fbpx Skip to content

Az Apple a WWDC nyitó keynote-ján nem csak a szoftverekre szentelt időt, hanem mindenki meglepetésére bemutatta a valaha készült legdrágább és legerősebb “sajtreszelőt” az új Mac Pro képében.

Ezen felül pedig egy új monitor is érkezett mellé Pro Display XDR néven.

Mac Pro

A kukának is becézett vagy csúfolt régebbi, 2013-ban bemutatott Mac Pro-nak leáldozott. Az Apple hallgatott a felhasználókra, és (szó szerint) lerakott az asztalra egy olyan új, moduláris modellt, amire nagyon sokan vártak. Az előző változat részben bukás volt, mert a bővíthetőség hiánya és az azóta lassan elavult hardver nehézkessé tette a professzionális felhasználók visszaédesgetését az Apple világába. Ezt maga az anyacég is felismerte, és kiemelte, hogy dolgoznak egy új Mac Pro-n, ami szinte minden igénynek meg fog felelni, amennyiben magas szintű felhasználásról és munkáról van szó, legyenek azok nagyon komoly filmes munkák, így például vágás, 3D animációk, bármilyen renderelés vagy más, komoly számítási teljesítményt igénylő feladatok. Tehát az új gép egy kifejezetten professzionális felhasználásra szánt céleszköz, amit a tudás, a részletesség, és persze az ár is tükröz.

Teljesen újragondolták a felépítést és a dizájnt.

Sokaknak feltűnhet, hogy a hajdani PowerMac G5, vagy az első Mac Pro generációk bármelyike szolgálhatott ötletalapként. Szemből némileg tényleg egy konyhai reszelőre emlékeztet, de a hardver viccen kívül is bitang erősre sikeredett, amihez szükség volt egy átgondolt hűtéssel rendelkező, de mutatós házra, ami kellőképpen sok bővítési lehetőséget hordoz magában.

A gépház alapjaként egy rozsdamentés acélból kialakított keretet álmodott meg az Apple, ami a merevítésen, és tartó szerepen túl talpazatként, és fogantyúként is szolgál, így a gép könnyedebben mozdítható, ha arra lenne épp szükség. Ezen kívül extra guruló talp kiegészítők is rendelhetők mellé.

Az alaplapot, azaz a Logic Boardot dupla oldalasra tervezték, így ennek és a kialakításnak köszönhetően a tulajdonos szinte 360 fokban, mindenhonnan hozzáfér a gép belsejéhez, ami könnyű bővítést és karbantartást sejtet. Ebből is látszik, hogy a modularitás, a bővíthetőség és a megfelelő hűtés volt az egyik legfontosabb szempont a Mac Pro tervezésekor.

Erre jön rá a külső burkolat, ami szinte egy mozdulattal levehető. Ebben az esetben a gépház tetején lévő fogantyú elforgatásával emelhetjük le, hozzáférve a gép teljes beltartalmához.

A gépben helyet foglaló Intel Xeon Processzor a 8 magos, 16 szállal rendelkező kiviteltől egészen 28 magig és 56 szálig terjedhet, konfigurációtól függően. Ezeket a szerver szintű processzorokat és más hőtermelő alkatrészeket hűteni is kell valamivel. A processzorok esetén az Apple egy óriási, több hőcsővel ellátott bordát alkalmaz, amihez és a többi komponenshez a gép elejében lévő 3db, nagy méretű, és a gép túlsó oldalában taláható plusz 1db ventillátor szállítja a levegőt, ezzel átszellőztetve a komplett gépház belsejét.

Memória tekintetében a bővíthetőség szinte a csillagos égig nyúlik. 12db DIMM foglalatban 6 csatornás üzemben dolgozó memóriák kaphatnak helyet, de vannak megkötések, amit érdemes megjegyeznünk, ugyanis a 8 magos processzor esetében 2666Mhz órajelen ketyegő DDR4-es ECC modulokat használhatunk, míg a 12 – 28 magosok esetében pedig 2933Mhz-es memóriákat tudunk használni, maximálisan összesítve 1,5TB-os méretben.

Helyt kapott még a gépben 8 PCI Express bővítő slot, amiből 4db dupla szélességgel rendelkezik, gondolva a nagyobb méretű kártyákra, például grafikus vezérlőkre.

