Egy 43 éves dal került a toplisták tetejére az összes zenei streaming szolgáltatásnál. Az Apple Music, a Spotify és a többiek is többször biztosították az élvezetre vágyó füleknek ezt a dalt, mint bármi mást a 20. századból. Van tipped, hogy melyik dal lehet?
A Bohemian Rhapsody, a híres brit rock legenda, a Queen zenekar dala hivatalosan is a világ legtöbbet streamelt dala lett a 20. századból, valamint egyben a legtöbbet streamelt klasszikus rock dal is.
A Universal Music Group osztotta meg először a hírt:
A Bohemian Rhapsody-t régóta emlegették a világ legjobb dalaként. 2004-ben a dalt elhelyezték a Grammy Hall of Fame-ben és Freddie Mercury éneklési teljesítményét a világ legjobbjának nevezte rock kategóriában a Rolling Stone magazin.
Az azonnal felismerhető dallam sikerén segített az idén megjelent Bohém rapszódia című film is, ami bemutatja a banda karrierjét. A film bemutatása után mindössze 5 héttel a leggyorsabban növekvő bevételt mutató életrajzi film lett.
Brian May, a Queen gitárosa és egyik alapítója azt nyilatkozta, hogy “A rock zene folyója folyamokba formálódott. Nagyon boldoggá tesz, hogy a mi zenénk még mindig a maximumon folyik”.
A Digital Trends a hír kapcsán érdemesnek látta megjegyezni, hogy ezzel a Guns N’ Roses “November Rain” című száma lekerült a dobogóról. Az új sorrend a 20. századi rock slágerek közt:
- Queen: Bohemian Rhapsody
- Nirvana: Smells Like Teen Spirit
- Guns N’ Roses: Sweet Child O’ Mine
Szóval összességében annyira nem szomorkodhat a Guns N’ Roses, azért a top 3-ban még mindig van egy számuk.
Te láttad már a Bohém rapszódia című filmet?
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.