fbpx Skip to content

Valamikor az Uber hazai megjelenésekor jöttünk rá, hogy hazánkban mennyire elavultak a taxis, más autót, sofőrt rendelő alkalmazások. Aztán kivonult az Uber, de ez még sokáig nem változott. Közben egyre több taxitársaságnak lett alkalmazása, és mára már olyan minőséget kell lerakni az asztalra, ami a fiatalokat is megmozgatja. Ez a Taxim!

A Taxim egy teljesen magyar cég, és ezzel együtt magyar fejlesztés is. A csapat néhány hete keresett fel minket, hogy utazzunk velük, nézzük meg, mire képes az alkalmazás, milyen a flotta és miben fejlődhetnek még!

Számomra a kényelem a legfontosabb, az autó legyen tiszta, a sofőr legyen tisztelettudó, inkább kérdezzen rá az adott útvonalra, érezze, tudja, hogy a város milyen időszakokban dugul be és merre érdemes kerülni. Ezt a legtöbb esetben a Waze oldja meg, de ha egy 20 éve dolgozó tapasztalt taxis mellett ülünk, akkor bizony meg tudnak lepni minket a GPS nélkül is, pozitív értelemben. ?

21. század, minőség és nem mennyiség

A Taxim flottáját a cég különösen szűri, így csupa olyan sofőrrel és autóval találkozhatunk, ami a minőséget és nem a mennyiséget adja meg nekünk. Az elmúlt néhány hétben még csak 4 csillagot sem kellett adnom, minden utazás és sofőr pozitív találkozás, és élmény volt számomra. De nézzük is meg, mire képes az alkalmazás!

Taxim alkalmazás, ami csak rólad szól!

Ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt években, GPS-en keresztül beállíthatjuk a jelenlegi pozíciónkat, megadhatjuk, hogy hova utazunk és ezzel előre megkapjuk a körülbelüli költségünket is. A Taximban kiválaszthatjuk, hogy négy- vagy éppen hatszemélyes autót szeretnénk, illetve további preferenciákra (csendes üzemmód, klíma, ajtónyitás, segítség kérés) is van lehetőségünk. Itt jön képbe az, hogy ez egy magyar fejlesztés, meghallgatva az utasokat!

Taxim alkalmazás Taxim alkalmazás

Bal oldali képen a térkép alatt megtaláljuk a már említett becsült fuvardíjat, illetve az útidőt, amit természetesen megoszthatunk az ismerőseinkkel, hogy mikor érkezünk. A jobb oldali képen előre beállíthatunk úgynevezett preferenciákat. Például előre le legyen hűtve az autó, nyissák ki az ajtót esetleg nekünk, mert mondjuk szatyrokkal vagyunk, vagy éppen más okból szeretnénk ezt. Lehet csendes üzemmódot is kérni, amikor dolgoznánk, vagy éppen pihennénk az utazás közben, így a taxis lehalkítja majd a rádiót, nem beszél hozzánk. Különleges esetekben pedig segítséget is kérhetünk, például ha mozgásunkban valamilyen szinten korlátozottak vagyunk!

Végül pedig az üzenet a sofőrnek opció. Én például viszonylag sokszor szállítottam kisállatot is, ilyenkor az üzenet a sofőrnek opció kifejezetten hasznos volt, hogy tájékoztatni tudjam! Soha, semmilyen problémába nem ütköztem ezek miatt, ami hatalmas plusz pont a cégnek.

Külön érdemes kiemelni azt is, hogy a Taxim csapat szállította nemrég a Margitszigeten megrendezésre került CityMatiné utasait, ami ugyancsak a fiatalos csapatot és ügyfélkört erősíti! Ezen felül a jövőben a gyerekek oktatását, egészségügyi ellátását vagy épp tiszta ivóvízhez jutását is segíthetjük világszerte, miután megállapodást kötött egymással a UNICEF Magyarország ENSZ Gyermekalapja és a Taxim!

Taxim, a taxisokért is!

Fontos megjegyezni azt is, hogy a Taxim nem csak az utasokért, hanem munkavállalókért, taxisokért is van. A globális szereplők által használt, 20-25 százalékos komissziós díjjal szemben a Taxim mindössze 10-15 százalékot kér a szolgáltatásért, vagyis jóval több pénz marad a munkát ténylegesen elvégzők zsebében. Jelentkezz itt: [email protected]!

Szifon.com, ajándék 1000Ft-os “SZIFON” kupon kód!

Szeretnénk közösen támogatni azt, hogy Ti is utazzatok a Taximmal, így 1000Ft-os kupon kódot adunk az első utadhoz, ami egy fáradt éjszaka után, vagy éppen egy fesztiválra igyekezve segíthet! ?. Használjátok az alkalmazás kupon kód menüpontjában a SZIFON szót!

Ide kattintva letöltheted iOS-re és Androidra egyaránt – siess, mert a kupon csak rövid ideig érhető el!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Csak Budapesten használható?

  2. Budapestről bárhova mehetsz a Taxival :smiley: Amúgy igen, ez budapesti szolgáltató.

  3. Végre jó olyan cikket olvasni ami a Taxi utazás fejlesztéséről szól …ebben a hiénákkal tűzdelt ,. a napi közlekedésben arrogánsan közlekedő katyvaszban. Igen elmondható minőségi szolgáltatás alig van…minél több ilyen szolgáltatás kell mert csak így lehet minőségi ugrást tenni !

  4. Hol tudok panaszkodni? A sofőr véletlenül lezárta induláskor az utazást és elúszott a kedvezmenyem. Újraindította az utat de utána már elúszott a SZIFON kodom.

  5. Szia, szerintem appon belül van erre lehetőség, vagy pedig a [email protected]. Sajnálom :confused: Gondolom majd jóvá írják!

  6. Az hogy lehet, hogy a normál taxis tarifával 1700 forintos útra 3100-3900 forintot becsül az alkalmazás? Az útvonal stimmel.

  7. Lehetséges a forgalmat is figyelembe veszi. Jó kérdés. Nyilván az ár fix, tehát nem lehet drágább sokkal az út.

  8. Valakinek meghívója? :slight_smile:

  9. Nem működik a cikkben lévő kupon kód?

  10. Nekem érvénytelen kupont ír.

  11. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    holnap ellenőriztetjük velük, addig a türelmedet kérjük.

  12. Avatar for vjan vjan says:

    A kupon érvénytelen!

  13. Elvileg már ismét működik. :slight_smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for supercow Avatar for Chivas12 Avatar for Szifon Avatar for hunorhh Avatar for martonv Avatar for raczc73 Avatar for Jadeye Avatar for vjan Avatar for SzifonAdmin