Az Apple tervezett egy egészen új bővítő rendszert is, amit MPX-nek keresztelt el. Ez a modul a szokványos x16 PCIe csatlakozáson kívül még egy PCIe csatlakozót is használ, amelyen keresztül többek közt a modulok tápellátása oldható meg. Ez valójában nem más, mint egy óriás, 4 egység széles PCIe kártya modul, ami egységenként akár két grafikus kártyát tartalmazhat, melyek mindegyikének saját hűtőbordája van. Mivel egy AMD Radeon Pro Vega 2 esetében két darabot is használhatunk modulonként, a brutális grafikus számítási teljesítmény mellé így akár 128GB VRAM is társulhat.

Tárhely tekintetében 256GB-tól akár egészen 4TB-ig bővíthetjük a Mac Pro-t a más Apple gépekből már ismert lapka PCIe alapú SSD-k segítségével, az adataink biztonságáról pedig egy Apple T2 chip gondoskodik, ami magas szintű titkosításra is képes.

Négy USB-C / Thunderbolt 3, és két USB-A kapott helyet a gép I/O felületén, illetve tetejében, ezzel is próbálva lépést tartani a Windows alapú PC-kkel, de az Apple kínál ezen felül egy bővítési lehetőséget, ami még több portot, 3,5mm-es jack-aljzatot és egy Afterburner névre keresztelt, videó szerkesztéshez segítséget nyújtó kártyát is tartalmazhat, ami nagyban lerövidíti a vágási és létrehozási időt, mivel akár 6 billió pixel feldolgozásával képes megbirkózni másodpercenként! Ethernet portot is kapunk természetesen, ami 10Gb-es sebességre képes, vezeték nélküli csatlakozási lehetőségként pedig a Bluetooth 5.0 mellett az AC szabvány használatára is képes AirPort WiFi egység található a gépben.

A nagy teljesítménynek óriási lehet adott esetben a fogyasztása is, így a Mac Pro-ban egy 1,4kW-os tápegység kapott helyet. Hatásfokáról sajnos még semmit sem tudni, de feltételezhetően a lehető legjobb minőségű, megbízható tápegység került bele.

A Mac Pro kezdő ára 5.999 USD, amivel egy 8 magos Xeon processzort, 32GB rendszermemóriát, Radeon Pro 580X grafikus kártyát, és egy 256GB-os SSD-t kapunk. Kiegészítőként pedig numerikus résszel rendelkező Magic Keyboard és Magic Mouse 2 kap helyet a dobozban a tápkábelen felül.

Pro Display XDR

A Mac Pro-val karöltve megérkezett az új designhoz tökéletesen passzoló, hasonlóan előremutató és drága monitor is, a Pro Display XDR. Ez a “csöppnyi”, 32 colos LCD-kijelző gyári kalibrálással rendelkezik, egyedi profilokkal, és 6016 x 3384 pixeles felbontással, tehát egy 6K felbontású megjelenítővel van dolgunk. A Pro Display szélén szinte semmilyen keret nincs, az LCD panel egészen kiér a monitor széléig.

Extrém dinamika tartomány, 10 bites, P3-as színtér jellemzi, és persze megkapta az Apple iPad modelljeiből ismert True Tone technológiát is, tehát fényérzékelés segítségével képes a fehéregyensúly automatikus állítására, ezzel kímélve a szemünket.

A 27″-os iMac-nél 40%-al nagyobb LCD panellel rendelkező Pro Display XDR természetesen tükröződésmentes bevonattal érkezik (de kérhető matt felületkezeléssel is), és egészen elképesztő, 1000 nit folyamatos fényerővel rendelkezik. A hátlapja megkapta a Mac Pro-nál megismert reszelő designt, mivel az erős hőtermelésű monitort megfelelően le kell tudni hűteni. A “mac and cheese” egészen új értelmet nyer. 🙂

A hozzá kapható Pro talpat használva a magassága, dőlésszöge nagyon tág határok közt állítható, és portré módba is elforgatható. Egyedi kialakításának köszönhetően pedig mindez szinte erőkifejtés nélkül elvégezhető az ígéretek szerint.

A monitor ára 4.999 USD, viszont a Pro talpért további 999 dollárt kell leszurkolnunk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. továbbra is iszonyat ez a HSZ rendszer kb 20-at klikkelek, mire ideérek… na mindegy

  2. szélességel

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rihekopo79 Avatar for Szifon

Népszerű hozzászólások

  1. továbbra is iszonyat ez a HSZ rendszer kb 20-at klikkelek, mire ideérek… na mindegy

  2. szélességel

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rihekopo79 Avatar for Szifon