alkalmazással várhassák a felhasználókat. Ilyenkor a tapasztalat azt mutatja, hogy mindenképpen ki kell próbálni az alkalmazást tényleges eszközökön is, nem csak szimulátorban, pláne akkor, ha az olyan funkciót is tartalmaz, amire az Apple igazából nem ad hivatalos módot. Roppant kínos, de még a legjobb családban is előfordul az ilyesmi, éppen amiatt, mert nincs hivatalos API erre, és így gyakorlatilag trükközni kell. A bankok esetén meg valahol érthető, hogy kockázatot jelent számukra egy jailbreakelt készülék.

Hogy a bank saját, vagy pedig (valami megfelelően auditált, de) külső megoldást használ a jailbreak detektálására, az a probléma szempontjából igazából mindegy, viszont mivel már tudnak a problémáról, így már folyamatban is van annak elhárítása, tehát rövidesen megérkezhet az alkalmazás frissítése.

Időközben az Erste már más üzenetet jelenít meg, egyben arról is tájékoztatva, hogy már dolgoznak a hiba elhárításán:

Addig az Erste ügyfél olvasóink visszajelzései alapján a böngészőben való belépéshez az SMS kód elküldését kell választani, és akkor legalább ott használható a bank online felülete az alkalmazás helyett. Ez megtehető magán a készüléken a Safariban, vagy számítógépen is.

Szintén olvasói visszajelzés alapján az iOS 13.1 bétája esetén nincs ez a probléma, tehát még akár ez is opció lehet azoknak, akiknek elengedhetetlen az alkalmazás használata az iOS 13.1 szeptember 24-i megjelenéséig – hacsak az Erste nem ad ki előbb frissítést.

Frissítés: megjelent az app 3.0.5-ös verziója

Szeptember 22-én estére megjelent az Erste alkalmazásának 3.0.5-ös verziója, amiben már javították ezt a problémát, tehát az összes teendó már csak az, hogy frissítsük az appot a készülékünkön.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Megjött a frissítés az Erste app-hoz! Működik!

  2. igen én is most láttam és működik…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for sullerj Avatar for szorian

Népszerű hozzászólások

  1. Megjött a frissítés az Erste app-hoz! Működik!

  2. igen én is most láttam és működik…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for sullerj Avatar for szorian