fbpx Skip to content

Óriási port kavart az interneten az Instagram legújabb változtatása, ami a posztok megjelenését érintette. Októberben már lehetett híreket olvasni arról, hogy szokásos kis felhasználói bázisnál az Explore fülön már nem a szokásos görgetős módon jelentek meg a posztok, és ez ha beválik, a képfolyamra is átköltözik ez a mód.

Horizontális lépkedés a posztok közt

Az Instagram a 8 éves létezése alatt sok változáson esett át, amelyek egy része a platform alapjait változtatta meg, ami sok felhasználónak jogosan nem tetszett. Ilyen változás volt a 1:1-es képarány eltörlése vagy épp a posztok sorrendjének algoritmus alapján való rendezése. Na de nézzük is, hogy mi okozta most a felhördülést!

Amióta világ a világ, az alkalmazások többségében vertikális görgetéssel haladhattunk a bejegyzések között, de úgy néz ki, ez hamarosan az Instagram esetén is megváltozik. A napokban a szokásos kis tesztelőbázis helyett egy elég nagy körnek megváltozott az alkalmazás kezelése, amit a cég később elismert, hogy nem ilyen nagy körben tervezték a tesztet. A Stories-hoz hasonlóan a kijlező oldalát nyomkodva vagy lapozgatva, oldalra görgetve lehetne az új koncepció szerint haladni a bejegyzések közt. Nekem a céges iPhone SE-n állt csak át erre az új változatra az Instagram, de meg kell hogy mondjam, borzalmasra sikeredett.

Természetesen látszott rajta, hogy nem ez a kijelzőméret az, amire optimalizálták az egészet, hiszen összecsúszott a status bar és a léptető csík, illetve elég esetlenül váltott ebbe a módba az alkalmazás. Amikor komolyabb változtatást eszközöl az Instagram, próbálok utánajárni a miértjeinek, hogy megérthessem, mi volt a céljuk vele, és bár itt is megértettem, miért próbálkoztak ezzel, de ettől függetlenül egyetértek a hőbörgőkkel, nem lett egy jó változás.

Horizontális lépkedés a posztok közt Horizontális lépkedés a posztok közt

Az új módnak a célja az, hogy egyszerre csak egy poszt legyen látható a kijelzőn és így a felhasználó figyelme csak arra koncentrálódjon. Ez elsősorban a reklámoknak jó, mert így jobban kitűnnek a többi bejegyzés közül, nagyobb az esélye, hogy célba ér a hirdetés. Persze felhasználói szemmel is van előnye, mert ha írunk egy hosszabb képaláírást, akkor így nagyobban fog látszódni és talán többen fogják el is olvasni, de ha nincs semmi a képhez írva, akkor elég sután néz ki, hogy a képernyő nagy része üres, fehér. Érthető, hogy a Facebook itt is növelni szeretné a hirdetők számát és az innen befolyó bevételt, ezért szeretne kedvezni azoknak, akik itt szeretnék elérni célközönségüket. Az viszont már probléma, hogy a felhasználói élményt rontják el ezzel, vagyis alakítják át bőven, ami azt okozhatja, hogy csökkeni fog a felhasználói bázis és így a hirdetések se érik el céljukat, és végül a céges máshol fogják a reklámköltségüket elkölteni. Továbbá volt egy jól működő rendszer, amit mindenki ismert, egyértelmű volt a kezelése, és ha volt is panasz, az csak az algoritmus általi sorrendre és a hirdetések mennyiségére volt, nem pedig az egész képfolyam kezelésére.

Horizontális lépkedés a posztok közt Horizontális lépkedés a posztok közt

Twitteren annyira nekimentek a cégnek, hogy az Instagram alelnökének, Adam Mosserinek kellett már reagálnia a gyűlöletáradatra, hogy ez csak egy véletlenül túl széleskörűre sikerült teszt volt csak, és nem a végleges változat. Ezután nem sokkal pedig szerver oldalon ki is kapcsolták az újítást és egyelőre minden visszaállt a megszokott rendbe.

Én néhány percig tudtam csak nyomkodni ezt a módot, de abszolút nem nyerte el a tetszésem és ahogy néztem, akkor még nem is volt kapcsoló a régi és új nézet közti váltásra. Remélem, ez az újítás örökre a süllyesztőbe kerül, mert imádom használni ezt a platformot, de ez egy nem túl felhasználóbarát változtatás lenne.

Neked tetszene, ha mostantól oldalra lapozgatva lehetne lépkedni a képek közt?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for zsoxxa zsoxxa says:

    Nekem sajnos nem volt lehetosegem kiprobalni eztaz uj platformot, de az elmondasotok alapjan nagyon nekem sem tetszene :slight_smile:
    Amugy a hirdetesekkel kapcsolatban, nalam mar kicsit kezdik kiverni a biztositekot. Pl annak idejen azert szoktam le a TV nezesrol, mert nem volt kedvem az atlag 10perc erdemi resz utan 20perc reklamot nezni. Na pl a youtube ezt totalba elkezdte igy csinalni, az insta meg hagyjan, ugye nincsenek kotelezo ad-ok. Tele van egy 10perces video 13masodperces reklammal, es minduntalan megszakitja a videot. Ennek is az lesz szerintem a vege, hogy vagy mindenki szepen felrerakja a youtube-ot, vagy 3rd party appot fog hasznalni, vagy mindenki telepakolja a bongeszoket adblockerekkel, mind1 ki hogy csinalja de ugyanaz lesz a vege. Es en remelem is hogy ez lesz a vege. Ha adnanak lehetoseget, hogy mondjuk fizessek havonta 3eurot a reklammentessegert, akkor nem jarna a szam, de igy ilyen teren mar total atvettek a user felett a hatalmat.

  2. Avatar for swayze swayze says:

    Sziasztok!

    A cégek kapzsisága fogja tönkretenni őket! Hihetetlen, hogy mi lett a trend a világban! Mindenből vegyük ki az összes pénzt az se baj, ha a felhasználók elpártolnak, majd emeljük az árakat reklám mennyiségeket és akkor megvan a rekord bevétel!

    Pl: Apple, intel, memória gyártás, instagram, facebook, ugyan ennek a mesengere, autó ipar!

    Persze most sok mindent ide vettem, de ez a trend, számomra könnyű megérteni miért tőrnek előre a kínai gyártók, mondjuk azért, mert nem ész nélkűl áraznak. Ennek a megállításához semmi nem kéne csak az árakat nem 100% haszonnal kéne kiszámolni hanem 50% (a fejlesztéseken ezeket amúgy is megspórolják már rég hisz innováció egy nagy 0!)

  3. Üdv a piacgazdaságban.

    Btw, a kínaiak is csak addig olcsóak, amíg el akarnak terjedni, miután elérik a szükséges támogatói bázist ők is emelnek. Lásd Huawei, Xiaomi

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for zsoxxa Avatar for Szifon Avatar for swayze Avatar for ef-dani